PK BH 1981/101
PK BH 1981/101
1981.03.01.
Annak megítélésénél, hogy adott esetben a nem vagyoni kárpótlás megítélése egy összegben vagy járadékszerűen indokolt-e, elsősorban az igényt érvényesítő személy érdekeire kell tekintettel lenni. E vonatkozásban jelentősége van a károsult családi körülményeinek, egészségi állapotának és mindazoknak a kísérő körülményeknek, amelyek a baleset következtében elnehezült életvitel körében értékelhetők. A nem vagyoni kárpótlás rendeltetése az említett hátrányok enyhítése, illetőleg az elnehezült életvitel elviselésének a megkönnyítése [Ptk. 354. §].
A felperest 1978. augusztus 4-én egy személygépkocsi elütötte, a baleset során mindkét lábán többszörös törést szenvedett, és ezért a bal lábát combtőben, a jobb lábát pedig az alsó lábszár harmadában amputálni kellett. A balesetkor elszenvedett sérülései miatt a felperes a munkaképességét 90%-ban elvesztette.
A felperes keresetében a balesettel kapcsolatos vagyoni és nem vagyoni kárának megtérítésére kérte az alperes kötelezését.
Az alperes teljes kártérítő felelősségének elismerése mellett csupán összegszerűleg kifogásolta a felperes követelését.
Az elsőfokú bíróság arra kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 37 243 forintot, továbbá 1980. május 1-jétől kezdődően és minden további hó azonos napján esedékes havi 1200 Ft járadékot háztartási kisegítő díja címén, valamint 1978. augusztus 4-től kezdődően és minden további hó azonos napján esedékes havi 2500 forint járadékot nem vagyoni kártérítés címén. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította és az alperest kötelezte a felperes javára részperköltség megfizetésére.
Az elsőfokú bíróság – többek között – megállapította, hogy a baleset következtében a felperes élete tartósan és súlyosan megnehezült, a társadalmi életben való részvétele a minimálisra csökkent. Ily módon a Ptk. 354. §-ában foglalt rendelkezések figyelembevételével nem vagyoni kárpótlásra is igényt tarthat. Azt állapította meg azonban, hogy az adott esetben egy összegben meghatározott nem vagyoni kár helyett járadék megítélése alkalmas arra, hogy annak felhasználásával a felperes életvitelét megkönnyíthesse, és a baleset után kialakult állapot elviselését könnyebbé tegye.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes élt fellebbezéssel, amelyben az első fokú ítélet részbeni megváltoztatásával a nem vagyoni kár egy összegben történő megítélését kérte, valamint a fürdőszoba kialakításával kapcsolatos költségeinek és a perköltség összegének a felemelését.
Az alperes csatlakozó fellebbezésében a nem vagyoni kár címén megítélt járadéknak havi 2000 forintra való leszállítását és a perköltség összegének mérséklését kérte.
A felperes fellebbezése részben alapos, az alperes csatlakozó fellebbezése alaptalan.
A fellebbezési eljárás során a vagyoni jellegű kártérítési igénnyel kapcsolatosan csupán az volt vitás, hogy milyen összeg illeti meg a felperest a fürdőszoba átalakítási költségei fejében.
A felperes a balesetet megelőzően és az azt követő időben is Monoron lakott feleségével, saját családi házukban. E házban fürdőszoba-helyiség is rendelkezésre állott, fürdőkáddal, WC azonban az épületben nem volt, hanem az az épületen kívül az udvaron volt elhelyezve. A felperesnek a baleset következményeként mindkét lábát amputálták, rendkívül nagyfokú mozgáskorlátozottsága maradt vissza, így a balesetet követően a WC-t az épületben kellett elhelyezni, ezzel kapcsolatban derítő építése is szükségessé vált, a fürdőkádat pedig süllyeszteni kellett, hogy a felperes részére az használható legyen.
Az alperes nem vitatta, hogy ezek az építési költségek a baleset következményeként merültek fel, hivatkozott azonban arra, hogy az átépítés az épület forgalmi értékében növekedést okozott, végeredményben kár a felperest nem érte.
Az elsőfokú bíróság szakértői bizonyítás útján tisztázta a kiviteli költségeket és azokat 45 718 forintban állapította meg. Ebből az összegből azonban 10 000 forintot levont azzal, hogy ilyen mértékben a kár megtérült annak folytán, hogy az épület értékében az átalakítás folytán 10 000 forintos értékemelkedés következett be.
A perben meghallgatott ingatlanforgalmi szakértő véleménye szerint a kád süllyesztésével és a lépcsőlejárat mellett a tolókocsi részére feljárat létesítésével értéknövekedés az ingatlanban nem következett be, e kiadások csupán a sérült felperes érdekét szolgálták. A szakértői vélemény szerint a derítő építésével és a WC-nek az épületben való elhelyezésével az ingatlan forgalmi értéke legfeljebb 5000 forinttal emelkedett.
Az elsőfokú bíróság indokolatlanul tért el a szakértő véleményétől. A szakvélemény ugyanis aggálytalan, a szakértő részletesen megindokolta véleményét. A Legfelsőbb Bíróság ezért építési költség fejében 40 718 forintot ítélt meg, s ennyiben az első fokú ítélet rendelkező részének második bekezdésében írt marasztalási összeget felemelte.
További vita volt a peres felek között a tekintetben, hogy a felperest nem vagyoni kárként járadékszerű szolgáltatás vagy egy összegű kárpótlás illeti-e meg.
A felperesnek a baleset folytán kialakult és jelenleg fennálló állapota véglegesnek tekinthető. Ily módon rendkívül erős mozgáskorlátozottsága maradt fenn, mindkét alsó végtag amputálása következtében művégtaggal is csupán időben korlátozottan és rendkívül nehézkesen mozoghat. A balesetet megelőzően a felperes életerős és munkaképes volt, a baleset folytán munkavégzésre alkalmatlanná vált, sőt saját személyében is segítségre és ellátásra szorul. A felperes életvitele az erős mozgáskorlátozottságra figyelemmel rendkívüli módon beszűkült. Helyesen állapította meg mindezekre tekintettel az elsőfokú bíróság, hogy a felperes élete a baleset következtében tartósan és súlyosan megnehezült, a társadalmi életben való részvétele a minimálisra csökkent.
Nem értett egyet azonban a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróságnak azzal az álláspontjával, mely szerint az adott esetben a járadékszerű szolgáltatás biztosítja megfelelően a nem vagyoni kárért való kárpótlást, és a felperes részére olyan körülményeket biztosít, melyek az elnehezült életvitelnek a megkönnyítését eredményezhetik.
Annak megítélésénél, hogy az adott esetben a nem vagyoni kárpótlás megítélése egy összegben vagy járadékszerűen indokolt-e, elsősorban az igényt érvényesítő személy érdekeire kell tekintettel lenni. E vonatkozásban jelentősége van a károsult családi körülményeinek, amelyek a baleset következtében elnehezült életvitel körében értékelhetők. A nem vagyoni kárpótlás ugyanis elsősorban e hátrányok enyhítésére, illetőleg az elnehezült életvitel elviselésének megkönnyítésére szolgál.
A felperes a balesetet követően is rendezett családi körülmények között él házastársával, a megszokott családi környezetben. Rokkant nyugdíja, valamint a részére megítélt járadék létfenntartását megfelelően szolgálja és anyagilag kiegyensúlyozott életmódot biztosít részére. Ugyanakkor azonban az erős mozgáskorlátozottsága folytán a külvilággal való érintkezési lehetősége erősen beszűkült, a lakóhelyhez van kötve. Nem csupán utazási és nyaralási lehetősége szűnt meg gyakorlatilag, de a látogatóba menéstől is nagyrészt el van zárva.
Az adott esetben ezért a felperest ért hátrányok enyhítésére alkalmasabbnak tűnik a nem vagyoni kárpótlásnak egy összegben történő megítélése.
A Legfelsőbb Bíróság ennek folytán a nem vagyoni kár vonatkozásában az első fokú ítéletet részben megváltoztatva, az alperest járadékszerű szolgáltatás helyett 300 000 forint nem vagyoni kárpótlás egy összegben történő megfizetésére, valamint ez után az összeg után az esedékességtől járó kamat megfizetésére kötelezte.
Részben alapos a felperes fellebbezése a perköltség vonatkozásában is. A Pp. 80. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint a pervesztes alperes akkor mentesülhet a perköltség megfizetésének kötelezettsége alól, ha a követelést az első tárgyaláson elismerte és a perre okot nem adott.
Való az, hogy a felperes a per megindítása előtt nem hívta fel az alperest fizetésre, ugyanakkor azonban az alperes csak a jogalap tekintetében tett elismerő nyilatkozatot, összegszerűleg nagyrészt kifogásolta a követelést. A per során is csupán részben teljesített. A nem vagyoni kár vonatkozásában az alperes ugyan maga sem vitatta kárpótlási kötelezettségének a fennállását, azonban e tekintetben sem teljesített.
Így a felperes a Pp. 81. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltak szem előtt tartásával – figyelemmel arra is, hogy az összegszerűség vonatkozásában részben túlzott igényt érvényesített – csupán részperköltségre tarthat igényt. A Legfelsőbb Bíróság ezért az első fokú eljárási költség összegének részbeni felemelésével az alperest 9000 forint együttes első és másodfokú eljárási költség megfizetésére kötelezte.
Az alperes személyes költségmentessége folytán illetéktérítésre nem kötelezhető [11/1966. (VI. 29.) PM. sz. r. 11. § (1) bek. c) pont; 16/1976. (XII. 31.) IM sz. r. 5. § (1) bek. b) pont, 20. § (1) bek.]. (Legf. Bír. Pf. V. 20 792/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás