PK BH 1980/428
PK BH 1980/428
1980.12.01.
I. Ha a külföldi személynek olyan típusú gépkocsija károsodik Magyarországon, amely belföldön nem kapható, és ennek folytán nincs kialakult hazai forgalmi értéke, a külföldi személyt megillető kártérítés összegét nem az elméleti számításokra alapított, feltételezett forgalmi érték, hanem a gépkocsi tényleges használtsági fokának és egyéb adottságainak megfelelő értékcsökkenés figyelembevételével, a külföldi piaci árak alapján kell megállapítani [Ptk. 355. § (1) és (4) bek.].
II. Belföldi személyt az általa külföldinek okozott kár megtérítésére külföldi pénznemben nem lehet marasztalni. A kártérítési összeget forintban kell megállapítani és a károkozót teljesítésként zárolt forintszámlára történő fizetésre kell kötelezni [Ptk. 231. § (3) bek., 292. § (1) bek; 1/1974. (I. 17.) PM sz. r. 7. § (1) bek; 78/1975. (XII. 31) PM sz. r. 1. § (2) bek.]
A felperesnek személygépkocsija 1977. április 6. napján „totálkárossá” vált. A kár azért következett be, mert a II. r. alperes a gépkocsit jogosulatlanul használta és azt összetörte. A II. r. alperes az I. r. alperes alkalmazottja volt. A II. r. alperes ellen közlekedési vétség miatt az üggyel kapcsolatban büntető eljárás volt folyamatban, amelynek során a nevezett bűnösségét a bíróság megállapította.
A felperesek és az I. r. alperes között a pert megelőzően egyezségi tárgyalások voltak. Az I. r. alperes a kártérítő felelősségét ennek során elismerte és végül is hajlandó volt 12 000 DM összegben kártérítést fizetni. A felperesek ezt az egyezségi ajánlatot nem fogadták el és keresetükben az alperesnek a gépkocsi értékének megtérítése címén 24 000 nyugatnémet márkának, bérautó igénybevételének költsége címén 16 000 osztrák schillingnek, az ügyben a pert megelőzően eljárt osztrák ügyvéd munkadíjaként 1700 osztrák schillingnek megfelelő forintösszeg megfizetésére kötelezését kérték.
Az I. r. alperes a felperesek keresete 12 000 DM-ot meghaladó részének, a II. r. alperes és a perben az I. r. alperes pernyertességének előmozdítása végett beavatkozóként részt vevő Állami Biztosító pedig a kereset teljes elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság az autó értéke és károsodása tekintetében az Igazságügyi Műszaki Szakértői Intézet szakvéleményét szerezte be. Eszerint a gépkocsinak a baleset előtti forgalmi értéke magyarországi viszonylatban – az 1971-es gyártási évet figyelembe véve – 31 400 Sfr. vámalapárral, azaz 14 Ft/Sfr. szorzó alkalmazásával 439 600 forint volt. Miután az adott gépkocsitípus hazai kereskedelmi forgalomban nem fordul elő, annak a baleset előtti hazai forgalmi értékét a műszaki értékkel (46,30%-os avulást számításba véve) azonosnak tekintve, 236 100 forintban határozta meg. A gépkocsi balesetkori futásteljesítményét az általános műszaki állapot figyelembe vételével 145 199 km-re tette, ehhez képest a sérült gépkocsi maradvány értékét 120 000 forintra becsülte.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az I. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 12 880,50 DM-t, valamint ennek 1977. április 6. napjától járó évi 5%-os kamatát, továbbá (a felperesek jogi képviselője pénztárába fizetendő) 10 000 forint részperköltséget. Megállapította, hogy a gépkocsi az I. r. alperes birtokában marad és azzal szabadon rendelkezhet. Az elsőfokú bíróság a felperesnek az I. r. alperessel szemben ezt meghaladó keresetét, a II. r. alperessel szemben pedig a keresetet teljes egészében elutasította.
Az elsőfokú bíróság az I. r. alperes felelősségét a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése alapján állapította meg, mivel a II. r. alperes mint az I. r. alperes alkalmazottja munkaviszonyával összefüggésben okozta a felperesek kárát. Az ítéletnek a II. r. alperessel szembeni elutasító rendelkezése is ezen a jogszabályi rendelkezésen alapul.
A kár összege tekintetében a kerületi bíróság a szakértői vélemény alapján arra a követekeztetére jutott, hogy a gépkocsi, általános műszaki állapota és futásteljesítménye mellett – az előzetes generáljavítást is figyelembe véve – a károsodás idején 236 100 forint értékű volt, ami azonos az ítélet rendelkező részében megjelölt összegű nyugatnémet márkával. Helyesnek fogadta el a szakértői véleménynek azt a részét is, mely szerint a roncskocsi értéke 120 000 forint volt. Megállapította, hogy a gépkocsi gazdaságosan nem javítható ki, az már két éve az I. r. alperes birtokában van, és mivel annak tulajdonjogáról a felperesek az I. r. alperes javára lemondtak, úgy határozott az elsőfokú bíróság, hogy a gépkocsival az I. r. alperes jogosult rendelkezni, annál is inkább, mert a felpereseket a roncskocsi elszállításával felmerülő többletköltség méltánytalanul terhelné.
Az elsőfokú bíróság a bérkocsi igénybevételére és a külföldi ügyvédek munkadíjára vonatkozó kereseti kérelmet bizonyítottság hiányában – a felperesek kárenyhítési kötelezettségére is figyelemmel – elutasította.
Az első fokú ítélet ellen benyújtott fellebbezésükben a felperesek az I. r. alperesnek a kereset szerinti marasztalását kérték. Az I. r. alperes a nyugatnémet márkában történt marasztalása és a gépkocsironcs feletti rendelkezési jogának megállapítása miatt fellebbezett. A beavatkozó az I. r. alperes kártérítő felelősségének a Ptk. 348. §-ának (1) bekezdése helyett a Ptk. 467. §-ának (2) bekezdése alapján történő megállapítását kérte.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben és akként változtatta meg, hogy a marasztalási összeget 116 000 forintra és kamatára leszállította, a gépkocsironcsnak az I. r. alperes tulajdonába adását mellőzte. Rendelkezett arról is, hogy az I. r. alperes a felperesek javára megítélt forintösszeget az I. ker. OTP-fiókban a felperesek nevére nyitandó zárt számlára fizesse meg. A másodfokú bíróság – az első fokú ítélet elutasító rendelkezésével szemben – arra is kötelezte az I. r. alperest, hogy az ausztriai ügyvédek munkadíja fejében fizessen közvetlenül a felperesnek 2000 forint perköltséget, egyebekben az első fokú ítéletben megállapított részperköltség összegét 8000 forintra leszállította.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában a jogalap kérdésében egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával, míg a gépkocsironcs vonatkozásában arra az álláspontra helyezkedett, hogy az I. r. alperes hozzájárulása nélkül nem kényszeríthető a károsodott dolog tulajdonjogának megszerzésére. A fizetendő pénznem meghatározásánál az volt az álláspontja, hogy az I. r. alperes külföldi valutával nem rendelkezik, ezért csak forintösszeg fizetésére kötelezhető.
A jogerős ítéletnek az I. r. alperessel szembeni rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
I. A Ptk. 355. §-ának (1) bekezdése szerint a kárért felelős személy köteles az eredeti állapotot helyreállítani, ha pedig az nem lehetséges, vagy a károsult a helyreállítást alapos okból nem kívánja, köteles a kárt megtéríteni.
A Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése szerint kártérítés címén a kórokozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást és költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. A károsult számára tehát lehetőleg olyan helyzetet kell teremteni, mintha őt kár nem érte volna.
A perbeli – 1971-ben gyártott – gépkocsit a felperesek Libanonban 1973-ban vásárolták. A felperesek, akik egyébként libanoni állampolgárok, a káresemény időpontjában bécsi lakosok voltak; a II. r. felperes üzlete bécsi telephellyel működött. A gépkocsit a káresemény alkalmával olyan jellegű és mértékű károsodás érte, hogy az gazdaságosan nem javítható.
A perben kirendelt igazságügyi szakértő lényegében a gépkocsi „műszaki” értékére vonatkozóan adott elméleti számításon alapuló szakvéleményt, és ebből a műszaki értékből vezette le az általa helyesnek vélt – azzal azonosnak vett – belföldi forgalmi értéket. Ez a vélemény sem megalapozott, mert a forgalmi érték a műszaki értéktől mindkét irányban jelentősen eltérhet. A forgalmi értéket elsősorban az azonos típusú és adottságokkal rendelkező használt gépkocsik értékesítése során elérhető piaci viszonyok alapján ténylegesen kialakult árak figyelembevételével kell megállapítani. Ha tehát külföldi személynek olyan típusú gépkocsija károsodik Magyarországon, amely belföldön nem kapható, és ennek folytán nincs kialakult hazai forgalmi értéke, a külföldi személyt megillető kártérítés összegét nem az elméleti számításokra alapított, feltételezett forgalmi érték, hanem a gépkocsi tényleges használtsági fokának és egyéb adottságának megfelelő értékcsökkenés figyelembevételével, a külföldi piaci árak alapján kell megállapítani. Az így megállapított összeg alkalmas ugyanis a károsult személy vagyonában beállott értékcsökkenés kiküszöbölésére.
A gépkocsi külföldi forgalmi értékére vonatkozó peradatok nagymértékben ellentétesek. Az előzetes bizonyítási eljárás keretében eljárt szakértő a Schwacke Katalógus adatai alapján 1973. évi gyártást alapul véve 12 000 DM forgalmi értéket jelölt meg. A libanoni bírósági szakértő véleménye szerint a gépkocsi értéke Libanonban 1977-ben 24 000 DM volt, a beavatkozó pedig egy más katalógus alapján 10 300 DM forgalmi értéket jelölt meg.
Az előadottakból kitűnik, hogy a jogerős ítéletben a kártérítés összegének megállapításánál figyelembe vett belföldi forgalmi értéktől jelentősen eltérő, ugyanakkor egymástól különböző adatok állnak rendelkezésre.
A perben eljárt bíróságok – téves adatokból kiindulva – helytelenül határozták meg a gépkocsi forgalmi értékét, ugyanakkor az érték megfelelő megállapításához szükséges megbízható adatok nem állnak rendelkezésre. A Legfelsőbb Bíróság ezért a megalapozatlan jogerős ítéletnek törvényességi óvással megtámadott részét – az első fokú ítéletre is kiterjedően – a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, egyben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
A Legfelsőbb Bíróság utal arra, hogy belföldi személyt az általa külföldinek okozott kár megtérítésére külföldi pénznemben nem lehet marasztalni. A kártérítési összeget tehát belföldi pénznemben, forintban kell megállapítani.
A Ptk. 231. §-ának (3) bekezdése szerint a devizagazdálkodásra vonatkozó jogszabályok határozzák meg, hogy mikor lehet valóssággal (effektíve) idegen pénznemben fizetést érvényesen kikötni vagy teljesíteni. A Ptk. miniszteri indokolása e jogszabállyal kapcsolatban megjegyzi, hogy ezt a kérdést a Ptk. teljes egészében a devizajogszabályok körébe utalja, tehát az ilyen fizetést csak akkor lehet érvényesen kikötni vagy teljesíteni, ha a devizajogszabályokban előírt feltételek teljesültek.
Magyarországon a törvényes fizetési eszköz a forint. Hazánkban tervszerű devizagazdálkodás folyik, az ország rendelkezésére álló devizát központilag kezelik, a belföldieket a birtokukba vagy a rendelkezésükre alá került külföldi fizetőeszközök tekintetében vételre felajánlási kötelezettség terheli [1974. évi I. sz. tvr. 9. § (1) bek.]. Ebből következik, hogy a belföldiek devizahatósági engedély nélkül jogszerűen devizával nem rendelkezhetnek, így az általuk jogellenesen okozott kárt nem áll módjukban devizával megtéríteni. Ennélfogva, ha a belföldit bírósági ítélet nem forintban, hanem külföldi pénznemben való fizetésre kötelezné, az nem lenne teljesíthető, illetőleg végrehajtható.
A Ptk. 292. §-ának (1) bekezdése szerint a pénztartozás teljesítésének helye – ha jogszabály kivételt nem tesz – a jogosult lakóhelye, illetőleg székhelye. Az 1/1974. (I. 17.) PM sz. rendelet 7. §-ának (1) bekezdése szerint azonban külföldi részére fizetést csak zárolt számlára lehet teljesíteni.
A felek közötti polgári jogi jogviszony elbírálásánál nincs jelentősége annak, hogy a felperesek a zárolt forintszámlára történő fizetést teljesítésként elfogadják-e. Az 1/1974. (I. 17.) PM sz. rendelet 7. §-ának (2) bekezdésében írt szabály ugyanis kifejezetten devizaeljárással kapcsolatos kötelező rendelkezést tartalmaz.
A külföldit megillető kártérítés összegének megállapításánál a nem kereskedelmi árfolyamot kell figyelembe venni a 78/1975. (XII. 31.) PM sz. rendelet 1. §-ának (2) bekezdése szerint.
A perbeli esetben tehát a sérült gépkocsinak a károsodást közvetlenül megelőző külföldi piaci forgalmi értékét kell külföldi valutában megállapítani. Ezt az összeget a nem kereskedelmi árfolyam szerint kell átszámítani forintra, és az így meghatározott összeg fizetésére kötelezhető az I. r. alperes.
A gépkocsinak a felperesek tulajdonában hagyása csak akkor lenne indokolt, ha az gazdaságosan kijavítható lenne. A szakértői vélemények szerint azonban a gépkocsi gazdaságosan nem javítható. Ezért az I. r. alperesnek meg kell térítenie a felperesnek a teljes kárát, aki ily módon a kártérítés révén magához váltja a gépkocsironcsot.
A rendelkezésre álló peradatok alapján viszont helyes a másodfokú bíróságnak az az ítéleti rendelkezése, amellyel 2000 forint költséget állapított meg az osztrák ügyvédek pert megelőző működésével kapcsolatban felmerült kiadások fejében. A Pp. 75. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanis perköltség mindaz a költség, ami a felek célszerű és jóhiszemű pervitelével kapcsolatban akár a bíróság előtt, akár a bíróságon kívül merült fel. Az adott esetben a külföldi ügyvédek meghatalmazása az előzetes eljárás keretében a felperesek részéről célszerű és indokolt volt.
Végül az új eljárásban vizsgálni kell hogy a II. r. felperes üzleti tevékenységének jellege indokolta-e bérgépkocsi gyakori igénybevételét. Ha ez megállapítható, módot kell adni a felpereseknek arra, hogy eddig megfelelően nem igazolt kiadásaik felmerülését bizonyítsák. Az osztrák ügyvédeknek a peres iratokhoz csatolt levele csupán a tényt közli ezzel kapcsolatban, de az összegszerűségre nem tartalmaz adatokat. Emellett állást kell foglalni abban a kérdésben is, hogy a felpereseknek mennyiben volt módjuk e körben a kár enyhítésére. Peradat ugyanis, hogy a felperesek tulajdonában egy másik gépkocsi is volt a káreset időpontjában. Azt az állításukat viszont eddig nem bizonyították, hogy ezt a gépkocsit a II. r. felperes üzleti útjain nem tudta használni, mert az Libanonban maradt. (P. törv. V. 21 374/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás