PK BH 1980/429
PK BH 1980/429
1980.12.01.
A bérlőt a szolgálati lakás elhagyására akkor sem lehet kötelezni, ha a lakás nem osztható meg és a házasság felbontását a bérlő magatartása indokolta [1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 99. § (3) bek.].
A peres felek 1954-ben kötöttek házasságot, amelyből gyermek nem származott. Az életközösségük 1978 szeptemberében megszakadt, majd a felperes a volt közös lakásból 1978. október 29-én elköltözött.
A felek a házasság felbontását egyező akaratnyilvánítással kérték, a járulékos kérdésekben pedig egyezséget kötöttek, amelyben a felperes vállalta, hogy az alperesnek házastársi tartás címen 1979. február 1-től kezdődően az illetménye 20%-át kitevő, de legalább havi 1000 forint összegű tartásdíjat megfizet és hozzájárul ahhoz, hogy a volt közös lakás az alperes kizárólagos használatban maradjon.
A bíróság az egyezséget jóváhagyta, a felek házasságát pedig felbontotta.
A fellebbezési jogról való lemondás folytán jogerőre emelkedett egyezséget jóváhagyó végzésnek a volt közös használatára vonatkozó része ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Jogszabályt sértett a járásbíróság, amikor figyelmen kívül hagyta, hogy a felek közös lakása a felperesnek mint fegyveres testület tagjának a szolgálati lakása volt. Az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (R.) 99. §-ának (3) bekezdése értelmében szolgálati lakás esetében a bérlőt a lakás elhagyására akkor sem lehet kötelezni, ha a lakás használata nem osztható meg és a házasság felbontását a szolgálati lakás bérlőjének magatartása eredményezte. Ebből következik: nincs lehetőség arra sem, hogy a bíróság a szolgálati lakás kizárólagos használatára a bérlőtársnak nem minősülő házastársat jogosítsa fel. A felek tehát ilyen tartalmú egyezséget arra figyelemmel, hogy az jogszabályba ütközik, nem köthetnek, illetőleg azt a bíróság nem hagyhatja jóvá.
A felperes a részére biztosított szolgálati lakást 1978. október 29-én véglegesen, a visszatérés szándéka nélkül elhagyta. A szolgálati lakást az azzal rendelkező szerv (fegyveres testület) a lakás elhagyásától számított két hónap eltelte után igénybe veheti [R. 94. § (2) bek.], és ilyen esetben a lakásbérleti jogviszony megszűnik [R. 70. § (1) bek. f) pont]. Kétséges tehát, hogy a felperesnek az egyezség megkötése idejében egyáltalában fennállt-e a perbeli lakáson a bérleti jogviszonya.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az óvással támadott végzést a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a járásbíróságot a hatályon kívül helyezett körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 21 575/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
