PK BH 1981/189
PK BH 1981/189
1981.05.01.
I. Az élettársaknak a közös tulajdon megszerzésében való közreműködésük arányának megállapításához az együttélés alatti jövedelmi viszonyaikat és a háztartási munka ellátásában való részvételük mértékét egyaránt fel kell tárni [Ptk. 578. § (1) bek.].
II. Az élettársak volt közös lakásán fennálló tulajdonközösség megszüntetése során a tulajdoni arányokat és a személyes körülményeiket egyaránt értékelni kell [Ptk. 140. §; PK. 8. sz.].
A felek 1978. január 23-án élettársi kapcsolatot létesítettek. Együttélésük alatt 1978. március 7-én OTP-kölcsönnel 8 darabból álló garnitúrát vásároltak 24 000 Ft vételárért. A vételárból 6618 forintot előtörlesztésként kifizettek, a hátralékot pedig részletekben törlesztették. Az együttélés alatt a felek további berendezési és felszerelési tárgyakat is vásároltak. (Ez utóbbi ingóságokat az első fokú ítélet indokolásának 3. alpontja tartalmazza.)
A felperes 1973-ban, az alperes 1976-ban lakásigénylést nyújtott be az illetékes tanácsi szervhez. A városi tanács v. b. igazgatási osztálya 1978. július 18-án kelt határozatával egy 35 négyzetméter alapterületű másfél szobás tanácsi értékesítésű szövetkezeti lakás vevőjéül a feleket mint élettársakat jelölte ki. A szövetkezeti lakás vételára 218 400 forint volt, amelynek az előtörlesztése után esedékes 459 forint havi törlesztő részleteit az együttélés alatt a felek közösen fizették. A szövetkezeti lakás 1/2-1/2 arányban a felek tulajdonába került, az OTP javára fennálló elidegenítési és terhelési tilalommal terhelten. A felek 1978 augusztusában költöztek be a lakásba.
A felek között 1978. november 3-án az életközösség megszakadt, és a felperes a lakásból elköltözött. Az életközösség megszakadásakor a felek 1500 forint készpénzzel rendelkeztek, amelyből 1000 forintot a felperes magával vitt. Az ingóságok a lakásban maradtak, amelyeket azóta az alperes használ.
A felperes P.-n az 1/2 arányban tulajdonában levő ingatlan szoba-konyhás lakásába költözött, ahol anyjával, valamint leányával és annak családjával együtt lakik. 1979 elején a felperes az ingatlanilletőséget leányának ajándékozta.
Az életközösség megszakadását követően a garnitúra vételárából még hátralékos törlesztő részleteket – összesen 11 880 forintot – az alperes fizette ki. A szövetkezeti lakást terhelő OTP-kölcsönből – elköltözése ellenére – a felperes 8 havi részletet kifizetett.
A felperes módosított keresetében kérte az élettársi együttélés alatt szerzett közös vagyon 1/2-1/2 arányban való megosztását és az alperes kötelezését különvagyoni ingóságai kiadására. Kérte a szövetkezeti lakás használatára való feljogosítását, továbbá az azon fennálló közös tulajdon olyképpen történő megszüntetését, hogy az alperes tulajdoni illetőségét magához válthassa. Állította, hogy az életközösség megkezdésekor 15 000 forint különvagyoni készpénzzel rendelkezett, ebből fizette ki a garnitúra előtörlesztését és vásárolt egy heverőt, egy rádiót, függönyt és szőnyeget, összesen 6060 forint értékben.
Az alperes a közös tulajdon megszüntetését nem ellenezte. A felperes szerzési arányát azonban 1/3 részben kérte megállapítani. Kérte továbbá a szövetkezeti lakás használatára való feljogosítását, valamint a közös tulajdon oly módon való megszüntetését, hogy a felperes tulajdoni illetőségét ő válthassa magához. Az ingóságokat illetően tagadta, hogy azok részben a felperes különvagyonához tartoznának, tagadta, hogy az életközösség megkezdésekor a felperes 15 000 forint különvagyoni készpénzzel rendelkezett. Ugyanakkor állította, hogy az ingóságok egy részét az életközösséget megelőzően megtakarított 10 000 forint különvagyonából vásárolta.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a szövetkezeti lakáson fennálló közös tulajdont akként szüntette meg, hogy az alperes tulajdoni illetőségét a felperes tulajdonába adta. A lakás használatára a felperest jogosította fel és kötelezte az alperest, hogy 30 nap alatt a lakást kiürítve bocsássa a felperes birtokába. Kötelezte a felperest, hogy az alperesnek 14 425 forintot 30 nap alatt fizessen meg. E vonatkozásban a felek egyidejű teljesítésre kötelesek. Kötelezte továbbá a bíróság a felperest, hogy az alperesnek további 3399 forintot 30 nap alatt fizessen meg. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Megállapította, hogy az együttélés alatt szerzett közös vagyont illetően a felek közreműködésének aránya azonos volt, mert bár az alperes havi jövedelme jóval meghaladta a felperes havi jövedelmét, de az alperest egy kiskorú gyermek után gyermektartásdíj fizetési kötelezettség is terhelte. Ugyanakkor a bíróság értékelte a felperesnek a háztartásban végzett munkáját is.
A szövetkezeti lakás használatára, illetőleg az azon fennálló közös tulajdon megszüntetésére vonatkozó ítéleti döntés indokaként kiemelte a bíróság, hogy az életközösség megszakadására az alperes durva magatartása vezetett, aki bántalmazta a felperest és összeférhetetlen magatartást tanúsított.
A vagyonmérleg felállításánál a bíróság abból indult ki, hogy a szövetkezeti lakás és az ingóságok a felek közös tulajdonában vannak, csupán a garnitúra 6618 forintos előtörlesztését illetően látta megállapíthatónak, hogy azt a felperes különvagyonából fizették ki. Megállapította, hogy az alperes az életközösség megszakadása után a garnitúra vételárából 6840 forintot – mint közös adósságot – törlesztett, továbbá a szövetkezeti lakást terhelő OTP-kölcsönből összesen 1836 forintot fizetett ki. Így a közös vagyon értékét 68 690 forintban állapította meg, amelyből levonta a kifizetések elszámolása után a felperes javára mutatkozó 1362 forintot. A megosztandó érték 67 328 forint, amelynek fele 33 664 forint az alperest illeti, míg a felperes jutója összesen 35 026 forint. Minthogy azonban a közös tulajdon megszüntetése során a szövetkezeti lakást és a garnitúrát a bíróság a felperes, míg a többi ingóságot az alperes tulajdonába adta, a felperesnek jutó összesen 52 850 forint értékhez képest a felperes összesen 17 824 forintot köteles az alperesnek megfizetni.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben és akként változtatta meg, hogy a felperesnek a szövetkezeti lakáson fennálló tulajdoni illetőségét az alperes tulajdonába adta. Kötelezte az alperest, hogy a garnitúrát 15 nap alatt a felperesnek adja ki és ugyanez alatt a határidő alatt a felperesnek 8735 forintot fizessen meg. A közös tulajdon megszüntetése kapcsán rendelkezett az illetékes földhivatal megkereséséről is.
A másodfokú bíróság – az első fokú ítélet rendelkezésével ellentétben – azt állapította meg, hogy a közös vagyon szerzésében a felperes 1/3, míg az alperes 2/3 arányban működött közre, miután az alperes havi jövedelme – az általa fizetendő gyermektartásdíj mellett is – több mint kétszerese volt a felperes havi jövedelmének. Az nem volt megállapítható, hogy „a felek bármelyike a háztartásban nagyobb mértékben segített volna be, tehát az első fokú ítéletben írt ezt a körülményt a bíróság nem is vette figyelembe”.
A másodfokú bíróság nem látta bizonyítottnak, hogy az együttélés megszakadása az alperes magatartására vezethető vissza. Ugyanakkor a felperes volt az, aki a közös lakást elhagyta. A felperes terhére értékelte a másodfokú bíróság azt is, hogy házasingatlana tulajdoni illetőségét leányának ajándékozta. Ezért a szövetkezeti lakás használatára, illetőleg a felperes tulajdoni illetőségének magához váltására az egyébként is birtokban levő alperest jogosította fel.
Az ingóságokon fennálló közös tulajdon megszüntetését illetően az első fokú ítélet rendelkezéseit nem érintette, azonban az elsőfokú bíróság téves ténymegállapítását módosította és kötelezte az alperest a garnitúra kiadására.
Megállapította, hogy az életközösség megkezdésekor a felperes 15 000 forint, az alperes pedig 10 000 forint különvagyonnal rendelkezett. A vagyonmérleg felállításánál figyelembe vette továbbá az életközösség megszakadásakor meglévő 1500 forint készpénzt és a felperes által törlesztett összesen 3672 forint OTP-kölcsönt is. Eszerint a közös vagyonból 15 063 forint illeti meg a felperest, meg kell téríteni továbbá a közös vagyonból a felperes 15 000 forint különvagyonát.
A garnitúra 24 000 forint értékére figyelemmel jár tehát a felperesnek 5063 forint. A szövetkezeti lakást terhelő OTP-kölcsönből a felperes által kifizetett 3672 forintot az alperes ugyancsak köteles megtéríteni.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
I. A Ptk. 578. §-ának (1) bekezdése értelmében az élettársak együttélésük alatt a szerzésben való közreműködésük arányában szereznek közös tulajdont. Ha a közreműködés aránya nem állapítható meg, azt azonos értékűnek kell tekinteni. A háztartásban végzett munka a szerzésben való közreműködésnek számít.
Az élettársak vagyonjogi kérdéseinek rendezésénél tehát abból kell kiindulni, hogy a közös háztartásban, érzelmi és gazdasági közösségben együtt élő feleknek az együttélés alatt szerzett vagyontárgyai közös tulajdonba kerülnek. Az együttélés alatt szerzett vagyontárgy különvagyoni jellegét annak a félnek kell bizonyítania, aki azt állítja, hogy a vagyontárgy az ő különvagyona. A közös vagyon rendezéséhez tehát vagyonmérleget kell felállítani, vizsgálni kell, hogy ki, milyen vagyontárgyakat vagy készpénzt vitt az életközösségbe, az együttélés alatt az élettársak milyen vagyontárgyakat szereztek és az életközösség megszakadásakor a közösen szerzett vagyon állaga és értéke miként alakult.
A perbeni esetben azonban megnyugtatóan nincs feltárva, hogy a felek rendelkeztek-e, és ha igen, milyen összegű készpénzzel az életközösség megkezdésekor. A felperes azt az állítását, hogy 10 000 forint készpénze volt, amelyből ingóságokat vásárolt, hozzátartozói – leánya, édesanyja és testvére – tanúvallomásával kívánta bizonyítani. E tanúk azonban teljesen érdekteleneknek nem tekinthetők. Tény viszont az is, hogy az élettársak belső pénzügyi viszonyairól, gazdálkodásuk módjáról elsősorban a hozzátartozók tudnak és ritkábban vonnak be ezekbe a kérdésekbe kívül álló személyeket. Ugyanakkor az alperes a 10 000 forint különvagyonát illetően ellentmondó nyilatkozatokat tett, mert míg az 1979. június 21-én tartott tárgyaláson (10. sorszámú jegyzőkönyv) a felperes 8. sorszámú beadványában felsorolt ingóságoknak a közös vagyonhoz tartozását állította, a 12. sorszámú válasziratában és az 1979. szeptember 12-én tartott tárgyaláson (16. sorszámú jegyzőkönyv) már azt adta elő, hogy azokat a 10 000 forint különvagyoni készpénzből vásárolta. Az ellentmondásra azonban nem tudott elfogadható magyarázatot adni és azt sem tudta megjelölni, hogy mikor, milyen vagyontárgyakat vásárolt. Ilyen körülmények között a 10 000 forint megtakarításra vonatkozóan A. D. tanú vallomása egymagában megnyugtató bizonyítéknak nem tekinthető. E vonatkozásban további bizonyítás szükséges. Amennyiben pedig a bizonyítás eredményre nem vezet, az együttélés alatt vásárolt és az életközösség megszakadásakor meglevő vagyontárgyakat közös tulajdonban levő vagyontárgyaknak kell tekinteni, és a vagyonmérleget erre figyelemmel kell felállítani. Megnyugtató módon tisztázni kell azt is, hogy az életközösség megszakadása után a közös adósságból ki, milyen összeget fizetett ki.
II. Mindkét fél kérte a volt közös lakás használatára való feljogosítását és ezzel összefüggésben a szövetkezeti lakáson fennálló közös tulajdon megszüntetését oly módon, hogy a másik fél tulajdoni illetőségét magához válthassa. Az eljárt bíróságok – az alapterületre tekintettel – a lakás megosztott használatára nem láttak lehetőséget. Eltért azonban a bíróságok álláspontja abban a kérdésben, hogy a lakás használatára melyik fél legyen jogosult és ehhez kapcsolódóan melyik fél válthassa magához a másik fél tulajdoni illetőségét.
A Ptk. 140. §-ának (1) bekezdése értelmében közös tulajdon esetén a tulajdonostársak mindegyike jogosult a dolog birtoklására és használatára: e jogot azonban egyik tulajdonostárs sem gyakorolhatja a másik jogainak és a dologhoz fűződő törvényes érdekeinek sérelmére.
A Ptk. 140. §-ának (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a birtoklás, a használat és a hasznosítás kérdésében a tulajdonostársak szótöbbséggel határoznak: minden tulajdonostársnak tulajdoni hányada alapján van szavazati joga.
A 140. § (3) bekezdése szerint pedig, ha a törvény szótöbbséggel hozott határozatot kíván meg és ilyen határozat nincs, a birtoklás, a használat és a hasznosítás kérdésében bármelyik tulajdonostárs kérelmére a bíróság határoz.
Ennél a rendezésnél döntő szempont ugyan a tulajdoni hányad, de különösen házingatlan, lakás esetén nagy szerephez jut az okszerű gazdálkodás követelménye és előtérbe kerülnek az egyéb jogos, a dologhoz fűződő törvényes érdekek is.
Megosztott használatra a helyiségek száma, elrendezése és alapterülete miatt objektíve és a társtulajdonosok elmérgesedett viszonya miatt szubjektíve is alkalmatlan lakás használatára csak az egyik tulajdonos jogosítható fel. A döntésnél azonban a tulajdoni arányok mellett nyomatékkal értékelni kell a személyes körülményeket, így a más elhelyezés biztosított voltát, a használati jog elvesztésével járó érdeksérelmet és a közös használat meghiúsulásában a felróhatóságot (PK. 8. sz. állásfoglalás).
Amennyiben az egyik fél a volt közös lakást elhagyta, vizsgálni kell, hogy mi volt az indoka: saját akaratelhatározásából – végleges szándékkal – költözött-e el vagy a másik fél magatartása folytán kényszerült a lakás elhagyására. Ebben a körben azonban a tényállás kellően nincs feltárva. A felperes állította, hogy az alperes többször bántalmazta őt, emiatt két ízben büntetőeljárást is indított az alperes ellen, amely azonban felmentéssel, illetőleg megszüntetéssel végződött. B. F.-né és V. A.-né érdektelen tanúk a felperes hozzátartozóival egyezően vallották, hogy a felperes panaszkodott az alperes bántalmazása miatt, sőt V. A.-né egy utcai jelenetnek szemtanúja is volt. Ugyanakkor adat van arra is, hogy az életközösség megszakadása után a volt közös lakáson megjelenő felperes kiabált az alperessel és vitát kezdeményezett vele.
Nincs feltárva, hogy az életközösség megszakadására és a felperes eltávozására milyen okból és körülmények között került sor. Erre vonatkozóan az eljárt bíróságok a feleket meg sem hallgatták.
Nem vizsgálták a bíróságok kielégítően azt sem, hogy a lakás használatától való megfosztása melyik félnek okoz súlyos méltánytalanságot. Adat van arra, hogy a felperes hatodmagával lakik egy szoba-konyhás lakásban. Ugyanakkor az alperes az életközösség létrejötte előtt munkásszálláson lakott és módja volna most is munkásszállásra költözni. Megalapozatlanul értékelte a felperes terhére a másodfokú bíróság azt a tényt, hogy ingatlanilletőséget leányának ajándékozta. A szerződést készítő ügyvéd, dr. P. V. tanúkénti kihallgatásakor vallotta, hogy az ajándékozási szerződés elkészítése már 1978. júliusában – tehát az életközösség fennállása alatt – felmerült a szerződő felek között. Így tehát azt nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy az ajándékozási szerződés megkötésével a felperes rosszhiszeműen járt volna el, és csak a szövetkezeti lakás megszerzése volt a célja.
Csak a fenti körülmények alapos vizsgálata után lehet megnyugtató döntést hozni abban a kérdésben, hogy a lakás használatára melyik fél jogosult. Ennek megfelelően kell rendelkezni a szövetkezeti lakás közös tulajdonának megszüntetéséről is olyképpen, hogy a lakás használatára feljogosított fél köteles a másik fél tulajdoni illetőségét magához váltani.
III. A közös vagyonban való részesedés arányát a szerzésben való hozzájárulás mértéke határozza meg. A perbeni esetben a másodfokú bíróság a munkáltatótól beszerzett kereseti kimutatások alapján állapította meg, hogy a feleknek a szerzésben való közreműködése aránya az alperesre kedvezőbben 1/3-2/3. Nem vizsgálta azonban, hogy az együttélés alatt a felek milyen háztartást vezettek, a háztartási munkát ki végezte, illetőleg abból a felek milyen arányban vették ki a részüket. E vonatkozásban a bíróságok bizonyítást nem folytattak le, és olyan adat sem állt rendelkezésre, amely a háztartási munka végzését illetően következtetésre adna alapot. Ilyen körülmények között megalapozatlan a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a háztartási munkából a felek egyformán vették ki a részüket. Ebben a körben további bizonyítás szükséges. Amennyiben bizonyítást nyer, hogy a háztartási munkát a felperes végezte, ezt a szerzésében való közreműködés arányának megállapításánál a javára kell értékelni.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a fentiek figyelembevételével lefolytatandó új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 21 409/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás