PK BH 1981/102
PK BH 1981/102
1981.03.01.
A szolgálati lakás kiürítésére köteles személy elhelyezésére másik szolgálati lakás csak akkor ajánlható fel, ha a kötelezett a szolgálati lakással rendelkező szervvel munkaviszonyban van [1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 33. § (1) bek., 37. § (3) bek., 117. § (3) bek. b) pont].
Az alperes férje a felperestől – a gazdaság központjában – munkakörrel kapcsolatos szolgálati lakást kapott. Az alperes férje 1970-ben nyugdíjba vonult, majd 1977 februárjában meghalt. Az alperes idős kora és betegsége miatt sokat tartózkodik nővérének a k.-i lakásában, ahol ápolásban és gondozásban részesül.
A felperes keresetében az alperest a lakás kiürítésére kérte kötelezni, mert két hónapot meghaladó időre a lakást elhagyta. A perben bejelentette, hogy elhelyezési kötelezettségére tekintettel az alperes részére a 10. számú épületben levő lakást ajánlja fel, s keresetét akként módosította, hogy az alperest a felajánlott lakásba való átköltözésre kérte kötelezni. A per alatt a felek tárgyalásokat folytattak. Ennek eredményeként 1979. május 4-én peren kívül megállapodtak a felek abban, hogy a felperes cserelakás biztosítása helyett 15 000 forint térítést fizet az alperesnek, aki az összeg átutalását követő 5 napon belül a szolgálati lakást kiüríti. A megállapodást az alperes és a felperes jogtanácsosa írták alá. Mivel a felperes igazgatója a megállapodást nem volt hajlandó aláírni, a felperes a tárgyalás folytatását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest a szolgálati lakás kiürítésére, felperest pedig arra kötelezte, hogy fizessen meg az alperesnek 15 000 forintot. Az ítélet indokolása szerint az alperes a lakásból az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet (R.) 94. §-a (3) bekezdésének g) pontjában megjelölt okból van távol, ezért a lakás nem tekinthető elhagyottnak. A jogtanácsos a jogi képviselet körében önállóan jogosult volt aláírni a megállapodást. Az alperes joggal hihette azt, hogy az 1979. május 4-én írásba foglalt megállapodással a jogvitát rendezték. Mivel az alperes a cserelakásra vonatkozó igényéről lemondott, igényt tarthat a kikötött térítési összeg megfizetésére.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta és megállapította, hogy a felperesi gazdaság központjában levő lakás az alperes elhelyezésére megfelelő. Az alperes által használt szolgálati lakás kétszobás félkomfortos, a felajánlott lakás pedig egyszobás komfort nélküli. Kötelezte az alperest, hogy a felperes által felajánlott lakásba költözzön át, a felperes által az alperesnek fizetendő térítés összegét pedig 3000 forintra leszállította. Az ítélet indokolása szerint az 1979. május 4-én kelt megállapodás aláírására a jogtanácsos nem volt jogosult, ezért a jogvitát nem lehet a megállapodás alapján elbírálni. Az alperes férje az R. 117. §-a (3) bekezdésének a) pontja szerint a (4) és (5) bekezdésben meghatározott követelményeknek megfelelő másik lakásra tarthatott volna igényt. A felperes által felajánlott lakás a jogszabályi követelményeknek megfelel, ezért az alperes tartozik a lakásba átköltözni. Mivel a két lakás komfortfokozata nem azonos, a felperes az R. 117. §-nak (4) bekezdése értelmében tartozik a két lakásra megállapított használatbavételi díj közötti különbözetet megfizetni. Ezen a címen azonban az alperes nem az általa igényelt 11 000 forintra, hanem csupán az egyszobás félkomfortos és az egyszobás komfort nélküli lakásokra megállapított használatbavételi díj közötti különbözetre, 3000 forintra tarthat igényt. Ennek az álláspontnak a helyességét támasztják alá az R. 121. § (2) bekezdésében írt rendelkezések is.
A másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás megalapozott.
Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az alperes az R. 117. §-a (3) bekezdésének b) pontjában foglalt rendelkezések szerint másik megfelelő lakásra tarthat igényt. Megalapozatlan azonban az az ítéleti döntése, hogy a felperes által felajánlott lakás az alperes elhelyezésére megfelelő.
Az R. 33. §-ának (1) bekezdése értelmében szolgálati lakás az olyan állami lakás, amely nem a lakásügyi hatóság, hanem más állami szerv rendelkezése alatt áll és kizárólag a szervvel munka-, illetőleg szolgálati viszonyban álló személyek elhelyezésére szolgál.
Az R. 37. §-ának (3) bekezdése értelmében nem jelölhető ki a szolgálati lakás bérlőjéül az a személy, aki a lakás felett rendelkezni jogosult állami szervvel nem áll munkaviszonyban, illetőleg a munkaköre alapján a szolgálati lakásra nem tarthat igényt.
Az R. 117. §-a (3) bekezdésének b) pontja alapján biztosított lakás tehát nem tekinthető megfelelőnek, ha az elhelyezésre igényjogosult személy nem áll munkaviszonyban a szolgálati lakás felett rendelkezni jogosult állami szervvel, illetőleg munkaköre alapján a szolgálati lakásra nem tarthat igényt.
Az alperes nem áll munkaviszonyban a felperessel, az eddig rendelkezésre álló peradatok szerint pedig a felperes által felajánlott lakás a felperes gazdaság területén belül van és a felajánlás időpontjában szolgálati lakásként használták. A másodfokú bíróságnak a felajánlott lakás megfelelőségének vizsgálatánál elsősorban azt kellett volna tisztáznia, hogy az nem szolgálati lakás-e, mert az esetben azt nem lehet „megfelelőnek” tekinteni.
Az előadottak alapján megállapítható, hogy a jogerős ítélet megalapozatlan. Ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, egyben a másodfokú bíróságot a fenti körülmények tisztázása végett új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. V. 20 728/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás