MK BH 1980/448
MK BH 1980/448
1980.12.01.
Nem tekinthető jogellenesen kilépőnek az a dolgozó, aki az egészségi állapotában bekövetkezett változás folytán a munkaszerződés szerinti eredeti munkakörében nem foglalkoztatható tovább, a munkaszerződés módosításához azonban nem járul hozzá és a részére felajánlott új munkakörben nem hajlandó a munkát felvenni [Mt. 31. § (2) bek.].
A felperes 1978. november 17-től volt az alperes alkalmazottja, konyhalány munkakört töltött be az sz.-i állomásfőnökségen. 1979. április 9-től 1979. április 17-ig keresőképtelen beteg volt. Kezelőorvosa igazolása szerint „betegsége miatt a magasban forgó gépek között nem dolgozhat, de egyéb munkakörökben alkalmazható”.
Az alperes erre figyelemmel a felperest a munkahelyén nem állította munkába. A felperes 1979. április 18-ára és 19-ére szabadságot kért és kapott. 1979. április 20-án jelentkezett az sz.-i igazgatóságon és kérte munkába állítását. Április 21-én a munkahelyén kötelezték a leltári tárgyak és a munkaruha leadására, aminek eleget tett. Ugyanezen a napon az alperes írásban felszólította, hogy három napon belül szolgálatra jelentkezzék, ellenkező esetben a munkakönyvét „kilépett” bejegyzéssel adja ki.
A felperes a felszólításnak eleget tett, 1979. április 27-én a szolgálati főnökénél jelentkezett, aki közölte vele, hogy epilepsziás megbetegedése miatt konyhalány munkakörben nem tudják foglalkoztatni, április 28-án állomástakarítónak fogják beosztani. A felperes az új munkakört nem vállalta.
Az alperes még ezen a napon levélben arról értesítette, hogy munkaviszonya felmondás nélküli kilépése következtében 1979. április 18. napján megszűnt és munkakönyvét „kilépet” bejegyzéssel adja ki.
A felperes munkaviszonyának a helyreállítását kérte, kérelmét azonban a munkaügyi döntőbizottság elutasította. Az e határozat ellen benyújtott keresetében a felperes a munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatását, munkaviszonya helyreállítását, elmaradt munkabére megfizetését és egyben igazságügyi orvos szakértői vélemény beszerzését kérte arra vonatkozóan, hogy a munkaszerződésében megjelölt munkakör betöltésére alkalmas-e.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát akként változtatta meg, hogy 1979. április 19-ével elrendelte a felperes munkakönyvében a munkaviszony megszűnése módjának „munkaviszony megszűnt” bejegyzésre való kijavítását.
Érdemi döntése szerint bizonyítottnak találta, hogy a felperes epilepsziás megbetegedésben szenved, amiatt az alperesnél nem alkalmazható. Ezért a felperesnek a munkaviszony helyreállítására és az elmaradt munkabér megfizetésére irányuló igényét nem találta alaposnak. Ugyancsak bizonyítottnak találta, hogy a felperes a munkaviszonyát nem jogellenesen szüntette meg, mert amikor a munkahelyéről távol volt, a munkaviszonyával kapcsolatos ügyeit igyekezett az sz.-i igazgatóságon intézni. Ennek következtében az utolsó szabadságon töltött napon, április 19-én szűnt meg a munkaviszonya.
A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A perben eldöntésre váró kérdés az volt, hogy a felperes 1979. április 18-ával vagy az ezt követő időben jogellenesen szüntette-e meg a munkaviszonyát. A rendelkezésre álló peradatok ezt a kérdést egyértelműen a felperes javára szólóan döntik el.
A felperes 1979. április 9-től 17-ig keresőképtelen beteg volt. Az üzemorvos véleménye szerint az üzemi konyhán tovább nem dolgozhatott, mert epilepsziás megbetegedéssel kezelték. Felgyógyulása után a felettesei (Sz. P. állomásfőnök és helyettese, Sz. L.) az orvos véleményére hivatkozással nem állították munkába és azt ajánlották, hogy mondja fel a munkaviszonyát, keressen más munkahelyet. A felperes erre nem volt hajlandó, két nap szabadságot kért és kapott. A szabadság lejárta után, április 20-án felkereste a munkáltatója szakszervezeti bizottságát és másnap, április 21-én megjelent a szolgálati helyén. Az alperes azonban nem állította munkába, hanem elrendelte a leszerelését, munkaruháinak leadását, egyúttal írásban felszólította a munkahelyén három napon belül való megjelenésre. A felperes az alperes felszólító levele kézhezvétele után megjelent a munkahelyén, a felajánlott állomástakarítói munkakört azonban nem fogadta el.
Mindezekből egyértelműen megállapítható: a felperes a megkötött munkaszerződés megjelölt konyhalány munkakörben a munkát nem tagadta meg, munkahelyén több alkalommal megjelent és kérte munkába állítását. Kérésének az őt foglalkoztató alperes nem tett eleget, azt kívánta, hogy munkaviszonyát felmondással szüntesse meg, vagy fogadja el a felajánlott másik munkakört.
Önmagában az a tény, hogy a felperes nem volt hajlandó a munkaviszonyát felmondani és a munkaszerződést módosítani, nem jelenti azt, hogy a munkát megtagadta és a munkaviszonyát megszüntette. Ez utóbbi kérdésben a munkaügyi bíróság helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperes a munkaviszonyát nem szüntette meg jogellenesen. A bizonyítékok téves értékelésével viszont jogsértően állapította meg a munkaviszonynak egyéb módon történt megszűnését 1979. április 19. napjával. Egyértelmű peradat, hogy a felperes munkaviszonyát sem a felperes, sem az alperes nem szüntette meg sem felmondással sem közös megegyezéssel. Ebből következően a felperesnek a munkaviszonya az alperessel jelenleg is fennáll. (M. törv. II. 10 054/1980/3. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás