PK BH 1981/191
PK BH 1981/191
1981.05.01.
A Csjt. hatálybalépése előtt már megszűnt házasságon alapuló vagyonjogi igényekre az akkor hatályban volt jogot kell alkalmazni [1952. évi 23. tvr. (Csjt.) 54. §; 1946. évi XII. sz. tv.].
Az ingatlan-nyilvántartás adatai szerint B. A. örökhagyó tulajdona volt egy házasingatlan. A felek egyező előadása szerint a telek az örökhagyó különvagyona volt, a lakóházat pedig az első feleségével fennállott házassága alatt építtette fel. Az I–VI. r. alperesek az örökhagyó első házasságából született gyermekei.
Az örökhagyó – első feleségének 1939-ben bekövetkezett halála után – 1940-ben kötött házasságot B. J.-vel. Ebből a házasságból származik a VII. r. alperes. A felperesek az örökhagyó fent nevezett második feleségének az első házasságából származó gyermekei.
Az ingatlant 1944-ben bombatalálat érte. Ennek következtében a ház utcai része összedőlt, ezért az örökhagyó a családjával együtt a lakhatóvá tett udvari melléképületbe költözött. A lakóházat 33 500 forint OTP-kölcsön igénybevételével 1956-ban helyreállították és ahhoz a régi épület anyagát is felhasználták.
B. J. 1977. március 17-én, az örökhagyó pedig 1977. október 24-én meghalt.
A felperesek a keresetlevelükben annak megállapítását kérték, hogy a jogelődjük (anyjuk) örököseiként a perbeli házasingatlan 2/5 illetőségének a 2/3-át megszerezték.
Az I., II., IV. és V. r. alperesek a felperesek követelését 2/90 tulajdoni illetőségnek megfelelő 4000 forint értékben elismerték. Védekezésükben arra is hivatkoztak, hogy a bombasérült ház felét anyjuk 1939-ben bekövetkezett halálakor törvényes öröklés jogcímén megszerezték. A III. és VI. r. alperesek érdemi nyilatkozatot nem tettek. A VII. r. alperes pedig a keresetet részben elismerte és a tulajdoni arány megállapítását a bíróságra bízta.
Az elsőfokú bíróság a lefolytatott tanú- és szakértői bizonyítás adatai alapján a felperesek tulajdonjogát 6/100 részarányra vonatkozóan állapította meg. Figyelembe vette az örökhagyó különvagyonát, az első feleségével közösen szerzett vagyoni illetősége értékét és a második feleségével fennállott házassága alatti értéknövelő beruházásokat.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet részben megváltoztatta és a felperesek tulajdoni arányát 3/14 részilletőségben állapította meg. A jogerős ítélet indokolása szerint a jogelődök közös vagyona a lakhatatlanná vált lakóház újjáépítése során létrejött értéknövekedés. Ez – az építménynek az ingatlanforgalmi szakértő által 160 000 forintban megállapított értékéhez viszonyítottan – 120 000 forintot tesz ki, amelynek fele, vagyis az egészhez viszonyított 3/14 része illeti a felpereseket.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az 1946. évi XII. tv. hatálybalépése előtt megszűnt házasságon alapuló vagyoni igényekre az akkor hatályban volt anyagi jogszabályokat kell alkalmazni. Az 1952. évi 23. sz. tvr. 54. §-ából következik, hogy a Csjt. házassági vagyonjogi rendelkezései nem terjednek ki a már korábban megszűnt házasságokból származtatott igényekre.
Az örökhagyó első házassága feleségének 1939-ben bekövetkezett halálával megszűnt. Az akkor érvényben volt jogszabályok értelmében a közszerzeményi igény a házasság megszűntével vált érvényesíthetővé. Annak eldöntésénél tehát, hogy az I–VI. r. alperesek anyjuk jogán az apjukkal szemben támaszthattak-e közszerzeményi igényt, az igény megnyíltakor érvényben volt jogszabályokat kell alapul venni.
A Csjt. visszaható hatályú alkalmazására alapított ítéleti rendelkezés tehát törvénysértő. A Csjt. előtti bírói gyakorlatban közszerzemény jellegűek azok a vagyontárgyak voltak, amelyeket a házastársak tényleges együttélésük alatt akár együttesen, akár külön-külön (nem ingyenesen) szereztek. Közszerzeménynek azonban azt az értéktöbbletet tekintette, amellyel a házastársnak a házasság megszűnésekor meglevő tiszta vagyona az ő különvagyonának értékét meghaladta.
A rendelkezésre álló adatok szerint az örökhagyó a lakóházat a különvagyoni telkén az I–VI. r. alperesek jogelődjével (anyjával) fennállott házassági életközössége alatt építtette fel. A házasság megszűnésekor, 1939-ben tehát az ingatlan a házasfelek közszerzeményéhez tartozott azzal, hogy annak értékéből a telek értékét mint meglevő különvagyont az örökhagyó (I–VI. r. alperesek apja) javára kellett elszámolni. Az érvényben volt jogszabályok szerint ugyanis, ha az egyikük telkén a házastársak építkeztek, az ingatlan közszerzeménynek minősült, ha a ráépítés értéke nagyobb volt a telek értékénél. Ebben az esetben a telkét vesztő tulajdonos a teleknek a beépítés előtti értékét igényelhette.
A perbeli jogvita megalapozott elbírálása érdekében ezért a bíróságnak mindenekelőtt tisztáznia kellett volna az örökhagyó és az első felesége házassági közszerzeményének az 1939-ben hatályban volt jogszabályok szerinti mértékét, annak felét ugyanis az I–VI. r. alperesek anyjuk halálakor törvényes öröklés jogcímén megszerezték.
A bíróság ezért kellő indok nélkül hagyta figyelmen kívül, hogy a I–VI. r. alperesek az utóbb lakhatatlanná vált ház felére még az örökhagyónak a felperesek jogelődjével (anyjával) kötött újabb házassága előtt szereztek tulajdonjogot. Helyes eljárás esetén a bíróságnak e tulajdonszerzés értékét is tisztáznia kellett volna. A felperesek tulajdoni igényének mértéke felől csak ennek az értéknek az arányos figyelembevétele után lehetett volna megalapozottan dönteni.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 274. § (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a járásbíróságot a fentiek figyelembevételével lefolytatandó új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 818/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás