PK BH 1981/154
PK BH 1981/154
1981.04.01.
I. Az alkoholista kötelező intézeti gyógykezelése elrendelésének feltétele a rendszeres és túlzott alkoholfogyasztás, a közrendet vagy a családot, illetőleg a munkahelyet súlyosan zavaró magatartás és a gondozóintézeti kezelés elégtelensége (1974. 10. sz. tvr. 1. §).
II. Intézeti kezelésre nem kötelező az, aki olyan betegségben szenved, amelynél fogva a munkaterápiás kezelés nem alkalmazható [1974. évi 10. sz. tvr. 2. § (2) bek.].
Az ügyész az 1937-ben született H. T. kötelező intézeti gyógykezelésének elrendelését azért indítványozta, mert a nevezett az államigazgatási eljárás során feltárt adatok szerint rendszeresen és túlzott mértékben fogyaszt szeszes italt, magatartásával veszélyezteti a környezetét és gondozóintézeti gyógykezelésétől eredmény nem várható.
H. T. – aki ellen a rendelkezésre álló adatok szerint közveszélyes munkakerülés, csalás, hamis vád, zsarolás, közokirat-hamisítás és vagyon elleni cselekmények miatt hét esetben volt büntetőeljárás – az intézeti gyógykezelés elrendelését a járásbíróság előtt tett nyilatkozatában (2. sorszámú jegyzőkönyv) maga is kérte.
A járásbíróság az eljárás adataira figyelemmel – a fellebbezés hiányában első fokon jogerőre emelkedett végzésével – elrendelte H. T. munkaterápiás intézeti gyógykezelését. A végzés indokolása szerint az eljárás alá vont olyan alkoholista, aki az alkoholfogyasztásból eredő magatartásával a környezetét súlyosan zavarja.
A jogerős végzés ellen törvényességi óvás alapos.
Az alkoholisták kötelező intézeti gyógykezeléséről szóló 1974. évi 10. számú törvényerejű rendelet (tvr.) értelmében a kötelező intézeti kezelés feltétele a rendszeres és túlzott alkoholfogyasztás, a közrendet, a családot, a környezetet, a munkahelyet súlyosan zavaró magatartás és a gondozóintézeti kezelés elégtelensége (tvr. 1. §). Az eljárás során feltárt adatok az intézkedés jogszabályi feltételeinek fennállását kellően nem bizonyítják.
Az államigazgatási eljárás során beszerzett orvos szakértői véleményből nem tűnik ki, hogy a szakértő H. T. rendszeres és mértéktelen szeszesital-fogyasztását minek az alapján állapította meg. A szakvélemény kiemeli, hogy az eljárás alá vont környezettanulmányában alkoholizmusát illető tanúvallomások nincsenek, és a nevezett a saját előadása szerint sem alkoholista. Az alkoholista életmód igazolására utolsó munkáltatójának írásbeli közlése sem alkalmas, az ugyanis ellentmondásos megállapításokat tartalmaz: a munkatársai nem tudnak alkoholista életmódjáról, munkahelyén szeszes italt nem fogyasztott, egyetlen esetben mégis italosan jelent meg, a munkásszálláson „kialakult vélemény szerint” viszont H. T. rendszeresen fogyasztott szeszes italt. Az ilyen – tényekkel alá nem támasztott – vélemény nem alkalmas bizonyíték.
Nincs igazolva, hogy H. T. rendszeres és túlzott alkoholfogyasztásával a közrendet zavarja, családját, környezetét veszélyezteti, munkahelyén a munkát zavarja. Az eljárás során nem merült fel olyan adat, hogy az általa elkövetett bűncselekmények italozó életmódjával függnének össze. Arra sincs bizonyíték, hogy a környezetének biztonságát veszélyezteti. Az eljárás alapja H. T. apjának a panasza volt. E szerint az eljárás alá vont rendszeresen pénzt csalt ki a szüleitől. Az illetékes rendőrkapitányság a panaszt megvizsgálta, annak alapossága azonban nem nyert bizonyítást. A vizsgálat ezzel szemben megállapította, hogy a szülők a fiukat a lakásukból kiutasították, aki a lakást elhagyta és azóta munkásszálláson lakott, illetve a büntetéseit töltötte. Nincs tehát feltárva, hogy H. T. a járásbíróság végzésének a meghozatala előtt mikor veszélyeztette alkoholos életmódjával a szüleit. Ezt a körülményt a bíróságnak H. T. apja tanúkénti kihallgatásával tisztáznia kellett volna, aki a tanúvallomást a tvr. 3. §-ának (3) bekezdése értelmében nem tagadhatja meg. A beszerzett iratok alapján az sem állapítható meg, hogy H. T. a munkahelyén a munkát ismételten súlyosan zavarta. A munkáltatói igazolás ezt nem támasztja alá. A bíróságnak ezért a tényállást a nemperes eljárás szabályai szerint ebben a vonatkozásban is tisztáznia kellett volna.
A rendelkezésre álló adatokból nem állapítható meg, miért nem várható a gondozóintézeti kezeléstől eredmény. A járásbíróság megállapította, hogy az eljárás alá vont több alkalommal volt alkoholelvonó kezelésen, az iratok azonban ezt nem igazolják, és a körzeti orvos igazolása szerint sincsenek erre adatok.
Intézeti kezelésre a tvr. 2. §-a (2) bekezdésének b) pontja értelmében – egyebek között – nem kötelezhető az, aki olyan betegségben szenved, amelynél fogva a munkaterápiás kezelés nem alkalmazható. A járásbíróság megalapozatlanul mellőzte a szakértői vélemény ellentmondásának tisztázását. A szakvélemény utolsó előtti bekezdése szerint ugyanis H. T. nem szenved olyan betegségben, amely a munkaterápiás intézetbe utalását ellenjavallaná, az előző bekezdésből viszont az tűnik ki, hogy az alkoholelvonó kezelés magas vérnyomás miatt nem végezhető el.
A kötelező intézeti gyógykezelés nem büntetés, azt tehát kizárólag abban az esetben lehet elrendelni, ha a bíróság a polgári nemperes eljárás szabályai szerint a tvr. 1. §-ában felsorolt törvényes feltételek fennállását – a szükséges bizonyítási eljárás lefolytatásával – kellően tisztázza. Ennek hiányában az intézeti kezelést elrendelő végzés abban az esetben is megalapozatlan lehet, ha az eljárás alá vont személy a gyógykezelés elrendelését esetleg maga is kéri.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az óvással támadott jogerős végzést a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a járásbíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Egyben H. T. kötelező intézeti gyógykezelését ideiglenes intézkedésként hatályában fenntartotta [Pp. 156. § (4) bek.]. Az intézeti kezelés további fenntartásáról a járásbíróság az eljárás eredményéhez képest határoz. (P. törv. II. 20 860/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás