PK BH 1981/196
PK BH 1981/196
1981.05.01.
I. Az ingatlan-nyilvántartás – ha jogszabály kivételt nem tesz – hitelesen tanúsítja a feltüntetett adatok, továbbá a bejegyzett jogok és tények fennállását. Ha a bejegyzés téves, a bíróságtól lehet kérni a bejegyzés kiigazítását. A bejegyzés akkor is téves, ha a területhatárok megjelölése történik hibásan, ilyenkor is helye van kiigazítási pernek [1972. évi 31. sz. tvr. 2. § (1) bek., 30. § (1) bek. c) pont].
II. Ha az elbirtoklás bekövetkezéséhez szükséges valamennyi törvényi feltétel megléte megállapítható, az ingatlan telekkönyvi tulajdonosával szemben az ingatlan tényleges birtokosa akkor is eredményesen hivatkozhat elbirtoklásra – mint a jóhiszemű ráépítésnél erősebb jogcímre –, ha birtoklása ideje alatt az ingatlanra ráépített [Ptk. 116. § (1) bek., 121. §, 137. §].
A peres felek testvérek. Anyjuk, özv. K. P.-né az 1939. február 13. és 15. napján kelt ajándékozási szerződéssel K. P. felperesnek ajándékozta a cs.-i 274. számú telekjegyzőkönyvben 1147/1. helyrajzi szám alatt nyilvántartott ingatlant, illetve K. I. alperes tulajdonába adta a cs.-i 212., illetve 222. számú telekjegyzőkönyvben 1148/1. és 1149/1. helyrajzi szám alatt nyilvántartott ingatlant. A felek a részükre ajándékozott ingatlanokat 1930 óta természetben elkülönítve használták. Az ingatlanok jelenleg a cs.-i Rákóczi u. 89., illetve 91. szám alatti teleknek felelnek meg.
Ezeket az ingatlanokat 1976-ig telekjegyzőkönyvekben tartották nyilván. A telekjegyzőkönyv szerint a felperes ingatlana 1327 n.-öl, az alperes telke pedig 971 n.-öl volt. Ténylegesen azonban a felek hozzávetőlegesen azonos nagyságú területet vettek birtokba. A telekjegyzőkönyvi térkép vázlatos ábrázolású területi adatai megbízhatatlanok. Az 1930. évben készült kataszteri térkép a felperes telkét 1308 n.-öl nagyságúnak, az alperes ingatlanát pedig 991 n.-öl nagyságúnak tünteti fel.
A felperes lakóépülete mögötti területet és az ennek folytatásaként húzódó területsávot mindig az alperes használta. Erre 1940-ben kutat, 1942-ben pincét és egy melléképületet, 1946-ban pedig ólat építtetett.
Az 1959. évi földrendezés, majd a későbbi utcabővítés célját szolgáló kisajátítás a felperes területét összesen 72 n.-öl, az alperes területét pedig 45 n.-öllel csökkentette.
Az 1930. évi kataszteri térkép szerinti határvonal 90 cm-rel beljebb húzódik az alperesi telek területén. A természetben kialakult birtokhatártól eltérve, metszi az alperes pincéjét.
1975-ben, az 1972. évi 31. sz. tvr.-en alapuló új ingatlan-nyilvántartás szerkesztésekor a felperes tulajdonában levő ingatlan a 448., az alperes tulajdonában levő pedig a 449. helyrajzi számot kapta. Az ingatlan-nyilvántartási térkép új felmérés alapján készült. Az új felmérésnél a természetben kialakult birtokállapotot vették figyelembe. Ennek megfelelően a cs.-i 511. számú tulajdoni lapon 448. helyrajzi szám alatt a felperes területeként nyilvántartott ingatlan területe 3911 nm, az 512. számú tulajdoni lapon 449. helyrajzi szám alatt az alperes területeként nyilvántartott telek pedig 3936 nm. Ezt a járási földhivatal kijavító határozatával állapította meg. Az építésügyi hatóság határozata szerint a két telek közötti határvonal csak a jelenlegi térképi határvonalnak megfelelően alakítható ki.
A peres felek között az új felméréstől kezdve vita volt a telekhatár tekintetében.
A felperes a keresetében azt adta elő, hogy az alperes használta a felperes tulajdonában levő területsávot, és ennek a birtokba adására kérte az alperes kötelezését. Az 1975-ben készült felmérés adataitól eltérően kérte a két ingatlan közötti határvonal megállapítását. Egyben az alperest kártérítésre is kérte kötelezni az általa jogosulatlanul kivágott gyümölcsfákkal kapcsolatban.
Az alperes a tulajdoni, illetve a birtokba adási igény tekintetében elutasítást kért és viszontkeresetet terjesztett elő. Kérte annak megállapítását, hogy az általa birtokban tartott terület tulajdonjogát megszerezte. Részben elbirtoklásra hivatkozott, részben pedig arra, hogy a tulajdonjogot az ajándékozási szerződés és a birtokbavétel alapján szerezte meg.
A felperes n.-ölenként 100 Ft megváltási ár fizetése esetén nem ellenezte a vitás területre ráépítés jogcímén az alperes tulajdonszerzésének megállapítását.
Az elsőfokú bíróság a tulajdoni igény és birtokbaadás tekintetében elutasította a felperes keresetét. Egyben az alperes viszontkeresete alapján megállapította, hogy az alperes 149 n.-öl térmértékű ingatlan tulajdonjogát elbirtoklás útján megszerezte az ingatlan-nyilvántartási térkép adatainak megfelelően. Az indokolás szerint a felek között – 1939-től egészen 1975-ig – a jelenlegi határok szerint alakult ki a két ingatlan használata. A felperes tulajdonában levő vitás területet az alperes 1939 óta sajátjaként birtokolta. Ezért annak tulajdonjogát a Ptké. 80. §-ára tekintettel 1971-ben megszerezte. Az új felmérés is az így kialakult határvonalnak felel meg.
A felperes fellebbezése alapján a megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és azt állapította meg, hogy az alperes ráépítéssel szerezte meg a 149 n.-öl ingatlanrész tulajdonjogát. Ezért kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 14 900 Ft-ot. Az indokolás szerint ugyanis az alperes a felperesi épület mögötti területrészre 1942-ben ráépítéssel tulajdont szerzett, amikor a pincét és a melléképületet építtette. Ezért később erre a területrészre elbirtoklással nem szerezhetett tulajdonjogot. Az épület mögötti területsáv folytatása tekintetében pedig az volt az álláspontja, hogy a birtoklásra nézve a vallomások megoszlanak. Az építési hatóság döntése szerint a telekhatár olyan kialakítása nem lehetséges, hogy a felperes lakóháza mögötti területrész az alperes, ennek a folytatásában levő területsáv pedig a felperes tulajdonába kerüljön. Ezért azt állapította meg, hogy az egész területsáv az alperes tulajdonába került, de köteles ennek a forgalmi értékét megtéríteni. Döntésénél a Ptk. 139. §-ának (1) bekezdésére, 137. §-ának (2) bekezdésére, illetve 138. §-ának (1) bekezdésére utalt azzal, hogy a Ptké. 79. §-a szerint a korábbi jogot kell alkalmazni, de a Ptk. előtti bírói gyakorlat is hasonló volt.
A jogerős másodfokú ítéletnek az alperes tulajdonszerzése jogcímére, illetve az alperes megtérítési kötelezettségére vonatkozó rendelkezése ellen – törvénysértés és megalapozatlanság miatt – emelt törvényességi óvás alapos.
A perben vitás területsávot az ingatlan-nyilvántartás az alperes tulajdonaként tartja nyilván. Az 1972. évi 31. számú tvr. 2. §-ának (1) bekezdése szerint az ingatlan-nyilvántartás – ha jogszabály kivételt nem tesz – hitelesen tanúsítja a feltüntetett adatokat, továbbá a bejegyzett jogok és tények fennállását. Ha a bejegyzés téves, a bíróságtól keresettel lehet kérni az említett tvr. 30. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében a bejegyzés kiigazítását. A tulajdonjog bejegyzése meghatározott nagyságú és területileg körülhatárolt földrészletre vonatkozik. Ezért a bejegyzés akkor is téves, ha a területhatárok megjelölése hibás. Ilyenkor is helye van tehát kiigazítási pernek.
Az ingatlan-nyilvántartás szerkesztése önmagában nem eredményezhet tulajdonjogi változást. Ezért a perbeli jogvitában azt kellett vizsgálni, hogy ki szerezte meg a vitás területsáv tulajdonjogát.
Tévesen alkalmazta a másodfokú bíróság az alperes tulajdonszerzésével kapcsolatban a Ptk.-nak a túlépítésre és a ráépítésre vonatkozó rendelkezését.
Ezen túlmenően tévesen hivatkozott a másodfokú bíróság arra is, hogy miután az alperes 1942-ben a felperesi ingatlanrészre pincét és melléképületet építtetett, ezzel az építéssel megszerezte az ingatlanrész tulajdonjogát, így ezért azon a területsávon később „elbirtoklással már nem szerezhetett tulajdonjogot”.
Ennek a jogi álláspontnak következetes érvényesítése azzal a meg nem engedhető eredménnyel járna, hogy éppen azok nem hivatkozhatnának elbirtoklással történő tulajdonszerzésre, akik oly annyira sajátjuknak tekintették az általuk birtokolt ingatlant, hogy azon építkeztek is. Ezért, ha az elbirtoklás bekövetkezéséhez szükséges valamennyi törvényi feltétel megléte megállapítható az ingatlan telekkönyvi tulajdonosával szemben az ingatlan tényleges birtokosa akkor is eredményesen hivatkozhat az elbirtoklásra – mint a jóhiszemű ráépítésnél erősebb jogcímre –, ha birtoklása ideje alatt az ingatlanra ráépített. Nincs ugyanis olyan törvényi rendelkezés, amely ez okból az elbirtoklási idő folyását és az elbirtoklás bekövetkezését kizárná. Az elbirtoklással történő tulajdonszerzés bekövetkezésével az ingatlan-nyilvántartásban (telekkönyvben) feltüntetett jogosult már nem tekinthető az ingatlan tulajdonosának. Ebből értelemszerűen következik, hogy az ingatlanán korábban történt ráépítéssel kapcsolatos igényeket már nem érvényesítheti, minthogy ez a jog kizárólag addig illette meg, amíg az ingatlan tulajdonosa volt.
Ezért helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor a viszontkereset alapján vizsgálta, hogy a vitás területsávra az alperes tulajdonszerzési elbirtoklás címén megállapítható-e.
A bizonyítás anyagának a Pp. 206. §-a szerint mérlegelése alapján kétségtelenül megállapítható, hogy az alperes tulajdonszerzése óta békésen birtokolta a perbeli területrészt is. Tény, hogy a felperes épülete mögötti területrészre az alperes rá is építtetett, ami ellen a felperes nem tiltakozott. Az érdektelen tanúk vallomásából kitűnően a használati határ a perbeli szomszédos ingatlanok teljes hosszában törésmentes egyenes vonal volt. Ezért helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az alperes a szakértői kitűzési vázrajzon megjelölt határvonalig birtokolt. Helytálló tehát az elsőfokú bíróság rendelkezése, amely szerint megállapította, hogy az alperes 149 n.-öl térmértékű perbeli ingatlanrész tulajdonjogát – valamennyi törvényes feltétel megléte folytán – elbirtoklással megszerezte.
E tulajdonszerzésre is figyelemmel a nyilvántartás szerkesztésekor a térképi határoknak megfelelő ingatlan az alperest a korábbi jogcím mellett elbirtoklás jogcímén is megilleti. Ezért az alperes igényt tarthat az elbirtokláson alapuló tulajdonszerzése jogcímének az ingatlan-nyilvántartásban történő feltüntetésére a Ptk. 116. §-ának (1) bekezdése alapján.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján az óvással támadott másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte. Egyben az elsőfokú bíróság ítéletének a felperes keresetét elutasító és az alperesnek elbirtoklásra alapított tulajdonszerzése megállapítása iránti viszontkeresetnek helyt adó ítéleti rendelkezését helybenhagyva, a jogszabályoknak megfelelően határozatot hozott. (P. törv. I. 20 866/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás