PK BH 1981/145
PK BH 1981/145
1981.04.01.
A bérlővel együtt lakó személyek jogai – hacsak nem önálló jogcímen laknak a lakásban – a bérlő jogához kapcsolódnak. Ez azt jelenti, hogy a lakás használatára is csak a bérlő jogán jogosultak, a lakásbérleti jogviszony megszűnésekor tehát a bérlővel együtt kötelesek a lakást elhagyni [Ptk. 433. § (2) bek., 438. § (1) bek., 441. §; 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 67. § (1) bek.].
Az egyszobás, komfort nélküli vállalati bérlakásnak az I. r. alperes volt a bérlője. Vele együtt lakott a házastársa, a II. r. alperes és gyermekük, a III. r. alperes, aki 1978. november 25-én házasságot kötött a IV. r. alperessel.
Az I. és II. r. alperesek – vállalati kölcsön segítségével – 1979-ben másfélszobás összkomfortos szövetkezeti lakást vásároltak és abba beköltöztek, a vállalati bérlakásban azonban visszahagyták a gyermeküket: a III. r. alperest és a IV. alperest is.
A felperes a keresetében a III. és IV. r. alperes kötelezését kérte a vállalati bérlakás kiürítésére azzal, hogy kötelesek beköltözni a III. r. alperes szüleinek másfélszobás összkomfortos szövetkezeti lakásába. Az I. és II. r. alperest a beköltözés tűrésére kérte kötelezni.
Az elsőfokú bíróság kötelezte a III. és IV. r. alperest, hogy a vállalati bérlakást 15 napon belül ürítsék ki és bocsássák a felperes rendelkezésére, egyidejűleg költözzenek be az I. és II. r. alperes tulajdonában álló lakásba. Az I. és II. r. alpereseket ennek tűrésére kötelezte. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a lakásbérleti jogviszony megszűnésekor a bérlő a lakást köteles a bérbeadónak visszaadni. Az I. és II. r. alperes ennek a kötelezettségének akkor tett volna eleget, ha a vállalati bérlakásban nem hagyja vissza a családtagjait, hanem valamennyien elköltöznek.
A III. r. alperes és az ügyész fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletében mellőzte az első fokú ítéletnek azt a rendelkezését, hogy a III. és IV. r. alperesek kötelesek beköltözni az I. és II. r. alperesek tulajdonában álló szövetkezeti lakásba, akik ezt tűrni kötelesek. Egyebekben helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét azzal, hogy a felperes köteles gondoskodni a III. és IV. r. alperes elhelyezéséről, akik ennek során olyan külön bejáratú albérleti lakószobára tarthatnak igényt, amely a legszükségesebb bútorzatuk és felszerelési tárgyaik elhelyezésére alkalmas. A másodfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a III. r. alperes állandó jelleggel együtt lakott szüleivel a vállalati bérlakásban, a IV. r. alperes pedig házasságkötés folytán költözött oda. Ezért velük szemben nem alkalmazható az 1/1971. (II. 8.) ÉVM számú rendelet 90. §-a (2) bekezdésének c) pontjában foglalt rendelkezés, vagyis nem lehet rosszhiszemű jogcím nélküli lakáshasználónak tekinteni őket. A III. és IV. r. alperesek – mint jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználók – elhelyezéséről a felperes köteles gondoskodni, s ők az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 119. §-ának (1) bekezdésében meghatározott másik lakásra tarthatnak igényt.
A jogerős ítélet ellen – a III. és IV. r. alperesnek elhelyezésére vonatkozó rendelkezés törvénysértő volta miatt – emelt törvényességi óvás alapos.
A perbeli vállalati bérlakásnak az I. r. alperes volt a bérlője, aki a felperestől 68 000 Ft vállalati lakásvásárlási kölcsönt és 10 000 Ft jutalmat kapott azért, hogy a felperes kijelölése alapján szövetkezeti lakást vásárolhasson.
Az I. és II. r. alperesek – miután a megvásárolt szövetkezeti lakásba beköltöztek – családtagjaikat, a III. és IV. r. alpereseket a vállalati bérlakásban visszahagyták, illetőleg ők a lakásban visszamaradtak. Az alperesek ezzel azt kívánták elérni, hogy két lakáshoz jussanak, holott a felperesnek nyilvánvalóan nem állt szándékában, hogy mind az I. és II. r., mind pedig a III. és IV. r. alpereseket külön-külön lakáshoz juttassa. Ezt indokolja az a tény is, hogy a felperes a vállalati bérlakást 1979. február 7-én egy másik dolgozójának kiutalta.
A Ptk.-nak a lakásbérletre vonatkozó szabályaiból, így különösen 438. §-a (1) bekezdésének és 441. §-ának rendelkezéseiből az állapítható meg, hogy a bérlővel együtt lakó személyek jogai – hacsak nem önálló jogcímen laknak a lakásban – a bérlő jogához kapcsolódnak. Ez azt jelenti, hogy a lakás használatára is csak a bérlő jogán jogosultak, vagyis a lakásbérleti szerződésnek nem alanyai.
A lakásbérleti jogviszony megszűnésekor a bérlő a Ptk. 433. §-a (2) bekezdésében előírtaknak megfelelően köteles a lakást kiüríteni. Hasonlóan rendelkezik az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 67. §-ának (1) bekezdése is.
A bérlő a lakás kiürítése tekintetében fennálló kötelezettségének akkor tesz eleget, ha a lakást egyrészt maga elhagyja, másrészt pedig gondoskodik arról is, hogy családtagjai vele együtt a lakást ugyancsak elhagyják. A lakáskiürítési kötelezettség nemteljesítését jelenti ugyanis, ha a bérlő olyan személyt hagy vissza, aki az ő jogán vele együtt lakott a lakásban. Mindebből pedig az következik, hogy azok a személyek, akik nem önálló jogcímen laktak a lakásban, a lakásbérleti jogviszony megszűnésekor a bérlővel együtt kötelesek azt elhagyni.
A perbeli lakás bérlői, az I. és II. r. alperesek a velük együtt családtagként a lakásban lakó III. és IV. r. alpereseket a lakás elhagyásakor kötelesek lettek volna magukkal vinni. Az elsőfokú bíróság tehát jogszabálysértés nélkül kötelezte a III. és IV. r. alpereseket a lakás kiürítésére, az I. és II. r. felpereseket pedig arra, hogy őket új lakásukba fogadják be. A másodfokú bíróság ettől eltérő döntése a kifejtettek alapján törvénysértő, ezért a Legfelsőbb Bíróság ezt az ítéletet a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezve az első fokú ítéletet helybenhagyta és a III. r. alperest, aki az első fokú ítélet ellen sikertelenül fellebbezett, a fellebbezési eljárási költség megfizetésére kötelezte [Pp. 78. §-ának (1) bekezdése]. (P. törv. V. 21 109/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás