• Tartalom

GK BH 1981/287

GK BH 1981/287

1981.07.01.
Ha a teljesítés feladással (a fuvarozónak való átadással) történt, a szállító – illetőleg annak engedményese – az ellenértéket abban az esetben is követelheti, ha a küldeményt a megrendelő nem kapja meg [Ptk. 278. §, 328. §].
A felperes gyártotta és adta fel gépkocsifuvarozásra az alperesnek ez utóbbi által a szállítónál megrendelt 2 db konyhaszekrényt. A szállító előzőleg értesítette az alperest, hogy a beépítendő konyhaszekrényeket megbízásából a felperes gyártja, közvetlenül szállítja és számlázza. Minthogy az alperes az ellenértékről kiállított számlát nem fizette ki, a felperes követelését fizetési meghagyásos eljárásban érvényesítette az elsőfokú bíróságnál. Az alperes ellentmondásának alapja az volt, hogy a szerkényeket nem kapta meg. Az így keletkezett perben az elsőfokú bíróság a felperes keresetét tárgyaláson kívül hozott ítéletével elutasította.
Az ítélet indokolása szerint a kereset azért alaptalan, mert a felek között nincs jogviszony. A felperes igényét – a feltételek megléte esetén – az általa perbe hívni szándékolt vállalattal (szállítóval) szemben érvényesítheti.
A felperes az ítélet ellen benyújtott fellebbezésének indokolásában hivatkozott az előkészítő iratához csatolt fuvarlevélre, amely tanúsítja, hogy az alperes részére az árut feladta. Bizonyította azt is, hogy a szekrényeket a szállító megbízása alapján gyártotta és hogy az alperes értesült arról, hogy a számlázást is közvetlenül a felperes végzi. A felperes megítélése szerint „a jogviszonyt… a közvetlen szerződés hiánya azért sem befolyásolja, mert ha a fuvarozó vállalat a terméket átadta – ennek ellenkezője a perben bizonyításra nem került –, úgy az átvett termék ellenértékéért az alperes a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint tartozik felelősséggel”.
A fellebbezés alapos.
Az elsőfokú bíróság nem tisztázta a per eldöntése szempontjából leglényegesebb körülményt, nevezetesen azt, hogy az alperes és a szállítója között létrejött szerződés szerint mi volt a teljesítési hely, az alperes megrendelő telephelye-e, vagy pedig a szállító feladással (a fuvarozónak átadással) teljesített (Ptk. 278. §).
A szállító a szerződést a felperes közbenjöttével kívánta teljesíteni, a szerződésből erdő vételár-követelését a felperesre ruházta. Erről az engedményről (Ptk. 328. §) az alperest értesítette. A felperesnek tehát – amennyiben a szállító is feladással teljesíthetett – a fuvarozó részére történt átadás igazolása esetén joga van az áruért járó ellenszolgáltatásra, függetlenül attól, hogy az alperes az árut megkapta-e. Ha viszont a teljesítési hely az alperes telepe volt, akkor jár az ellenszolgáltatás a felperesnek, ha bizonyítja, hogy a fuvarozó az árut kiszolgáltatta az alperesnek. A fellebbezés kiegészítéseként csatolt levélmásolat alapján az átadás megtörténte tényként még nem fogadható el.
Rá kell mutatni arra is, hogy az elsőfokú bíróság eljárási szabályt sértett akkor, midőn a Pp. 59. §-ának rendelkezése ellenére a perbehívott szállítót nem értesítette a beavatkozás lehetőségéről.
A kifejtettek értelmében a jogviszony hiányára alapított elutasító ítélet téves. A kellően megalapozott ítélet hozatalához további bizonyítás szükséges, ezért, továbbá az említett eljárási szabály meg nem tartása folytán a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 252. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján az első fokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az eljárt bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Gf. VII. 32 024/1978. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére