MK BH 1980/61
MK BH 1980/61
1980.12.01.
Ha a károsult dolgozónak az üzemi baleset folytán kialakult egészségi állapota miatt az életkörülményeit lényegesen meg kellett változtatnia, az ezzel összefüggésben felmerült és a jövőben felmerülő költségei és kiadásai általános kártérítés megállapításának alapjául szolgálhatnak [1967. évi II. törvény 62. § (1) bek., 2/1964. (IV. 3) MüM sz. r. 1/F. §, 8. § (1) bek., 10. §].
A felperes 1970-től dolgozott segédmunkásként az alperesnél. Munkaviszonya 1977. június 1. napjával rokkantsági nyugdíjazása folytán szűnt meg.
A felperes 1975. március 26-án este 19.30 órakor az alperes tehergépkocsijának szerelésében segédkezett, mikor a gépkocsi felemelt platója hirtelen olajnyomás-csökkenés folytán lezuhant, és az alatta fekvő felperes homlokcsontját erősen összeroncsolta, az orrcsontja és felső állkapcsa is eltört. Hosszú ideig kórházi kezelésben részesült, utána járóbetegként kezelték, miután a nyílt homloktörés következtében sipolyok alakultak ki. Látása is csökkent, jobbra nézve 40 foktól kettős látása van.
1977. június 1. napjával a társadalombiztosítási szerv III. csoportbeli 67%-os rokkantnak nyilvánította. Ez az állapot maradandónak tekinthető. A felperes havonta 1415 forint rokkantsági nyugdíjat kap.
Az alperes elismerte, hogy a felperes üzemi balesetet szenvedett. Teljes kártérítési felelősségét nem vitatta. A táppénz és az átlagkereset közötti különbözet, valamint dologi kár, ápolási költség, élelmezési és szállítási költség címén kifizetett a felperesnek összesen 42 939 forintot. A felperes azért kezdeményezett munkaügyi vitát, mert álláspontja szerint a járandék összegét nem a korábbi segédmunkás keresetéhez kellene viszonyítani, hanem a kezdő gépkocsivezetőkéhez. Ugyanis éppen a balesetet követően nyáron kívánta elvégezni a gépkocsivezetői tanfolyamot. Erre a balesete miatt már nincs lehetősége. 1976. január 1-től gépkocsivezető lehetne, ha a baleset nem jön közbe. Felülvizsgálati kérelmében 200 000 forint általános kár megfizetésére is kérte kötelezni az alperest a jövőben bizonyosan felmerülő, de összegszerűen pontosan meg nem határozható kiadásai fedezésére.
A munkaügyi döntőbizottság a határozatával az alperest arra kötelezte, hogy 1977. január 1-től fizesse meg járadékként a felperesnek a rokkantsági nyugdíja és a segédmunkás átlagkeresete közötti különbözetet, továbbá 100 000 forint kártérítést. Az ezt követően hozott kiegészítő határozatával kötelezte az alperest, hogy 1978. április 1-től havi 853 forint járadékot folyósítson a felperesnek határozatlan ideig. Kötelezte továbbá 1978. március 31-ig a már lejárt követelés címén 12 795 forint egyösszegű kifizetésére.
A döntőbizottság határozatát mindkét fél keresettel támadta meg.
A felperes keresetében a felülvizsgálati kérelmében már előadottakat ismételte meg. Az alperes a járadékfizetési kötelezettség kezdő napját 1977. június 1-jében kérte megállapítani, ugyanis a rokkantsági nyugdíját ettől az időponttól kapta.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetének részben helyt adott, a döntőbizottság határozatát megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 18 589 forint hátralékos járadékot, 1978. június 1-től havi 1594 forint kiegészítő járadékot és ugyancsak havi 300 forint általános kártérítésként.
Megállapította, hogy az alperes járadékfizetési kötelezettsége 1977. június 1-től kezdődően áll fenn. A munkaügyi bíróság az ítéletét többek között az igazságügyi orvos szakértő véleményére alapította. E szakvélemény szerint a felperesnek kisfokú tompa látása van és emiatt szemüveget hord. Jobbra nézéskor kb. 40-45 foknál kezdődően kettős látás lép fel. A homlokon kb. 4×10 cm-es csonthiány miatt a fedőbőr behúzódott. Gyakran fáj a feje, szédül, otthoni munka közben gyorsan kifárad. Könnyebb házimunkák elvégzésére alkalmasnak látszik, de pl. favágást, kertásást nem végezhet. Utalt az Mt. 62. §-ára, amely szerint a vállalat az üzemi baleset folytán keletkezett teljes kárt köteles megtéríteni. Nem talált megbízható adatot arra vonatkozóan, hogy a felperes éppen a balesetét követően nyáron kívánta volna a magasabb jövedelmet ígérő gépkocsivezetői szakképzettséget megszerezni. Ezért a járadék összegének a megállapításakor nem a gépkocsivezetői, hanem a segédmunkási átlagkeresetet vette alapul.
Ezzel szemben nem találta túlzottnak a felperes által támasztott 200 000 forint általános kártérítési igényt.
A felperes fellebbezése folytán a megyei bíróság a munkaügyi bíróság ítéletének nem fellebezett részét nem érintette, megfellebbezett részét pedig helyben hagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság okfejtését az általános kártérítés mértékével és havi részletekben történő folyósításával kapcsolatban helytállónak találta. A súlyosan rokkant felperesnek a ház körül adódó munkák elvégzéséhez, de saját ellátásával kapcsolatban is állandóan és folyamatosan költségei merülnek fel. Ezeknek a költségeknek a mértéke pontosan nem számítható ki, ezért helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperesnek járadék formájában van igénye az általános kártérítésre. Miután a felperes kiadásai rendszeresen a jövőben merülnek fel, nem alapos az az igénye, hogy ezek fejében egy összegben jusson 200 000 forint általános kártérítéshez.
A jogerős ítéletnek az általános kártérítésre vonatkozó rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felperes 1955. április 2-án született. Az üzemi baleset 1975. március 26-án történt.
A felperes tehát még a huszadik életévét sem töltötte be, amikor munkaképességének túlnyomó részét elvesztette. Fiatal házas, és 1978. év nyarán gyermeket vártak. A baleset után egészségi állapota miatt – orvosi előírásra – falura költözött. OTP-kölcsönből egy elhanyagolt kis családi házat vásárolt. A ház felújítását anyagi helyzetére tekintettel nem tudja elvégeztetni, saját maga pedig a baleset folytán kialakult egészségi állapotára tekintettel a munkák elvégzésére képtelen.
Az életkörülményeinek jelentős változásával járó anyagi teher az üzemi baleset következménye, ezért felülvizsgálati kérelmében többek között annak általános egyösszegű kártérítés formájában történő megfizetését kérte. Követelését 200 000 forintban jelölte meg.
A munkaügyi döntőbizottság az általános kártérítésre való jogosultságát elismerte, de az igényt összegszerűen túlzottnak találta s az alperest 100 000 forint megfizetésére kötelezte.
A felperes keresete, illetőleg fellebbezése folytán eljárt bíróságok a felperes által igényelt kártérítés összegét nem találták túlzottnak, viszont arra az álláspontra helyezkedtek, hogy azt havi 300 forint összegben folyamatosan kell megkapnia.
Az eljárt bíróságok a jogalap kérdésében helytállóan döntöttek, tévedtek viszont, amikor az egyösszegű általános kártérítésnek járadék formájában történő megfizetésére kötelezték az alperest.
Az Mt. 62. §-ának (1) bekezdése szerint a dolgozónak a munkaviszony keretében okozott kárért vétkességére tekintet nélkül felel. A 2/1964. (IV. 3.) MüM számú rendelet 1/F. §-a értelmében a dolgozó életének, testi épségnek vagy egészségének a munkaviszony keretében történt megsértése esetén a vállalat a dolgozó teljes vagyoni kárát köteles megtéríteni.
E rendelet 8. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a jövedelemkiesés, illetőleg költség vagy kiadás tartós jellegű, általában havi járadékot kell megállapítani.
A rendelet 10. §-a szerint pedig ha a vagyoni kár mértéke pontosan nem mutatható ki, a vállalatot olyan összegű általános kártérítés megfizetésére lehet kötelezni, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas.
A jogerős ítéletben meghatározott havi 300 forint összegű járadék a felperes teljes anyagi kárpótlására nem alkalmas.
Az igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint a felperes állapota maradandó. Az orvosi javaslat alapján volt kénytelen kialakult egészségi állapota miatt vidékre költözni. Ez csak úgy volt megoldható, hogy ott OTP-kölcsön felvételével házingatlant vásárolt.
A felperes életkörülményei tehát a baleset eredményeként változtak meg. Saját maga és családja számára új életfeltételeket kellett teremtenie. Ezeknek az új életfeltételeknek a megteremtése – különös figyelemmel a felperes egészségi állapotára – olyan többletkiadásokkal jártak, illetve járnak, amelyek bizonyosan következtek be és fordulnak elő a jövőben is ezek tényleges összege azonban nem számítható ki.
A felperesnek az elhanyagolt állapotban levő házát megfelelően lakhatóvá kell tennie, azon a szükséges felújításokat és javításokat el kell végeztetnie.
Munkaképessége túlnyomó részének elvesztése folytán olyan munkáknak mások által történő elvégeztetésére is kényszerül, amelyeket saját maga is elvégezhetne, ha ez a nagymérvű egészségromlása nem következik be. Köztudott, hogy falun élő emberek többsége maga végzi el a ház körüli munkákat (kertművelés, állatok tartása és gondozása, tüzelő előkészítés stb.). Nyilvánvaló, hogy ezeket a munkákat a felperes – kialakult egészségi állapota miatt – vagy egyáltalán nem vagy csak kis részben képes elvégezni, és emiatt a jövőben meghatározatlan összegű többletkiadásai merülnek fel.
Mindezek alapulvételével és az általános élettapasztalat szerint tehát a felperest balesete folytán olyan természetű vagyoni károsodás is érte, amelynek mértékét összegszerűen, pontosan meghatározni lehetetlen. Ennek a kárnak a megtérítésére, a teljes anyagi kárpótlásra pedig az általános kártérítés járadékszerű megállapítása nem alkalmas.
Ezért tévedtek az eljárt bíróságok, amikor az általános kártérítés jogalapjának és összegszerűségének elismerése mellett, annak járadékszerű folyósítását rendelték el. (M. törv. II. 10 007/1979/2. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás