• Tartalom

BK BH 1980/461

PK BH 1980/461

1980.12.01.
Az intézkedő rendőrök által az előirt formában készített szabálysértési feljelentés közokirat. Hivatali visszaéléssel halmazatban közokirattal visszaélés vétségében is meg kell állapítani annak a rendőrnek a bűnösségét, aki a más intézkedő rendőrök által készített közokiratot, hivatali helyzetével visszaélve azért tulajdonítja el, hogy azzal megakadályozza a szabálysértést elkövető felelősségre vonását. (1978. évi IV. törvény 225. §, 277. §).
A katonai bíróság a rendőr zászlós vádlott bűnösségét hivatali visszaélés bűntettében állapította meg, és ezért őt a végrehajtás tekintetében próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre és lefokozásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő: a terheltet egyik barátja megkérte, hogy segítsen rajta, mert a közúti ellenőrzés során ittasnak találták, ezért a vele szemben intézkedő rendőrök szabálysértési feljelentést tettek. A terhelt hivatali helyzetét kihasználva a szolgálati helyén az elöljáró szobájából – még iktatás előtt – megszerezte a szabálysértési feljelentést, majd azt elégette. Ezzel megakadályozta barátjával szemben a szabálysértési eljárás lefolytatását.
Az irányadó tényállás alapján a katonai bíróság törvényesen következtetett a terhelt bűnösségére. Törvényesen minősítette a magatartását hivatali visszaélés bűntettének. Tévedett azonban, amikor a terheltet azon cselekményéért, amely a közokirat megszerzésében és megsemmisítésében nyilvánult meg – a 1978. évi IV. törvény 12. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel – nem minősítette a 1978. évi IV. törvény 277. §-ának (1) bekezdésében meghatározott közokirattal visszaélés vétségének is.
A közúti ellenőrzés során intézkedő rendőrök a szabálysértési feljelentést a mellékletekkel együtt – iktatás előtt – elöljárójuk asztalára helyezték. A terhelt azt – hivatali helyzetét és helyismeretét kihasználva – innen tulajdonította el, majd semmisítette meg, megakadályozva, hogy az elkövetővel szemben az eljárást lefolytassák. Ezért a terheltnek ez a magatartása megvalósítja a hivatali visszaélés bűntettét, de e tevékenysége kimeríti a közokirattal visszaélés vétségének tényelemeit is.
A Rendőrség Szolgálati szabályzatának 355. pontja úgy rendelkezik, hogy a rendőr – egyebek mellett – az általa észlelt vagy tudomására jutott szabálysértésről akkor tegyen feljelentést, ha figyelmeztetéssel vagy helyszíni bírságolással a kívánt célt nem érte el. Az intézkedő rendőrök a szabálysértési feljelentést hivatalos eljárásuk során mint hivatalos személyek nyomtatvány kitöltésével a megszabott formák között készítették el. Ezt ők maguk is aláírták és az intézkedés alá vont személyek is aláírták. Ez a szabálysértési feljelentés pedig jogilag jelentős tényt igazolt, azt, hogy a rendőri észlelés szerint ki, milyen közlekedési szabályszegést követett el. Ezzel megteremtették annak a jogalapját, hogy az elkövetőt a jogszabályban írt szabálysértési eljárás alá vonják.
Mindezekre figyelemmel a szabálysértési feljelentés közokirat.
A 1978. évi IV. törvény 12. §-ának (1) bekezdése szerint bűnhalmazat az elkövetőnek egy vagy több cselekménye által megvalósított és egy eljárásban elbírált két vagy több bűncselekménye. A terhelt a szabálysértési feljelentés eltulajdonításával és megsemmisítésével egyrészt kimerítette a hivatali visszaélés bűntettének, a más által készített közokirat jogtalan megszerzésével és megsemmisítésével pedig a közokirattal visszaélés vétségének törvényi tényállását.
A Legfelsőbb Bíróság mindezekre figyelemmel megállapította, hogy a terhelt cselekménye a hivatali visszaélés bűntettével bűnhalmazatban közokirattal visszaélés vétségének is minősül. (Legf. Bír. Katf. IV 292/1980. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére