BK BH 1981/137
BK BH 1981/137
1981.04.01.
I. Ha a bántalmazás egyben akadályozza a hivatalos személyt jogszerű eljárásában, a cselekmény a Btk. 229. §-a (1) bekezdésének első fordulata – s nem pedig a harmadik fordulat – szerint minősül [Btk. 229. § (1) bek.].
II. A hivatalos személy megsértésének vétsége az azonos alkalommal elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével nem áll bűnhalmazatban, mivel a bűntett magában foglalja a vétséget [Btk. 12. § (1) bek., 229. § (1) bek., 232. § (1) és (2) bek.].
III. A hivatalos személy megsértése és a hatóság megsértése egymással csak akkor áll bűnhalmazatban, ha a hatóság megsértése az eljáró személytől elkülönülten történik [Btk. 12. § (1) bek., 232. § (1) és (2) bek.].
A járásbíróság a vádlott bűnösségét hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, továbbá hatóság és hivatalos személy megsértésének vétségében állapította meg és ezért őt – mint többszörös visszaesőt – halmazati büntetésként 2 évi és 6 hónapi, fegyházban végrehajtandó szabadságvesztésre, mellékbüntetésként 4 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A vádlott kóros személyiségszerkezetű, amely érzelmi, hangulati életének zavarában, kapcsolatteremtési zavarban és az utóbbi időben alkoholizálásban nyilvánul meg. Pszichopátiája nem olyan fokú, hogy az elmebetegség határát elérné, ezért a cselekménye társadalomra veszélyességének felismerésére és az akaratának megfelelő magatartásra képes volt.
A többszörös visszaeső vádlott – aki legutoljára hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt volt szabadságvesztésre elítélve – a vádbeli napon ittasan tért haza szülei lakására. Ekkor itt tartózkodott a 10 éves fiúgyermeke is. Amikor a vádlott beért az udvarba, rászólt a fiára, aki helytelenül viselkedett, és mivel nem megfelelően válaszolt, az általa korábban a gyermeknek vásárolt kerékpárt megfogta és a kúthoz vágta. Emiatt az anyja figyelmeztette, amire a vádlott becsületsértő megjegyzést tett az anyjára és azzal fenyegette, hogy ásóval fogja agyoncsapni. A vádlott anyja ekkor bement a rendőrségre és kérte, hogy figyelmeztessék a fiát. A szolgálatban levő rendőrök a vádlottat beszállították a rendőrségre.
Amikor a vádlott a rendőrség folyosóján az anyját meglátta, ismételten szidalmazta és támadólag lépett fel vele szemben. Amikor ezt észlelte az intézkedő rendőr, közéjük állt, és mivel a vádlott nem volt hajlandó támadó magatartásával felhagyni, gázsprayt használt vele szemben. A vádlott ingerült állapotában a rendőrre támadt, az egyik vállapját letépte és rúgott felé, ez azonban nem érte el a rendőrt. Eközben is és ezután is szidalmazta a rendőrt, valamint a rendőrségre vonatkozóan is gyalázkodó tényállításokat és megjegyzéseket tett, majd felindult állapotában több esetben nekiszaladt az ajtó élének és a megbilincselt kezével betörte az ajtón levő egyik ablakot.
Az intézkedő rendőr jelentésének megírása céljából bement az egyik helyiségbe és amikor utána onnan kijött, ismételten utánament a vádlott, de bántalmazásra nem került sor, mert ebben a jelen levő rendőrtörzsőrmester megakadályozta.
A vádlott az elkövetés időpontjában enyhe-közepes határán levő alkoholos befolyásoltság állapotában volt.
Az elsőfokú bíróság a történeti eseményeket illetően az irányadó tényeket megalapozottan állapította meg, de a vádlott elmeállapotára vonatkozóan a megállapított tények hiányosak, ezért a másodfokú bíróság a fellebbezési tárgyaláson meghallgatott elmeorvos szakértők szakvéleménye alapján a tényállást az alábbiakban egészíti ki.
A vádlott pszichopátiája emberközi magatartási zavarokban, beilleszkedési nehézségekben, agresszív megnyilvánulásokra való hajlamban, hangulati életének zavaraiban és többszöri öngyilkossági kísérletben nyilvánult meg. Személyiségzavara olyam fokú, hogy az őt – az italfogyasztástól függetlenül is – kismértékben korlátozta cselekménye társadalomra veszélyes voltának felismerésében s az akaratának megfelelő magatartás tanúsításában.
Az irányadó tényállásra figyelemmel a vádlott bűnösségének a megállapítása okszerűen történt.
Az eljárt rendőrrel szembeni tettlegességben, a rendőr, valamint a rendőrség ugyanakkor történő sértegetésében megnyilvánuló cselekmények jogi minősítése azonban téves.
A hivatalos személynek a jogszerű eljárása során történő bántalmazása általában maga után vonja azt, hogy e bántalmazás őt kötelességének a teljesítésében is akadályozza. Ehhez képest ilyenkor – az 1961. évi V. törvény 155. §-a kapcsán kialakult, de a lényegében hasonló törvényi tényállásra figyelemmel a Btk. 229. §-a tekintetében is irányadó – állandó ítélkezési gyakorlat értelmében a hivatalos személy elleni erőszak bűntettének [Btk. 229. § (1) bek.] első, nem pedig a harmadik fordulata valósul meg.
A Legfelsőbb Bíróság Büntető és Katonai Kollégiuma 2. sz. állásfoglalásában arra utalva nem tartotta fenn a korábbi BK 76. sz. állásfoglalást, hogy az a bírói gyakorlatban történt – továbbra is helyeselt – meghonosodása folytán feleslegessé vált. Eszerint a hivatalos személy elleni erőszak mellett a becsületsértés külön nem állapítható meg.
Töretlen és a kifejtettek szerint fenntartandó abban a vonatkozásban is a bírói gyakorlat (BJD 4821. sz.), hogy a hivatalos személy elleni erőszak bűntettébe az egységes intézkedés során elkövetett hivatalos személy megsértésének a vétsége ugyancsak beleolvad.
A hatóság és a hivatalos személy megsértése vétségének egymáshoz való kapcsolatát illetően a megyei bíróság álláspontja szerint, amennyiben a hivatalos személlyel szemben sértő kifejezések használatára kerül sor, de a sértett személyétől elvonatkoztatva a hatósággal szemben is elhangzanak ilyen kifejezések: bűnhalmazatban álló cselekmények valósulnak meg, attól függetlenül, hogy a két vétség törvényi tényállásait egy törvényhely határozza meg, különböző fordulataiban.
Az adott esetben azonban vitathatatlan, hogy a hatóság megsértése csak az eljárt hivatalos személyek személyén keresztül történt meg: lényegében nem a rendőrség intézményét, hanem annak egyes személyeit sértő kifejezések hangoztak el: ezek csak áttételesen vonatkoztathatók a hatóságra, a rendőrségre. Ténylegesen tehát nem valósult meg külön a hatóság megsértésének a vétsége, amely egyébként a hivatalos személy elleni erőszak bűntette mellett is megtartaná önállóságát.
A megyei bíróság ezért a vádlott tevékenységét egységesen hivatalos személy elleni erőszak bűntettének [Btk. 229. § (1) bekezdés első fordulata] minősítette, s ehhez képest a büntetés kiszabása körében a halmazati jellegre való utalást mellőzni kellett.
Egyebekben a büntetés kiszabását érintően a megyei bíróság az elsőfokú bíróság által figyelembe vett körülményeket vele azonos súllyal értékelte. Ezekhez járul azonban, hogy a vádlottnak a beszámítási képessége kis fokban korlátozott, továbbá az, hogy a változott minősítésre tekintettel most már csak egy bűntett miatti büntetőjogi felelősségrevonásnak lehet helye, viszont ugyanakkor súlyosító a beolvadó – a hivatalos személy megsértésével megvalósított – tevékenység.
Ezek összevetésével a megyei bíróság úgy találta, hogy különösen a beszámítási képesség kis fokú korlátozottságra tekintettel az elsőfokú bíróság által alkalmazott szabadságvesztés súlyosabb a törvényesnél. Ezért a szabadságvesztést 1 évre és 10 hónapra mérsékelte s ehhez képest a büntetés-végrehajtási fokozatot – a Btk. 43. §-ának a) pontjában foglaltakra figyelemmel – börtönben határozta meg. (Székesfehérvári Megyei Bíróság Bf. 560/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás