BK BH 1981/1
BK BH 1981/1
1981.01.01.
I. Ha az elkövető a reá kötelező közúti közlekedési szabályok megszegésével gondatlanságból okozott balesettel gondatlanságból a vasúti közlekedés biztonságát is veszélyeztette: a közúti baleset gondatlan okozása vétségének alap- vagy minősített esetével halmazatban megállapításra kerülhet a közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból okozott vétség alapesete. [ Btk. 12. § (1) bek., 184. § (1) és (3) bek., 187. § (2) bek. c) pont].
II. A balesetet okozó közlekedési szabályszegés általában akkor tekinthető durva jellegűnek, ha a közlekedési szabályt az elkövető szándékosan – az ismert tilalom tudatos figyelmen kívül hagyásával – sérti meg (Btk. 83. §).
A megyei bíróság a vádlottat halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében mondotta ki bűnösnek és ezért 8 évi szabadságvesztésre és a járművezetéstől végleges eltiltásra ítélte.
A megállapított ítéleti tényállás szerint a vádlott 1970-ben személy- és tehergépkocsi-vezetői vizsgát tett. 1975-ben, bár a munkalélektani vizsgálat eredményeképpen nem javasolták a „D” kategóriájú járművezetői tanfolyamra a vádlott felvételét, mégis egy ilyen irányú tanfolyam elvégzése után sikeres vizsgát tett. 1979. január 1-jétől autóbusz-vezetőként tevékenykedett, noha a vállalat igazgatójának rendelkezése értelmében az áthelyezésre csak munkalélektani vizsgálat kedvező eredményeképpen kerülhetett volna sor.
A vádlott egy IKARUS autóbusszal közlekedett a vasúti átjáró felé, amely a közelgő vonat miatt piros jelzést adott. A vádlott a fénysorompó tilos jelzését figyelmen kívül hagyva 30-35 km/óra sebességgel felhajtott a vasúti sínekre és összeütközött a szabályszerű hangjelzést adó, kivilágítva közlekedő személyvonat motorkocsijával. A baleset időpontjában nappali világosság volt, a váltakozó ködben 40–80 méterig terjedt a látótávolság. A fénysorompó fénye azonban – figyelmes vezetés mellett – mintegy 120 méterről volt észlelhető.
A baleset következtében a motorkocsi a pálya bal oldalán felborult, további három vasúti kocsi pedig kisiklott. Az ütközés eredményeképpen 12 személy meghalt, héten súlyos – részben maradandó testi fogyatékosságot is eredményező – sérüléseket, 25-en pedig könnyű sérülést szenvedtek. Az anyagi kár hozzávetőlegesen 80 000 forint.
Az első fokú ítélet ellen a vádlott és védője a büntetés súlyos volta miatt enyhítés érdekében, továbbá meghatározott időtartamú mellékbüntetés kiszabása miatt fellebbeztek.
Az elsőfokú bíróság által megállapított – perorvoslattal meg sem támadott – tényállás mentes a törvényben írt hiányosságoktól, s ezért azt a Legfelsőbb Bíróság ítélkezése alapjául elfogadta.
Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság helyesen vont következtetést a vádlott bűnösségére is. Tévedett azonban a cselekmény minősítésénél, nevezetesen, amikor a vádlott magatartását kizárólag a Btk. 187. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés c) pontja szerint minősülő halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétségeként értékelte.
A Btk. XIII. fejezetében foglalt közlekedési bűncselekményeknek általános jogi tárgya a közlekedés egészének biztonsága, függetlenül az egyes közlekedési ágazatok egyedi jellemzőitől. Ezen belül vannak a konkrét közlekedési ágazatoknak megfelelően speciális – a jogi védelem körében is kifejezésre jutó – érdekkörök és ezek között számottevő súlybeli eltérés jelentkezhet. Világosan kitűnik ez abból a törvényi rendelkezésből, hogy míg az egyes közlekedési ágazatoknál (vasúti, légi, vízi) a büntetőjogi felelősséget a jogsértő (ezen belül foglalkozási szabályt szegő) magatartás eredményezte veszélyhelyzet távolabbi – absztrakt – lehetősége is megalapozza, addig a közúti közlekedés szabályainak megszegése útján létrejött és büntetőjogilag pönalizált eredmény alsó határa – a gondatlan cselekményeknél – a közvetlen veszélyhelyzetből fakadó súlyos testi sértés.
Az egyes közlekedési ágazatok biztonságához fűződő érdekek tehát – az azokat hordozó társadalmi viszonyoknak megfelelően – bizonyos fokig szétválnak, és a védett jogi tárgy szempontjából megközelítve súly szerint is különböznek egymástól.
A Btk. 12. §-ának (1) bekezdésében rögzített fogalommeghatározás értelmében bűnhalmazat az, ha az elkövető
a) egy vagy több cselekményével több bűncselekményt valósít meg;
b) és azokat egy eljárásban bírálják el.
A miniszteri indokolásból kitűnően a bűnhalmazat bűncselekmény-többség, amely magában foglalja egyrészt azt az esetet, amikor az elkövető egyetlen tevékenysége, másfelől amikor több egymástól elkülönülő cselekménye valósítja meg több bűncselekmény törvényi tényállását, vagyis az alaki vagy az anyagi bűnhalmazatot.
Jelen esetben az igényelt vizsgálatot, hogy a vádlotti magatartás, amely a közúti közlekedés szabályainak sérelmén keresztül – a közúti közlekedés biztonságához fűződő társadalmi érdeket sértve – számos személy halálát eredményező tömegbalesetet idézett elő, de ugyanakkor egy másik közlekedési ágazat – a vasút – biztonságát is súlyosan, sőt tényleges káros eredményt is okozva veszélyeztette, természetes egységet alkot-e, avagy alaki – mégpedig nem látszólagos, hanem valódi – halmazatot.
Abból a jogalkotói felismerésből, hogy a közlekedési bűncselekmények körében szabályozott egyes közlekedési ágazatok által felölelt társadalmi viszonyok és érdekek különböznek és hogy e területek viszonylagos önállósága a társadalom védelmének reális igényeit tükrözi, következik az, hogy az egyes törvényi tényállások lényegében külön-külön és nem egy általános jellegű átfogó szabályozást kaptak. Ebből pedig okszerűen következik, hogy az ilyen eltérő érdeksérelem esetén nem látszólagos, hanem valóságos alaki halmazatról van szó.
A Btk. 184. §-ának (1) bekezdésében írt rendelkezés szerint bűntettet követ el, aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával avagy más, hasonló módon a vasúti, légi, vízi vagy közúti közlekedés biztonságát veszélyezteti. Ez a cselekmény vétség, ha azt gondatlanságból követik el [Btk. 184. § (3) bek.].
E törvényi szabályozáshoz fűzött miniszteri indokolás arra is utal, hogy e rendelkezés a vasúti, légi, vízi és közúti közlekedés biztonságát a közlekedési szabályok hatálya alatt nem álló (kívül álló) személyek támadásai ellen védi.
Azon túlmenően, hogy az egyes közlekedési területeknek, illetve egyes ágazatoknak önálló érdekszférájuk van, az is nyilvánvaló, hogy azok egymástól hermetikusan nem zárhatók el a közlekedés egészének mechanizmusában. A különböző közlekedési útvonalak szükségszerű találkozási pontjain ugyanis adódhatnak és kialakulhatnak olyan veszélyszituációk, amelyek jellegüknél fogva több közlekedési ágazat biztonságához fűződő érdeket sérthetnek vagy sértenek.
Ebből a társadalmi realitásból viszont az is következik, hogy a közlekedési szabályok hatálya alatt nem álló, „kívül álló” személy fogalma nem szűkíthető le a közlekedés egészének mechanizmusával kapcsolatban nem álló személyek körére, hanem ebben a viszonylatban „kívül állónak” kell tekinteni azt is, aki csak egy másik közlekedési ágazat speciális szabályainak a hatálya alatt áll.
Aki tehát, mint az adott esetben, a reá vonatkozó közlekedési – foglalkozási – szabály megsértésével, illetve az ebből eredő veszélyhelyzet megteremtésével olyan közlekedési ágazat biztonságához fűződő érdeket is veszélyeztet, amelynek speciális rendelkezései vele szemben nem hatályosulnak, az a Btk. 184. §-ának (1) bekezdésében írt „más módon” való elkövetési forma útján valósítja meg a Btk. 184. §-ának (1) bekezdésében [gondatlanság esetén a 184. § (3) bekezdésében] meghatározott közlekedés biztonsága elleni bűncselekményt. Ezért a cselekményeknek a védett jogi érdekek eltérő volta miatt – a korábban kifejtettek értelmében – valóságos alaki halmazatát kell megállapítani.
Az adott ügyben a vádlotti tevékenység a vasúti közlekedés biztonságát is súlyosan veszélyeztette, a vasúti szerelvény kisiklott, az abban utazó személyek ily módon közvetlen veszélyhelyzetbe jutottak, sőt közülük többen súlyosan – egy személy maradandó testi fogyatékosságot is elszenvedve – megsérültek. Természetesen a halál, illetve a halálos tömegszerencsétlenség mint eredmény csak az egyik bűncselekménynél kerülhet értékelésre, mert e következményeket a vádlottnak – a halmazat alaki voltából is kitűnő – egyetlen magatartása okozta.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet a Be. 260. §-a alapján megváltoztatta és a vádlott cselekményét – az elsőfokú bíróság jogi értékelésén túlmenően – a Btk. 184. §-ának (1) bekezdésében és (3) bekezdésének I. tételében meghatározott gondatlan veszélyeztetés vétségeként is minősítette.
A büntetés kiszabásának kérdését megvizsgálva a Legfelsőbb Bíróság a következőkre kíván rámutatni.
Az egyes közlekedési bűncselekmények társadalomra veszélyességének jelentőségét – a törvényben értékelt objektív eredményen túlmenően – elsődlegesen az azt kiváltó emberi magatartásban rejlő tudati, bűnösségi elemek határozzák meg.
A balesetet okozó közlekedési szabályszegés elsősorban akkor tekinthető durva jellegűnek, ha a közlekedési szabályt az elkövető szándékosan – az ismert tilalom tudatos figyelmen kívül hagyásával – sérti meg.
A vádlott a helyszínt kellően ismerte, a figyelmeztető táblákat is észlelte, ennek ellenére a fénysorompó jelzésképét elmulasztotta megfigyelni és sebességét növelve kívánt áthaladni az átjáróban.
Tette azt annak ellenére, hogy a vonatkozó KRESZ-előírásokon túlmenően egy szigorú vállalati belső utasítás a tömegszállító járművek vezetőit a vasúti átjárók megközelítésekor még a fénysorompó „szabad” jelzése mellett is megállásra és fokozott figyelmet igénylő körültekintésre kötelezte.
Az ilyen többszörös – minden baleseti lehetőség kiküszöbölését célzó – védelmi intézkedéseknek, a közeledő vonatszerelvény hangjelzésének, figyelmeztető fényforrásainak teljes figyelmen kívül hagyását már egyértelműen a biztonsági előírások tudatos semmibevételének kell értékelni.
De a vádlott felelőtlenséget jellemzi az a tény is, hogy bár tudomása volt arról, hogy a munkalélektani vizsgálat eredménye szerint tömegszállító jármű vezetésére alkalmatlan, az erre jogosító engedélyt kerülő úton megszerezve vállalkozott ilyen feladatra.
A vele szemben alkalmazott főbüntetés – a továbbiakban már mint halmazati büntetés (Btk. 85. §) – tartama megfelelő súlyú és annak enyhítésére nem kerülhetett sor.
Ugyanakkor nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a vádlottat mellékbüntetésként a járművezetéstől végleges hatállyal eltiltotta.
Az „alkalmatlanság” fogalmi körének vizsgálatánál természetszerűen nem kizárólag az egészségügyi tényezőket kell figyelembe venni, hanem beható elemzést igényelnek az elkövető intellektuális adottságai, morális jellemzői is.
A vádlott ugyan mindeddig nem került szembe a társadalom büntetőjogi normáival, életvitele, sőt közlekedési előélete sem esik különösebb kifogás alá. Ennek ellenére a lezajlott események (részben függetlenítve a katasztrofális végeredménytől is) azt bizonyítják, hogy a vádlott a járművezetésre alkalmatlan mert bár tudta magáról, hogy fokozott felelősséget jelentő közlekedési tevékenység (tömegszállító eszköz vezetése) ellátására alkalmatlannak ítélték meg, az erre jogosító engedélyt kerülő úton szerezte meg és erre vállalkozott is. Tevékenysége során pedig olyan kirívó felelőtlenséget tanúsított, amely azt igazolta, hogy nemcsak a saját, de a mások legalapvetőbb létérdekeivel szemben is teljesen közömbös.
Mindezek a körülmények meggyőzően igazolják azt, hogy a közlekedés biztonságára potenciálisan veszélyes vádlott járművezetésre véglegesen alkalmatlan.
Ezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság, a minősítés módosítása mellett, az elsőfokú bíróság által alkalmazott fő- és mellékbüntetést tekintette – halmazati büntetésül – kiszabottnak a vádlottal szemben. (Legf. Bír. Bf. V. 251/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás