BK BH 1980/75
BK BH 1980/75
1980.12.01.
I. A lopás befejezett akkor is, ha a tolvaj az ólból a baromfit kiveszi, de azt tettenérés miatt nincs módja elvinni [1961. évi V. törvény 16. §, 316. § (1) bek.].
II. Lopás céljából a kerítésen átmászás dolog elleni erőszak utján elkövetettként nem értékelhető [1961. évi V. törvény 316. § (2) bek. d) és f) pont, (3) bek.].
III. Ha a korábbi cselekmény visszaesőként elkövetés szerinti értékelése kizárólag az 1961. évi V. törvény 15. §-ában foglalt rendelkezésen alapult: nincs alap az újabb bűncselekmény miatt a többszörös visszaesés megállapítására [1961. évi V. törvény 137. § 13. és 14. pont, 98. §].
A városi bíróság a vádlott bűnösségét kisebb értékre elkövetett lopás vétségének kísérletében állapította meg és – mint többszörös visszaesőt – 8 hónapi, 10%-os bércsökkentéssel járó javító-nevelő munkára ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott korábban már öt alkalommal volt büntetve. Utoljára a bíróság 1977. január 25-én napján jogerőre emelkedett ítéletével visszaesőként, jogtalan behatolás útján, folytatólagosan elkövetett lopás bűntette miatt 2 év 2 hónapi szabadságvesztésre és a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte, mely büntetését 1978. november 26. napján töltötte ki.
A vádlott 1979. október 26. napján a kerítésen keresztül bemászott a sértett udvarára. Itt a baromfiólhoz ment, 10 db kacsát kivett és megfojtott. Időközben a sértett a cselekményt észrevette, a szomszédok is odamentek, így a vádlott a kacsákat nem tudta elvinni. Cselekményével a sértettnek 1029 forint kárt okozott.
A bíróság a vádlott cselekményét a 1961. évi V. törvény 316. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdése szerint büntetendő kisebb értékre elkövetett lopás vétsége kísérletének minősítette.
A megyei bíróság az ügyész által bejelentett fellebbezés alapján bírálta felül az elsőfokú bíróság ítéletét s annak tényállását a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontjára figyelemmel az iratok alapján kiegészítette azzal, hogy a vádlott a korábbi cselekménye elkövetésénél azért volt visszaeső, mert tudott társa bűntettségéről, tehát a korábbi visszaesés az 1961. évi V. törvény 15. §-án alapult;
továbbá: az előző elítéltségét megelőzően a vádlottat a járásbíróság 1970. február 24. napján jogerőre emelkedett ítéletével 3 rb. lopással elkövetett tulajdon elleni bűntett miatt 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte, amely büntetéséből 1970. október 6-án szabadult.
Az elsőfokú bíróság a kellően felderített, egyebekben hiánytalan és helyesen megállapított tényállás alapján okszerűen következtetett a vádlott bűnösségére, de tévedett, amikor a cselekmény kísérletét állapította meg.
A kacsák elvétele már megtörtént, amikor a vádlottat leleplezték, az élő állatoknak az ólból való kivételével és azok megölésével már a lopás véghezvitele teljessé vált, és az eltulajdonítás is végbement.
Az ügyész azért indítványozta a dolog elleni erőszak megállapítását, mert a vádlott két kerítésen is átmászva, azaz fizikai erő kifejtése útján, a szabad bemenetelt gátló akadály leküzdésével jutott a sértett udvarába.
A megyei bíróság álláspontja azonban ezzel ellentétes.
Az egyszerű bemászás által való behatolás nem dolog elleni erőszak. Ilyen esetben a tettes kifejt ugyan erőt, de nem alkalmaz erőszakot a dolog ellen, az akadályt nem győzi le vagy hárítja el, hanem megkerüli.
Ez a magatartás ezért a 1961. évi V. törvény 316. §-a (2) bekezdésének f) pontja szerinti jogtalan bemenetel fogalmát meríti ki.
A dolog elleni erőszak útján való elkövetés esetén szükséges, hogy az erőkifejtés folytán az akadályt képező dolog állagában, helyzetében bizonyos mérvű változás következzék be. Szükséges tehát, hogy pl. a tettes a kerítés drótját eltörje, elvágja, a kerítésoszlopot kidöntse vagy léckerítés lécét letörje stb. és így hatoljon be a dolog őrzésére szolgáló helyre.
Helyes azonban az ügyésznek az az álláspontja, hogy a vádlott nem többszörös, hanem különös visszaeső. A tényállás kiegészítéséből is kitűnően ugyanis a visszaesés szempontjából csak az 1977. évi elítéltség vehető figyelembe, a 1961. évi V. törvény 137. §-a 12. és 13. pontjának megfelelően.
Ennélfogva a megyei bíróság a büntetés kiszabásánál a 1961. évi V. törvény 97. §-ának a rendelkezéseit vette alapul. Eszerint pedig a kiszabható legkisebb büntetés 6 hónapi szabadságvesztés. Ennél enyhébb szabadságvesztés vagy más büntetés csak különös méltánylást érdemlő esetben szabható ki. Ilyen különös méltánylást érdemlő körülmény pedig nem merült fel, sőt a változott minősítés folytán a kísérletnek, mint enyhítő körülménynek a mellőzésére, míg a jogtalan bemenetel útján való elkövetésnek mint súlyosító körülmények az értékelésére került sor. Ezért a megyei bíróság a vádlottat mint különös visszaesőt 6 hónapi szabadságvesztésre ítélte. (Szolnoki Megyei Bíróság 4. Bf. 681/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás