MK BH 1981/166
MK BH 1981/166
1981.04.01.
A foglalkozási betegségben megbetegedett, rokkantsági nyugdíjban részesülő dolgozónak nem keletkezik az elévülés szempontjából önálló, új igénye azáltal, hogy időközben az öregségi nyugdíjra való jogosultságot megszerezte volna, ha korábban nem rokkan meg [Mt. 5. §, 62. §; MK 93. sz.]
Az alperes 1946. június 2-án lépett a felperes alkalmazásába. 1950-től kezdve föld alatti munkahelyen dolgozott, előbb csillés, majd vájár, 1959-től kezdve pedig aknász munkakörben. 1962-ben megállapították, hogy szilikózisból eredő 40%-os mértékű munkaképesség-csökkenése van, és a társadalombiztosítás keretében baleseti járadékot állapítottak meg a részére. 1972. november 1-jétől 50%-os mértékű összmunkaképesség-csökkenésére tekintettel a 2007/1969. (IV. 24.) Korm. számú határozat alapján rokkantsági nyugdíjas állományba helyezték. A társadalombiztosítási szerv 1977. december 1-jétől az alperes részére az addig folyósított rokkantsági nyugdíj helyett baleseti rokkantsági nyugdíjat állapított meg, mert a szilikózisból eredő munkaképesség-csökkenése 50%-os mértékűre emelkedett.
Az alperes 1978. június 16-án igényt jelentett be a felperesnél az átlagkeresete és a nyugdíja különbözetének 1977. december 1-jétől történő megtérítésére arra tekintettel, hogy az említett időponttól kezdődően foglalkozási betegség alapján részesül rokkantsági nyugdíjban. A kérelmét a felperes az igény elévülésére hivatkozva elutasította. A munkaügyi döntőbizottság azonban helyt adott a dolgozó kérelmének és megállapította, hogy jogos a kártérítés iránti igénye.
A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen a felperes keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz és kérte a döntőbizottság határozatának megváltoztatásával az alperes kérelmének elutasítását.
A munkaügyi bíróság előtti eljárásban az alperes dolgozó előadta, hogy 1978. szeptember 25-én korkedvezménnyel öregségi nyugdíjra szerzett volna jogosultságot, ha a szilikózisban történt megbetegedése miatt nem kényszerült volna már korábban rokkantsági nyugdíjas állományba menni. Az ebben az esetben megállapítható öregségi nyugdíj összege magasabb lett volna, mint a ténylegesen folyósított rokkantsági, majd baleseti rokkantsági nyugdíj összege. Erre figyelemmel az igényét úgy módosította, hogy kérte a felperest a részére 1978-ban történő nyugdíjazás esetén megállapítható öregségi nyugdíj és a ténylegesen folyósított baleseti rokkantsági nyugdíj különbözetének megtérítésére kötelezni.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát részben megváltoztatva a felperest 1979. június 1-jétől havi 697 forint járadék a már korábban esedékessé vált járadékrészletek fejében pedig 5672 forint megfizetésére kötelezte. A felperes ezt meghaladó keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság az igazságügyi orvos szakértő véleménye alapján megállapította, hogy az alperes a nyugdíjba helyezésétől kezdve – 1972. november 1-jétől – kizárólag a szilikózis megbetegedése miatt nem tölthette be az aknász munkakört, aminek további következménye volt az, hogy a korkedvezményes öregségi nyugdíjra jogosító életkor elérésekor – 1978. szeptember 25-én – nem állapítottak meg öregségi nyugdíjat a részére, hanem tovább folyósították a rokkantsági nyugdíjat. Mivel az öregségi nyugdíj összege magasabb lett volna a rokkantsági nyugdíj összegénél, az így jelentkező különbözet olyan kár, amelyet a felperes az Mt. 62. §-ának (1) bekezdése alapján köteles megtéríteni. A kár összegét a bíróság az 1978. szeptember 25-től az 1979. május 31-ig terjedő időre 5672 forintban, 1979. június 1-jétől kezdődően pedig havi 697 forintban állapította meg és a felperest kötelezte ennek – az utóbbinak járadék formájában történő – megfizetésére.
A munkaügyi bíróság ítélete fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az alperes 1972. november 1. óta részesül rokkantsági nyugdíjban. A nyugdíjas állományba helyezésének alapjául az 50%-os mértékű munkaképesség-csökkenése szolgált, amely túlnyomó részben szilikózisból eredt. Ha nem betegszik meg szilikózisban – az orvos szakértő véleménye szerint –, az aknász munkakört továbbra is el tudta volna látni.
A Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiuma 93. számú állásfoglalásának I. pontja szerint a foglalkozási megbetegedésre alapított járadékigény elévülését illetően különböztetni kell a keresetveszteségben mutatkozó károsodás egymástól viszonylag elkülönülő fő szakaszai között. Ennek megfelelően önálló igénynek kell tekinteni a járadék összegének meghatározása szempontjából irányadó átlagkereset és a táppénz, az átlagkereset és a baleset folytán csökkent kereset, valamint az átlagkereset és a rokkantsági nyugdíj különbözetének megtérítése iránti folyamatosan fennálló igényt.
A felhívott kollégiumi állásfoglalás értelmében az alperesnek a rokkantsági nyugdíjas állományba helyezésével – 1972. november 1-jén – keletkezett járadékigénye, s minthogy ettől számítva az igénye érvényesítéséig – 1978. június 16-ig – több mint három év telt el, az igénye az Mt. 5. §-ának (1) bekezdése értelmében elévült. Annak folytán, hogy 1977. december 1-jétől kezdődően az alperes részére – mivel a szilikózisból eredő munkaképesség-csökkenésének mértéke 50%-ra emelkedett – a korábban folyósított rokkantsági nyugdíj helyett baleseti rokkantsági nyugdíjat állapítottak meg, az elévülés szempontjából önálló új igénye nem keletkezett, mert keresetvesztesége – kára – változatlanul abból folyóan jelentkezik, hogy rokkantsági nyugdíjas állományban van. Az a megállapítás pedig, hogy az alperes részére 1978. szeptember 25-én korkedvezményes öregségi nyugdíjat állapítottak volna meg, amelynek összege kedvezőbb lenne, mint a rokkantsági nyugdíj, csupán feltételezésen alapul, mert öregségi nyugdíj megállapítására nem került és nem is kerülhetett volna sor, mivel a társadalombiztosítási jogszabályok nem adnak lehetőséget a rokkantsági nyugdíjnak öregségi nyugdíjra való átcserélésére. Az elévülés szempontjából önálló igénynek pedig csak az olyan igény tekinthető, amely nem feltételezett, hanem a valóságban bekövetkezett tényeken alapul.
A kifejtettekből következik, hogy tévedett – és ezáltal törvényt sértett – a munkaügyi döntőbizottság, amikor a dolgozó kártérítés iránti kérelmének helyt adott, a munkaügyi bíróság pedig azáltal, hogy a felperes munkáltató keresetét elutasította. (M. törv. I. 10 184/1980/2. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás