GK BH 1981/198
GK BH 1981/198
1981.05.01.
I. A vadak által okozott kár összegének megállapításánál a ténylegesen elérhető és nem a tervezett terméshozamot kell alapul venni [1961. évi VII. tv. 35. § (4) bek.; Ptk. 355. § (4) bek.].
II. Vadkár megtérítésére kötelező államigazgatási határozat megtámadására nyitva álló 30 napos határidő ugyan, de a késedelemigazolással kimenthető [1961. évi VII. tv. 36. § (2) bek.; Pp. 130. § (1) bek. h) pont].
A felperes kezelésében levő erdőből kijáró nagyvadak kárt okoztak az alperesnek az erdővel határos búza- és lucernaültetvényeiben. Az alperes a községi tanács v. b. szakigazgatási szervétől kérte a felperesnek a vadkár megtérítésére kötelezését. A nevezett szakigazgatási szerv előzetes kárbecslés és szakvélemény alapján 973 144 Ft kártalanítás és 720 Ft szakértői díj megfizetésére kötelezte a felperest.
A felperes az elsőfokú bírósághoz kellő időben benyújtott keresetében a vadkár összegének 300 000 Ft-ban való megállapítását és ennek – az alperes kárenyhítési kötelezettségének az elmulasztása miatt – a felek között 50-50%-ban történő megosztását kérte. Arra hivatkozott, hogy az államigazgatási határozat alapjául szolgáló szakértői kárbecslés megalapozatlan, ellenőrző mérésekkel nincs alátámasztva. A szakértő nem tisztázta, hogy az alperes más területein és a hasonló fejlettségű mezőgazdasági nagyüzemek milyen terméseredményt értek el, nem vette figyelembe a terméseredményt kedvezőtlenül befolyásoló időjárási viszonyokat, az elhúzódó betakarítást, a gabona megdőléséből eredő gyomosodást és az az évi nagyobb betakarítási veszteséget. Mindezek mellett a növényvédelmi és a növény-egészségügyi kérdések is tisztázatlanok maradtak. A lucernaültetvénynél a vadkárbecslést a növény második kaszálása idején végezték el. A szakértő figyelmen kívül hagyta a lucerna részbeni kifagyását, amit az alperes felülvetéssel igyekezett kiküszöbölni. Végül hivatkozott arra is, hogy az alperes nem tett megfelelő intézkedést a kár elhárítása érdekében.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, egyben viszontkeresetet terjesztett elő a felperessel szemben és abban a nevezettet további 1 320 841 Ft vadkár megtérítésére kérte kötelezni.
A felperes a viszontkereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság szakértői bizonyítást rendelt el. A szakértő szerint az alperes 382 hektár károsított területéről hektáronként 41,83 q őszi búzát takarított be. A nem károsított terület hektáronkénti átlagtermése 56,69 q volt. A kiesett összes termés 5676,52 q. Ennek értéke 306 Ft átlagáron számolva 1 737 072 Ft. Az alperes kára azonban csak 754 327 Ft-ban határozható meg, mivel termelési tervében hektáronként csak 49 q búza szerepelt. Az alperes a károsított 80,80 hektár őszi vetésű lucernaföldön hektáronként 57,05 q termést takarított be, míg a nem károsodott 12,14 és 28-as tábláin hektáronként 107,96 q termést ért el. A károsított 5-ös tábla termőképessége leginkább a nem károsított 28-as táblának felel meg, amelynek átlagtermése 106,05 q volt hektáronként. A lucernában a vadak által okozott kár ilyen számítás alapulvételével 3969,2 q-ban határozható meg, aminek értéke 250 Ft/q átlagáron számolva 811 800 Ft. Az alperes lucernakára azonban szintén csökkentendő, mert a tervezett hozam csak 83,5 q volt hektáronként, és így a kár összege 472 680 Ft. A szakvélemény kitért arra is, hogy az alperes az őszi búzával bevetett területeit kellően előkészítette, talajerő-utánpótlási kötelezettségének eleget tett. A vetés ideje, az elvetett vetőmag mennyisége megfelelt az előírásoknak és a növényvédelem is kifogástalan volt. A betakarítás optimális időben történt. Több hasonló adottságú mezőgazdasági nagyüzem őszi búza terméseredményei az alperes nem károsított búzatábláinak terméseredményeivel megközelítően egyezőek. A szakértő szerint az alperes búzatábláit ért jégverés okozta kárt a felek jogvitája szempontjából figyelmen kívül kell hagyni, mert a jég valamennyi őszi búzát egyaránt károsította. A lucernaföldön kifagyás nem volt és mindössze 9 hektárt ért víznyomás, ami a felülvetést indokolta. Ez a körülmény azonban a perbeli kárnál ugyancsak elhanyagolható. Az alperes a vadakat a rendelkezésére álló, illetve alkalmazható eszközökkel riasztotta (karbidágyú, gépjármű motorjának járatása). Ezzel kapcsolatban az alperesnek 119 213 Ft-ban kimutatott költsége merült fel. Rámutatott a szakértő arra is, hogy a nagybaracskai térség a vadak ún. váltóterülete, vagyis a vadak ezen a területen járnak át.
Az elsőfokú bíróság, a felperes által több vonatkozásban vitatott szakvéleményt elfogadva, a felperes keresetét elutasította, az alperes viszontkeresete folytán pedig a felperes által az alperes részére fizetendő vadkár összegét 1 320 841 Ft-tal felemelte. Az ítélet indokolása szerint a felperes az 1961. évi VII. tv. 35. §-ának (1) bekezdésén alapuló felelősségét nem tette vitássá, így csupán a kár keletkezése, mértéke és az alperes közrehatása kérdésében kellett dönteni. Ebből a szempontból a bíróság elfogadta az összehasonlító adatok alapulvételével készült és kellően megindokolt szakvéleményt. Nem értett egyet ellenben a bíróság a szakértőnek azzal az álláspontjával, amely szerint a kár mértékének a meghatározásánál nem a ténylegesen elérhető, hanem a tervezett hozam az irányadó. A felperes ugyanis a vadak által okozott teljes kárt köteles megtéríteni. Teljes kárnak pedig az adott esetben a vadak kártétele folytán mutatkozó terméskiesés tekintendő, vagyis az, ami a károsított területen vadkár hiányában ténylegesen megtermett volna. Nem volt elfogadható az alperes kárenyhítési kötelezettségének elmulasztásával kapcsolatos felperesi érvelés, mert az alperes – a bíróság megítélése szerint – a vonatkozó kötelezettségének eleget tett, amikor a felperest a vadkárral folyamatosan értesítette és különböző eszközökkel igyekezett a vadakat elriasztani. Az alperes tehát a kárelhárítási, illetve kárenyhítési kötelezettségét megfelelően teljesítette. Mindezekre tekintettel a kártalanítási összeget a viszontkeresetnek megfelelő mértékben fel kellett emelni.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A fellebbezési tárgyaláson az alperes kérdésre előadta, hogy az államigazgatási határozatot a megtámadásra nyitva álló 30 napon belül azért nem támadta meg, mert további káráról, pontosabban annak összegszerűségéről csak később, a szakvélemény alapján szerzett tudomást.
A fellebbezés részben alapos.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 206. §-a (1) bekezdésének megfelelően megállapított tényállás alapulvételével, a felek előadása, a becsatolt iratok, a szakvélemény helyes értékelésével megalapozottan utasította el a felperes keresetét.
Az államigazgatási eljárás anyaga kellő alapot nyújt annak megállapítására, hogy a községi tanács v. b. szakigazgatási szervének határozatában megjelölt 973 144 Ft kárt a felperes kezelésében levő erdőből kijáró nagyvadak okozták. A kár megállapított mértékének a megcáfolására egymagában a mezőgazdasági kombinát alacsonyabb terméseredménye nem alkalmas. A szakértő is szükségesnek tartott összehasonlítást a nem károsított területek terméseredményeinek vizsgálata mellett, a szakvéleményben megjelölt mezőgazdasági nagyüzemek terméseredményei azonban alátámasztják az alperes nem károsított területeinek a terméseredményeit. A felperes kellő alap nélkül hivatkozott a fellebbezésében az alperes érdekkörében felmerült egyéb károsító körülményekre is. A perben beszerzett és a Legfelsőbb Bíróság által is elfogadott szakvélemény szerint az alperes az őszi búza területét kellőképpen megművelte, a vetés ideje és az elvetett mag mennyisége megfelelt a követelményeknek, a növényvédelem kifogástalan volt, és a betakarítás is optimális időben történt. Végül az is megállapítható volt, hogy az alperes a jogszabályban előírt kötelezettségének eleget tett, amikor a vadkárral folyamatosan értesítette a felperest, és a rendelkezésére álló eszközökkel (őrzéssel, karbidágyúval, gépjármű motorjának járatásával) igyekezett a vadakat elriasztani.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése értelmében az első fokú ítéletnek a felperes keresetét elutasító rendelkezését helybenhagyta.
Tévesen adott helyt ellenben az elsőfokú bíróság az alperes viszontkeresetének.
Az erdőkről és a vadgazdálkodásról szóló 1970. évi 28. sz. törvényerejű rendelettel módosított 1961. évi VII. tv. 36. §-ának (2) bekezdése értelmében az a fél, aki a vadkár megtérítése tárgyában hozott államigazgatási határozatot sérelmesnek tartja, a bírósághoz benyújtott keresettel kérheti a határozat megváltoztatását. A keresetet a kártalanítást megállapító vagy a kártalanítási igényt elutasító határozat kézbesítésétől számított 30 napon belül kell a vadászatra jogosult, illetve a károsult ellen megindítani.
Az elsőfokú bíróságnak vizsgálnia kellett volna, hogy a viszontkereset előterjesztésének megvannak-e a törvényi feltételei.
A per adatai alapján az állapítható meg, hogy az alperes a községi tanács v. b. szakigazgatási szervének 1978. július 17-én kelt határozatát az előírt határidőn túl támadta meg, mert a kártalanítási összeg felemelésére irányuló viszontkeresetét csak 1978. október 19-én nyújtotta be a bírósághoz. Az alperes ezt a fellebbezési tárgyaláson maga is elismerte. Arra hivatkozott azonban, hogy a viszontkeresetben kimutatott kára csak később, a perben beszerzett szakvélemény alapján vált ismeretessé.
Minthogy az államigazgatási határozat megtámadására nyitva álló 30 napos határidő záros ugyan, de a késedelemigazolással kimenthető [Pp. 130. § (1) bek. h) pont], vizsgálni kellett, hogy az alperes ismertetett indoka alkalmas-e a késedelem kimentésére. Az alperes már a szakvélemény előterjesztése (1978. október 16.) előtt, az 1978. szeptember 7-én benyújtott védekező iratában közölt számítások alapulvételével 1 954 720 Ft-ban határozta meg a búzakárát. Ennek ismeretében úgy nyilatkozott, hogy az államigazgatási határozatban megállapított 828 271 Ft kártalanítási összeget a felperes oldalán jelentkező méltányossági okokból elfogadja. Hasonló előadást tett a lucernakár vonatkozásában is, és kérelme végeredményben az államigazgatási határozat „helybenhagyására” irányult. A védekező irat egész tartalmából egyértelműen az a következtetés vonható le, hogy az alperes a szakvéleménytől függetlenül ismerte mindazokat az adatokat, amelyek az államigazgatási határozatban megjelölt kártalanítási összeget meghaladó kár kiszámításának alapjául szolgáltak. Nem volt tehát akadálya annak, hogy az alperes az államigazgatási határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül keresettel kérje a kártalanítási összeg felemelését.
Mindezekre tekintettel már az elsőfokú bíróságnak az államigazgatási határozatban megállapított kártalanítási összeg felemelésére irányuló viszontkereseti igényt érvényesítő keresetlevelet a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének h) pontja alapján el kellett volna utasítania.
A kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 251. §-ának (1) bekezdése alapján az első fokú ítéletnek a felperest további vadkár megfizetésére kötelező rendelkezését hatályon kívül helyezte és e vonatkozásban a pert megszüntette. (Legf. Bír. Gf. III. 30 167/1979. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás