GK BH 1981/158
GK BH 1981/158
1981.04.01.
A tervező kötelezettsége a tervdokumentációnak a kivitelezés engedélyezéséhez szükséges előzetes (hatósági stb.) egyeztetése [10/1968. (X. 10.) ÉVM–KGM–NIM rendelettel közzétett tervezési alapfeltételek 10. § (1) bek.*; GKT 7/1973. sz.].
A felperes mint megbízott szerződést kötött az I. r. alperessel egy szennyvíztisztító terveinek elkészítésére. Az I. r. alperes altervezője a III. r. alperes volt, a kivitelezést pedig a II. r. alperes végezte.
Az I. r. alperes a kivitelezési terveket 1972-ben szolgáltatta. A tervek szerint a garázs-szervizben a gépkocsik mosásából eredő szennyvizet nyílt árokba kellett elvezetni.
A Fővárosi Csatornázási Művek a tervek átvizsgálása után többek között azt közölte, hogy a nyílt árokba történő szennyvízvezetéshez a kerületi tanács hozzájárulása szükséges.
Ezt követően a kerületi tanács v. b. építési és közlekedési osztálya előírta, hogy a szennyvizet a szennyvízcsatornába kell bekötni.
Ezek alapján a III. r. alperes mint altervező 1973. február 28-án módosította a kivitelezési terveket, de a kocsimosó vízelvezetésének a szennyvízcsatornába való átkötését nem tervezte meg.
A közmű- és mélyépítési főigazgatóság engedélyt adott a szennyvíztisztító berendezések létesítésére és 120 napos próbaüzem megtartását írta elő.
A próbaüzem lefolytatására a felperes tervező vállalattal kötött szerződést.
A III. r. alperes altervező a gépkocsimosó szennyvízvezetékének átkötését a közcsatornába csak 1976. november végén tervezte meg, a Csatornázási Művek azonban a közcsatornába történő bekötést – annak túlterheltsége miatt – nem engedélyezte.
A próbaüzem megtartásához a tervezővállalat a berendezések kisebb átalakítását javasolta, amelyek alapján a módosított tervek 1977 márciusában készültek el, és az ezeknek megfelelő munkákat a II. r. alperes pótmunkaként külön szerződés alapján végezte el.
A szennyvíztisztító próbaüzem 1978. január végén fejeződött be. A tervezővállalatnak a próbaüzemről készült szakvéleménye szerint az olaj-, homok- és iszapfogó medence után elfolyó vizek magas fokú szennyezettsége miatt a tervezett nyílt árokba történő bevezetése helyett csak közcsatornába köthetők be. Ez utóbbit viszont a Fővárosi Csatornázási Művek hozzájárulásának hiánya miatt nem lehetett megvalósítani.
Ezek után a felperes az I. r. alperestől kérte a berendezés soronkívüli díjmentes áttervezését, azonban eredménytelenül.
A felperes a keresetében az I. r. alperest a tervek díjtalan kijavítására, a II. r. alperest pedig a kijavított terveknek megfelelően a szennyvíztisztító berendezésnek ugyancsak díjtalan kijavítására kérte kötelezni.
Az I. r. alperes azzal védekezett, hogy mulasztást vagy hibát nem követett el, továbbá hogy a szennyvíztisztító terveit az altervező készítette. Ezért ellene visszkeresetet indított és arra kérte kötelezni, hogy a felperes keresetében a generáltervező ellen előterjesztett követelésnek az altervező közvetlenül tegyen eleget. Így az utóbbi vállalat III. r. alperesként vett részt a perben.
A II. r. alperes a védekezésében hangsúlyozta, hogy a munkálatokat a tervnek és költségvetésnek megfelelően végezte el.
A III. r. alperes a visszkereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság szerkesztői bizonyítást rendelt el.
A szakértő többek között az alábbi megállapításokat tette.
A szóban levő műtárgy alapvető tervezési hibája arra vezethető vissza, hogy olyan mechanikus szennyvíztisztító műtárgyat kapcsol a tervező az élő vízbe, amely legjobb kialakítása és üzemeltetése mellett sem biztosíthatja a 40/1969. (XI. 25.) Korm. rendeletben előírtakat. A tervező nem kapott (nem is kért és tapasztalati adatok alapján fel sem vett) olyan szennyvízminőségi jellemzőket, amelyekből a tervezendő műtárgy „olajfogási” funkciójára következtethetett volna. Ez a kiindulási hiba eredményezte azt, hogy a terv kevés utalást tartalmaz „olajfogási” feladatra.
A perbeli műtárgy jellegénél fogva legjobb kialakítása és szakszerű üzemeltetése mellett sem alkalmas a rendeltetésszerű üzemeltetésre. A rendeltetésszerű üzemeltetés a jelen esetben élő vízbe való közvetlen bekötés lehetőségét jelenti.
A hibás működés oka alapvetően tervezői tévedés, amely a megengedett szennyezőanyag-határértékek figyelmen kívül hagyásában nyilvánult meg.
A tervezési hibát, amely – az élővízbe való bekötés miatt – a műtárgy jellegének helytelen megválasztásából adódott, a kivitelezőnek nem volt kötelessége észrevételezni.
Az elsőfokú bíróság a III. r. alperest arra kötelezte, hogy az I. r. alperessel fennálló szerződéses jogviszonya alapján szavatossági kötelezettségként a szennyvíztisztító berendezés kijavítási tervét élővízbe való bekötésnek megfelelően készítse el. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az ítélet indokolása szerint a szakértői véleményből megállapíthatóan a berendezés alkalmatlanságát a III. r. alperes hibás tervszolgáltatása önmagában idézte elő. Ezért kötelezte a III. r. alperest a kijavítási tervek díjtalan elkészítésére.
A továbbiakban rámutatott az indokolás arra, hogy az adott esetben a beruházó felperesnél kárként jelentkezik a műtárgy hibájának megszüntetését célzó kivitelezési munka költsége, amely munka díjtalan elvégzésére az elsőfokú bíróság szerint a II. r. alperes nem kötelezhető, mivel a műtárgy jellegénél fogva, legjobb kialakítása és szakszerű üzemeltetése mellett sem alkalmas a rendeltetésszerű üzemeltetésre – amint azt a szakértő megállapította. A kijavítási költségekre nem kötelezhető a III. r. alperes sem. Ezzel kapcsolatban az indokolás kifejtette: a III. r. alperes a tervet 1972-ben élővízbe történő bekötéssel készítette el és csak 1976-ban szolgáltatott átkötési tervet közcsatornába való bekötéssel. A műtárgy működéséhez szükséges vízjogi engedélyt az illetékes tanács v. b. közmű- és mélyépítési főigazgatósága adta, és ez az engedély 1974. december 31-ig volt érvényes. A műtárgy megvalósítását célzó kivitelezési munkák nem haladtak olyan ütemben, hogy a berendezés 1974. december 31-ig üzembe helyezhető lett volna. Így lejárt az említett vízjogi engedély érvényességi határideje anélkül, hogy azt a felperes meghosszabbíttatta volna. A felperes tudta, hogy nem élővízbe, hanem közcsatornába való bekötésre vonatkozó engedély áll rendelkezésre, ennek ellenére a vízjogi engedély kézhezvétele után nem hívta fel nyomban a tervezőjét arra, hogy az készítsen tervet a közcsatornába való átkötésre. Ezek a körülmények indokolttá tették volna azt, hogy a felperes, mint a beruházás lebonyolítója, még a lejárat előtt kérje a közcsatornába való bekötésre jogosító vízjogi létesítési engedély meghosszabbítását. Mivel ezt a felperes nem tette, a Ptk. 340. §-a (1) bekezdésének második mondatára figyelemmel nem igényelheti a kár megtérítését.
Az ítélet ellen a felperes és a III. r. alperes fellebbezett.
A III. r. alperes fellebbezése alaptalan, a felperes fellebbezése túlnyomó részben alapos.
A per adataiból kétségtelenül megállapítható, hogy az altervezői és a generáltervezői szerződések vonatkozásában hibás teljesítés történt. A III. r. alperes által első ízben készített tervdokumentáció ugyanis – amely a szennyvíznek élővízbe történő bevezetését írta elő – a szakértő írásbeli szakvéleménye, valamint a fellebbezési tárgyaláson elhangzott nyilatkozata szerint hibás, mert az annak alapján létesített szennyvíztisztító berendezés nem működik az előírt követelményeknek megfelelően.
A III. r. alperes az említett tervdokumentációt kiegészítette és átdolgozta, s ennek keretében a közcsatornába való bekötést is megtervezte. Ez a tervdokumentáció sem felel meg azonban minden vonatkozásban azoknak a követelményeknek, amelyeket a jelen kereset elbírálásánál az 1978. évi 2. tvr. 13. §-a szerint alkalmazandó tervezési szerződési alapfeltételek [10/1968. (X. 10.) ÉVM–KGM–NIM sz. rendelet] 10. §-ának (1) bekezdése előír. Ez utóbbi rendelkezés szerint a tervdokumentációval szemben az is követelmény, hogy az kivitelezhető legyen. A jelen esetben pedig a részben átdolgozott és a közcsatornába bekötést is tartalmazó tervdokumentáció nem kivitelezhető azért, mert a Fővárosi Csatornázási Művek a közcsatornába történő bekötést nem engedélyezte. Az a körülmény pedig, hogy a III. r. alperes közcsatornába bekötést tervezett, tehát olyan megoldást alkalmazott, amely gyakorlatilag megvalósíthatatlannak bizonyult, a III. r. alperesnek az áttervezési munkálatok során tanúsított, nem kellően körültekintő és nem megfelelően gondos eljárására vezethető vissza. A tervezővállalatnak ugyanis abból a célból, hogy az előírt követelményeknek megfelelő tervdokumentációt tudjon szolgáltatni, az illetékes szakhatóságokkal a tervezéshez szükséges adatokat egyeztetnie kell. Ezzel kapcsolatban a bírósági gyakorlat a Bírósági Határozatok 1978. évi 3. számában 130. sorsz. alatt közzétett döntésében is megnyilvánult. Az egyeztetés a jelen esetben annál is inkább szükséges lett volna, mivel ennek keretében nyilvánvalóan tisztázni lehetett volna a közcsatornába bekötés lehetőségét is. A III. r. alperes azonban – a fellebbezési tárgyaláson tett nyilatkozata szerint – a szükséges egyeztetést az áttervezés előtt nem végezte el. Az egyeztetési kötelezettséget előírja a 7/1978. (II. 1.) MT rendelet 85. §-nak (1) bekezdése is.
Ezek szerint tehát a III. r. alperes az átdolgozott tervdokumentáció szolgáltatásával is hibásan teljesített. Ennek folytán a felperes által a tervdokumentáció kijavítása iránt érvényesített szavatossági igény megalapozott mind az I. r. alperessel mint generáltervezővel, mind pedig – az I. r. alperes részéről – a III. r. alperessel mint altervezővel szemben.
A szakvélemény értelmében, valamint a szakértőnek a fellebbezési tárgyaláson tett nyilatkozata szerint a tervdokumentáció kijavítása szabadvízbe való bekötés esetén is lehetséges. Ezért helyesen döntött az elsőfokú bíróság akkor, amikor a III. r. alperest az első fokú ítéletben megjelölt határidőre a szennyvíztisztító berendezés kijavítási tervdokumentációjának szolgáltatására kötelezte.
A tervdokumentáció kijavításával kapcsolatos rendelkezésnek az a része azonban, amely a szennyvízbekötés módját is meghatározta, mellőzendő. A gazdasági perekben követett állandó ítélkezési gyakorlat szerint ugyanis – a GKT 7/1973. sz. állásfoglalás értelmében – a hibás szolgáltatás kijavítását a bíróság a kijavítás módjának közelebbi megjelölése nélkül rendeli el.
A kijavítás, illetőleg a bekötés módjának a meghatározása a jelen esetben annál is inkább szükségtelen, mert a III. r. alperesnek a fellebbezési tárgyaláson tett előadása szerint jelenleg már intézkedések történtek és levelezés van folyamatban annak elérése céljából, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek engedélyezze a közcsatornába történő bekötést. Így tehát még egyáltalában kérdéses, hogy a kijavítás milyen bekötési mód alkalmazásával lesz teljesíthető.
A fentiek szerint megállapított szerződésszegésből következik, hogy az I. r. és a III. r. alperest kártérítési felelősség is terheli.
Minthogy a szakértői vélemény megállapítása szerint a II. r. alperestől mint kivitelezőtől nem volt elvárható, hogy a tervdokumentáció alapvető hibáját felismerje, ennek folytán a II. r. alperes részéről sem szerződésszegés, sem a figyelmeztetési kötelezettség elmulasztása nem volt megállapítható, következésképpen a II. r. alperest sem szavatossági, sem kártérítési felelősség nem terheli. Így tehát a GKT 29/1973. sz. állásfoglalás értelmében a hibás tervdokumentáció alapján létesült létesítmény kivitelezése következtében keletkező kárért egyedül a tervezővállalatok (I. és III. r. alperes) a felelősek. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint ugyanis nemcsak az altervező III. r. alperes, hanem a generáltervező I. r. alperes kártérítési felelősségének a megállapítása is indokolt. E vonatkozásban utal a szakértői vélemény fentebb már ismertetett megállapításaira továbbá a szakértőnek a fellebbezési tárgyaláson tett arra a nyilatkozatára, hogy az I. r. alperes szakmai szempontból mulasztott akkor, amikor nem gyakorolt kellő felügyeletet és ellenőrzést a III. r. alperes altervező munkája felett.
A létesítmény kijavításának, illetőleg átalakításának költségei mint kár viselésének arányát a Ptk. 318. §-ának (1) bekezdése és 344. §-ának (3) bekezdése alapján a tervezők között 1/3-2/3 arányban indokolt megállapítani, mivel az altervező III. r. alperes készítette ténylegesen a hibás tervdokumentációt, és így közrehatása a kár keletkezésében nagyobb mérvű, mint az I. r. alperesé.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján az első fokú ítéletet részben és akként változtatta meg, hogy az I. és III. r. alperesek szavatossági felelősségének megállapítása mellett a hibás tervdokumentáció megfelelő kijavítására az első fokú ítéletben megjelölt határidővel a III. r. alperest a kijavítás, illetőleg a bekötési mód meghatározásának mellőzésével kötelezte. Megállapította továbbá, mind az I. r., mind a III. r. alperes kártérítési felelősségét és a létesítmény kijavításával, illetőleg átalakításával kapcsolatos – kárjellegű – költségek viselését a nevezett tervező vállalatok között 1/3-2/3 arányban megosztotta, az első fokú ítéletnek a II. r. alperessel szemben a keresetet elutasító rendelkezését pedig helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. V. 30 581/1979. sz.)
*;
Hasonlóan rendelkezik a 7/1978. (II. 1.) MT számú rendelet 85. §-a.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás