BK BH 1981/215
BK BH 1981/215
1981.06.01.
I. Nincs megfosztva a jogos védelem lehetőségétől, aki nem kölcsönös verekedés szándékával megy a támadó felhívásában megjelölt helyre [Btk. 29. § (1) bek.].
II. A testi sértésre irányuló támadásnak életveszélyt okozó testi sértéssel elhárítása nem értékelhető a jogos védelem túllépéseként, ha az elhárító cselekmény szükséges és az elhárítás módja objektíve arányos [Btk. 29. §, 170. § (5) bek. I. fordulat].
A megyei bíróság a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt 1 évi és 2 hónapi szabadságvesztésre ítélte, egyben elrendelte a vádlott kényszergyógyítását. A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott az egyik eszpresszóban italozott, amikor az általa csak látásból ismert sértett őt minden előzmény nélkül hátulról, több ízben megütötte. A jelenlevők a vádlottal közölték, hogy ha a sértett iszik, mindig így viselkedik.
A vádlott távozásakor a sértett is elhagyta az eszpresszót, aki az utcán a vádlottat magához hívta, őt ököllel bal vállon ütötte úgy, hogy a vádlott megtántorodva a földre esett. A földről felkelő vádlott többször is megkérdezte a sértettet, hogy miért bántotta, aki őt azzal, hogy ezt megmagyarázza, egy közeli utcaközbe hívta be, ahol „visszakézből” a vádlott szájára ütött. Az ütés folytán az italos vádlott hátra esett, néhány másodpercre az eszméletét is elvesztette, és a száján keletkezett sérülés folytán a foga is meglazult. A sértett ezután a földön fekvő vádlottat többször megrúgta, majd egy bottal több ízben a vállára ütött. A vádlott a kezére támaszkodva igyekezett a földről felkelni, közben a kabátzsebéből kivette az étkezés céljára használt 11 cm pengehosszúságú kését és azzal a sértett felé szúrt. A kés hegye elérte a sértett testét, aki a botot ismét ütésre emelte. A vádlott ekkor újólag a sértett felé szúrt. Ez a szúrás is elérte a sértett testét. A sértett a közben kettétört botot a földre engedte és a helyszínről eltávozott.
A sértett a közepes erejű szúrások egyike folytán a has jobb oldalán a hasüregbe nem hatoló – 4 heti gyógytartamú – sérülést szenvedett, míg a másik szúrás a mellkas bal oldalán a mellüreget megnyitotta és a légmell keletkezése folytán életveszélyes, de utóbb 3 hét alatt gyógyuló sérülést okozott. A sérülések következmény nélkül meggyógyultak.
Az elsőfokú bíróság a megalapozott tényállásban foglaltakból tévesen következtetett a vádlott bűnösségére.
A Legfelsőbb Bíróság nem értett egyet azzal az – első fokú ítéletben kifejtett – okfejtéssel, amely szerint a vádlott akkor, amikor a sértett hívásának eleget téve őt a néptelen utcaközbe követte, ezáltal a kölcsönös tettlegességre való kihívást elfogadta, következésképpen – az ezzel kapcsolatos bírósági gyakorlatra figyelemmel – nincs alap a jogos védelem megállapítására.
A tényállásban rögzítettekből kitűnően a sértett a vádlottat már az eszpresszóban minden indok nélkül bántalmazta, majd amikor az hazafelé indult, megvárta, magához hívta és újólag megütötte. Ezután hívta a bántalmazás oka után kérdezősködő vádlottat az említett utcaközbe azzal, hogy majd megmagyarázza: miért ütötte meg. A vádlott az utcaközbe beérve – az ittas személyekre jellemző módon – újra a tettlegesség oka iránt érdeklődött a sértettől, aki őt ezután a tényállásban írtak szerint különböző módon bántalmazta.
Az adott körülményekből nem vonható olyan következtetés, hogy a vádlott akkor, amikor az események során mindvégig tipikusan garázda és provokatív magatartást kifejtő sértett hívásának az említett módon eleget tett, a kölcsönös bántalmazásra – tehát a jogellenes tevékenységre – történő „kihívást” is elfogadta volna. A vádlott magatartásában semmi olyan mozzanat nem észlelhető, amely arra utalna, hogy ő is verekedni akart volna, vagyis hogy elfogadta volna a sértett „kihívását”.
Az eseménysorozat lezajlását tekintve megállapítható, hogy mindvégig a sértett volt a támadó fél, a vádlott pedig – egészen az utolsó mozzanatig semmiféle támadó magatartást nem tanúsított. Nincs tehát megfelelő alap olyan következtetés levonására, hogy a vádlott annak tudatában ment volna a sértett után az utcaközbe, hogy őt oda a sértett kölcsönös verekedés végett hívta be. Ennélfogva nem helytálló a megyei bíróságnak az az álláspontja, amely szerint a vádlottat a jogellenes tevékenységre felszólító „kihívás” elfogadása miatt nem illeti meg jogos védelem.
A vádlott a testi sértés okozására irányuló támadást ugyancsak testi sértés okozására irányuló módon hárította el, ezért az elhárító cselekmény nem volt aránytalanul súlyosabb, mint a jogtalan támadás, az elhárító cselekmény tehát objektíve szükséges és az elhárítás módja objektíve arányos volt.
A Legfelsőbb Bíróság mindezeknél fogva az első fokú ítéletet megváltoztatva a vádlottat az ellene életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vád alól a Btk. 29. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a Be. 214. §-a (3) bekezdésének c) pontja értelmében, büntethetőséget kizáró ok folytán felmentette. A felmentő rendelkezéshez képest nincs törvényes alapja a kényszergyógyítás elrendelésének, ezért ezt az intézkedést mellőzte. (Legf. Bír. Bf. V. 810/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás