PK BH 1980/86
PK BH 1980/86
1980.12.01.
I. A kisajátítási eljárásban az államigazgatási határozatnak a kártalanítási összeg meghatározására vonatkozó rendelkezése ellen államigazgatási úton nincs helye jogorvoslatnak [Ptk. 178. § 1976. évi 24. sz. tvr. 19. § (2) bek.].
II. A kártalanítás tárgyában kötött – az igazgatási osztály által jóváhagyott – egyezséget a polgári jognak a szerződési nyilatkozatok megtámadására vonatkozó szabályai szerint lehet megtámadni [33/1976. (IX. 5.) MT sz. r. 40. § (5) bek., Ptk. 234–238. §].
A megyei tanács vb járási hivatalának igazgatási osztálya az 1977. szeptember 5-én kelt határozatával az alperes kérelmére, tanácsi beruházásban megvalósuló lakásépítés céljára kisajátította az I–II. r. felperesek tulajdonában volt beépített ingatlant. Kisajátította továbbá azt a beépített ingatlant is, amely a III–VII. r. felperesek tulajdona, illetőleg haszonélvezetének tárgya volt. A hatóság határozatával az érdekelt felek között létrejött egyezséget jóváhagyta. Eszerint az előbb említett ingatlanért 930 000 Ft, az utóbbiért pedig 884 600 Ft kártalanítást köteles a kisajátítást kérő megfizetni.
A megyei tanács vb igazgatási osztálya az 1977. szeptember 27-én kelt határozatával, az 1957. évi IV. törvény 63. §-ára hivatkozva, felügyeleti jogkörében a járási hivatal határozatát megsemmisítette és az első fokú hatóságot új eljárásra és új szakértői vélemény beszerzésére utasította. Álláspontja szerint ugyanis a kirendelt szakértők az ingatlanok értékelésénél nem vették figyelembe az 1976. évi 24. számú törvényerejű rendelet (Tvr.) 9–11. §-ában meghatározott tényezőket. A szakvéleményre támaszkodó egyezséget jóváhagyó határozat tehát megalapozatlan volt.
Az újabb eljárásban az első fokú államigazgatási határozatban a hatóság az I–II. r. felperes ingatlanáért 580 000 Ft, a III–IV. r. felperesek ingatlanáért pedig 540 000 Ft kártalanítást állapított meg.
A megyei főügyészség állásfoglalásában megállapította ugyan, hogy a megyei tanács vb igazgatási osztálya jogszabálysértéssel semmisítette meg az egyezséget jóváhagyó első fokú államigazgatási határozatot, az óvás emelését azonban az időközben megindult perre tekintettel mellőzte.
Az 1978. január 7-én benyújtott keresetlevelükben a felperesek annak megállapítását kérték, hogy az alperest az érvényesen létrejött egyezség alapján terheli kártalanítás fizetése, és az új államigazgatási eljárásban hozott határozathoz képest az I–II. r. felperes részére 350 000 Ft, a III–VII. r. felperesek részére pedig 344 600 Ft többletkártalanítás megfizetésére köteles.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint az egyezség érvénytelen, az államigazgatási határozatban megállapított kártalanítás pedig megfelelő.
A felperesek csatolták az igazságügyi szakértőnek a megbízásukból készített szakvéleményét. Eszerint az I–II. r. felperesek ingatlana 910 000, a III–VII. r. felpereseké pedig 860 000 Ft értékű.
Az elsőfokú bíróság három szakértőt hallgatott meg, és együttes – kiegészített – szakvéleményüket fogadta el ítélkezése alapjául.
Ítéletében arra kötelezte az alperest, hogy 30 nap alatt fizessen meg az I–II. r. felperesnek 193 600 Ft-ot, a V–VII. r. felperesnek pedig 234 900 Ft-ot, és ezek után az összegek után 1978. március 7-től számított évi 5%-os kamatot. A felperesek ezt meghaladó keresetét elutasította. Rendelkezett továbbá a le nem rótt illeték, valamint a perköltségek viselése felöl is.
Ítéletének indokolásában az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a felek egyezséget jóváhagyó és határozatába foglaló államigazgatási döntést a másodfokú államigazgatási hatóság megsemmisítette és „nincs olyan jogszabály, amely lehetővé tenné az ilyen jellegű államigazgatási határozat bíróság előtti megtámadását”. A megsemmisített határozat helyébe lépő újabb határozatban megállapított kártalanítás összegének módosítását az érdekeltek a Tvr. 19. §-ának (2) bekezdése alapján bírósági úton kérhetik. A kártalanításnak a jogszabályok szerint számítható helyes összeg pedig az I-II. r. felperes vonatkozásában 770 000 Ft, a költözködési költséggel együtt 773 600 Ft. A III–VII. r. felperesektől kisajátított ingatlan kártalanítási értéke – 900 Ft költözködési költséggel együtt – 774 900 Ft.
Ítéletében az elsőfokú bíróság az államigazgatási eljárás során beszerzett szakvélemény és a perben meghallgatott szakértők, valamint a felperesek által csatolt szakvélemények között mutatkozó viszonylag jelentős összegbeli eltérésekkel nem foglalkozott.
Az ítélet ellen az alperes a kereset elutasítása iránt fellebbezett. A felperesek fellebbezése arra irányult, hogy a bíróság az alperes kártalanítási kötelezettségét az érvényes egyezség alapján állapítsa meg, ha pedig ez nem lehetséges, a marasztalás összegét az I–II. r. felperes tekintetében 350 000 Ft-tal, a III–VII. r. felperesek részére pedig 344 600 Ft-tal emelje fel.
A másodfokú eljárás során a felperes csatolta a megbízott szakértőnek azt a kiegészítő szakvéleményét, amely szerint további ingatlanforgalmi adatok vizsgálata alapján is 860 000 Ft, illetőleg 910 000 Ft a kisajátított ingatlanok értéke.
A fellebbezések annyiban alaposak, hogy az első fokú ítélet érdemi felülbírálásra nem alkalmas.
A Tvr. 19. §-ának (2) bekezdése értelmében a kisajátítási eljárásban az államigazgatási határozatnak a kártalanítási összeg megállapítására vonatkozó rendelkezése ellen – a (3) bekezdésben megjelölt szervezetek tulajdonában álló ingatlanok kisajátítása esetét kivéve – államigazgatási úton jogorvoslatnak nincs helye.
Jogkörén kívül járt el tehát a másodfokú államigazgatási hatóság, amidőn a kártalanítás összegével kapcsolatos első fokú határozatot – a felek egyezségének jóváhagyását és határozatba foglalását – jogorvoslati úton megsemmisítette. Ez az államigazgatási aktus tehát – ennek megállapítására irányuló bírósági eljárás nélkül is – semmis. Az elsőfokú bíróságnak ezzel ellentétes álláspontja téves.
A 33/1976. (IX. 5.) MT számú rendelet 40. §-ának (5) bekezdése értelmében a kártalanítás tárgyában kötött, az igazgatási osztály által jóváhagyott egyezséget a polgári jognak a szerződési nyilatkozatok megtámadására vonatkozó szabályai szerint (Ptk. 234–238. §) lehet megtámadni.
Az alperesnek a perben előadott védekezéséből az tűnik ki, hogy a felpereseknek az egyezségre alapított, illetőleg azzal azonos összegű követeléséből 580 000 Ft-ot, illetőleg 540 000 Ft-ot meghaladó részt alaptalannak tart, az egyezséget tehát ebben a részében érvénytelennek tekinti. Az alperesnek ezt a perbeli nyilatkozatát – tartalmára tekintettel (Pp. 3. §) – az egyezség bírói úton való megtámadásának kell tekinteni.
Az elsőfokú bíróság – eltérő jogi álláspontja miatt – nem gondoskodott az alperes megtámadási nyilatkozatának eljárásjogilag megfelelő – viszontkeresetként való – előterjesztéséről és elbírálásáról [Pp. 146. § (3) bek.], a megtámadásnak a törvényben meghatározott feltételeit nem vizsgálta, tényállást erre nézve nem állapított meg, a vitát tehát nem döntötte el érdemben. Döntés hiányában ezért a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú eljárásban az ügyet érdemben nem bírálhatja felül.
Az előadottakra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 252. §-ának (2) bekezdése alapján az első fokú ítéletet teljes terjedelmében hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
Az újabb eljárásban a tényállás tisztázása után állást kell foglalni a megtámadás alapos volta felöl, ha pedig a megtámadás sikeresnek bizonyul, az érvénytelenségnek a jogszabályban írt következményét is le kell vonni (Ptk. 237. §).
Az alperes a másodfokú eljárásban perköltséget nem igényelt. A felperesek másodfokú perköltségét a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 252. §-ának (4) bekezdése értelmében csupán megállapította, a viselése kérdésében újabb határozatában az elsőfokú bíróság fog dönteni. (Legf. Bír. Pf. I. 20 328/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás