MK BH 1980/486
MK BH 1980/486
1980.12.01.
A munkakörében feleslegessé vált és felmondási korlátozás hatálya alá eső dolgozónak más munkahelyre történő áthelyezése érdekében a munkáltató nem köteles valamely más dolgozójának a munkaviszonyát megszüntetni [34/1967. (X. 8.) Korm. rendelet 27. § *, MK 10. sz.].
A Külkereskedelmi Minisztérium engedélyt adott az alperes részére, hogy a D. C. külföldi cég képviseletének ellátására saját szervezetén belül külön irodát hozzon létre. Ennek a képviseleti irodának a vezetését látta el a felperes 1978. március 1-jétől főosztályvezetői munkakörben. Az irodában egyébként még két üzletkötő és egy titkárnő dolgozott.
A külföldi cég 1979. március 23-án felmondta a képviseleti szerződést 1979. december 31-i hatállyal, mivel engedélyezték, hogy Budapesten önálló képviseleti irodát hozzon létre. A Külkereskedelmi Minisztérium az 1979. október 12-én kelt intézkedésével a képviselet létrehozására adott engedélyt visszavonta, egyben kötelezte az alperest, hogy létszámát három fővel csökkentse.
Az alperes az 1979. május 26-án kelt intézkedésében a felperes munkaviszonyát 1979. december 31. napjára felmondta. A felmondási idő kezdetét – az 1967. évi II. törvény 27. §-ára és a kollektív szerződésre hivatkozással – 1979. október 5-ében jelölte meg, a felperest a munkavégzés alól 1979. december 8-tól felmentette.
Ugyancsak felmondta az alperes a két üzletkötő munkaviszonyát is.
A felmondás indoka az volt, hogy a képviseleti iroda működése a külföldi céggel kötött szerződés felmondása következtében 1979. december 31. napjával megszűnik.
A felperes kérelmet terjesztett a döntőbizottság elé a munkáltatói intézkedés ellen. Arra hivatkozott, hogy 1979. október 2-án betöltötte az 55. életévét, így a 34/1967. (X. 8.) Korm. rendelet 27. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján csak különösen indokolt esetben lehet a munkaviszonyát megszüntetni. A jogszabály nem tesz említést arról, hogy ilyen esetben az átszervezés különösen indokolt esetet jelentene.
A döntőbizottság a kérelmet elutasította, ezért a felperes keresetet terjesztett a munkaügyi bíróság elé és a felmondás hatálytalanítását kérte.
A munkaügyi bíróság a felperes keresetének helyt adott, a döntőbizottsági határozatot megváltoztatta és a felmondást hatálytalanította.
Ítéletének indokolásában a bíróság megállapította, hogy az alperesnél átszervezés történt, amelynek következtében a felperes munkaköre megszűnt. Utalt arra, hogy a 34/1967. (X. 8.) Korm. rendelet 27. §-ának (1) bekezdése értelmében csak különösen indokolt esetben lehet felmondani a munkaviszonyát annak a dolgozónak, akinek az öregségi teljes nyugdíjra való jogosultság megszerzéséhez legfeljebb öt éve hiányzik. A (2) bekezdése szerint pedig ha a vállalatnál van olyan munkakör, amelynek ellátására az (1) bekezdésben említett dolgozó alkalmas, a munkaviszonyt mindaddig nem lehet felmondással megszüntetni, amíg ilyen munkahelyre áthelyezhető, feltéve hogy ezt vállalja.
Megállapította a munkaügyi bíróság, hogy az említett rendelkezés értelmében a felperes munkaviszonyának felmondása korlátozás alá esett, és az alperes a felmondást megelőzően más, megfelelő munkakört nem ajánlott fel. Utalt a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 10. számú állásfoglalására is, amely szerint a különös indok megállapításához mindig olyan súlyos ok szükséges, amely mellett a vállalat részére tarthatatlanná válna, vagy aránytalan terhet jelentene a munkaviszony további fenntartása. Megállapította a bíróság azt is, hogy bár az átszervezés az alperesnél megtörtént, és a felperes munkaköre megszűnt, ez nem eredményezett olyan mérvű létszámcsökkentést, amely a különös indokoltság fennállását igazolná. Az alperesnek ugyanis lehetősége volt arra, hogy belső átcsoportosításokat hajtson végre, amelynek eredményeként a felperest – a vele történt közös megállapodás után – más munkakörben tudja alkalmazni. Ezt a megállapítást arra alapozta a munkaügyi bíróság, hogy mind az üzletkötők, mind a műszaki gazdasági tanácsadók képviseleti tevékenységet látnak el, és az általuk képviselt cégek termékeinek egy része vegyipari termék. A felperes pedig a képviselet ellátáshoz szükséges képesítéssel és gyakorlattal rendelkezik. Mivel az alperesnél van olyan munkakör, amelyet a felperes el tudna látni, mulasztást követett el, amikor a felperes részére más munkakört nem ajánlott fel.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A munkaügyi vita során abban a tekintetben nem volt vita, hogy a képviseleti iroda megszüntetésével a felperesnek és az iroda két üzletkötőjének a munkaviszonya is megszűnt az alperes felmondása alapján. Az iroda megszűnéséről az alperes hét hónappal előbb értesítette a dolgozókat, így a felperest is, e tekintetben mulasztás nem terheli. A két üzletkötő a munkaviszony megszűnését tudomásul vette, a felperes azonban arra hivatkozott, hogy 1977. október 2-án betöltötte az 55. életévét, így a 34/1967. (X. 8.) Korm. rendelet 27. §-ának (1) bekezdése értelmében védettség alatt áll.
A munkaügyi bíróság tévedett, amikor a felperes indokát alaposnak találta és a keresetének helyt adott.
A per adatai szerint a külföldi cég képviseletét ellátó iroda megszűnésével egyidejűleg a felügyeleti szerve kötelezte az alperest, hogy három fővel csökkentse a létszámát.
Tény, hogy az alperes mindent elkövetett, hogy a felperes részére más vállalatnál, illetve a megalakuló önálló képviseletnél a képzettségének megfelelő munkakört biztosítson.
Ilyen előzmények után nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy az az alperest mulasztás terheli a felperes elhelyezkedését illetően.
Egyébként az eljárt munkaügyi bíróság nyilvánvalóan tévesen értelmezte a 34/1967. (X. 8.) Korm. rendelet 27. §-ának (2) bekezdését és az MK 10. számú kollégiumi állásfoglalást. A 34/1967. (X. 8.) Korm. rendelet idézett §-a egyértelműen úgy rendelkezik, hogy mindaddig nem mondhatja fel a vállalat a 34/1967. (X. 8.) Korm. rendelet 27. §-ának (1) bekezdésében felsorolt esetekben a dolgozó munkaviszonyát, amíg a vállalatnál van olyan munkakör, amelynek ellátására az (1) bekezdésben említett dolgozó alkalmas, és amíg ilyen munkahelyre áthelyezhető – feltéve, hogy elvállalja. Az alperes bizonyította, hogy a vállalatnál betöltetlen – tehát a felperes számára felajánlható – munkakör nem volt.
A felhívott 10. számú állásfoglalásban pedig a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma kimondta, hogy a 34/1967. (X. 8.) Korm. rendelet 27. §-ának (1) bekezdésében meghatározott dolgozók munkaviszonyának megszüntetéséhez, a különös indok fennállásának megállapításához mindig olyan súlyos ok szükséges, amely mellett a vállalat részére tarthatatlanná válna vagy aránytalan terhet jelentene a munkaviszony további fenntartása. A különös indok jelentkezhet a dolgozó személyével összefüggésben, de jelentkezhet a vállalat gazdálkodási körében is.
Az idézett kollégiumi állásfoglalásra hivatkozva az álláspontját arra alapozta az eljárt bíróság, hogy az alperesnek lehetősége van az átszervezéssel egyidejűleg belső átcsoportosítások végrehajtására, amelyeknek eredményeként a felperest – a vele történt megállapodás után – más munkakörbe tudja alkalmazni. Megállapította ugyanis, hogy mind az üzletkötők, mind a műszaki gazdasági tanácsadók képviseleti tevékenységet látnak el, és az általuk képviselt cégek termékeinek egy része vegyipari termék, a felperes pedig a képviseleti tevékenység ellátásához szükséges képesítéssel és gyakorlattal rendelkezik. Bizonyítottnak találta azt is a munkaügyi bíróság, hogy a műszaki gazdasági tanácsadói munkakört ellátó dolgozók azonos vagy megközelítően azonos alapbérrel rendelkeztek, mint a felperes. Ebből arra a – gazdaságossági szempontból megoldhatatlan – következtetésre jutott, hogy átcsoportosítással a felperes részére megfelelő munkakört biztosíthat az alperes.
Nyilvánvaló ugyanis, hogy egy kialakult szervezeti egységen belül minden dolgozó a maga munkakörében olyan meghatározott tevékenységet végez, amely kitölti a napi munkaidejét. Az átcsoportosítást tehát az alperes csak úgy tudná megoldani, ha bizonyos feladatok ellátásával a felperest bízná meg. Ugyanakkor azonban a jelenleg kialakult létszám mellett abban a munkakörben, ahonnan bizonyos feladatokat a dolgozónak a felperes részére át kellene adnia, csökkenne a munkaidő kihasználása, ami gazdasági szempontból megengedhetetlen.
Az alperes részére engedélyezett létszámkeret be van töltve, létszámbővítésre pedig nincs engedélye. Egy rajta kívülálló, de reá nézve kötelező intézkedés miatt nem várható el az alperesi vállalattól, hogy a felperes munkaszerződésének fenntartása érdekében olyan dolgozónak a munkaviszonyát szüntesse meg, aki egyébként a munkáját minden tekintetben kielégítően ellátja, azért hogy a védett dolgozó részére biztosítson megfelelő munkakört. Természetesen más a helyzet akkor, ha van olyan üres munkahely, amelyet a munkáltató felajánlhat, és amelyet a dolgozó el is fogad. Az adott esetben az alperesnél a felperesnek felajánlható üres munkahely nem volt, alacsonyabb munkabérrel járó munkakört pedig a felperes nem fogadott el. Az alperes a munkáltatói jogait törvényesen gyakorolta, mulasztás vagy egyéb jogsértés nem terheli. A munkaviszony további fenntartása az alperes részére tarthatatlan reá nézve aránytalan terhet jelentene, ezért a felmondás jogszerű volt. (M. törv. I. 10 043/1980/2. sz.)
*,
A felhívott rendelkezést az 1980. január 1-jétől hatályos új Mt. V-nek a 23. §-a tartalmazza.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás