BK BH 1981/314
BK BH 1981/314
1981.08.01.
Végrehajtás alól elvonással elkövetett zártörés az ingóság elszállítás előli elrejtésével megvalósul, ha a lefoglalás a törvénynek megfelelően történt [Btk. 249. § (2) bek.].
A terheltet a kerületi bíróság végrehajtás alól elvonással elkövetett zártörés vétsége és büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntette miatt pénzbüntetésre ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt házasságát a bíróság jogerősen felbontotta, egyezség alapján a terhelt a volt férjével a közös lakást megosztva használta, vagyonközösség megosztása nem történt meg.
A terhelttel szemben 1000 forintos könyvtartozásának meg nem fizetése miatt a bírósági végrehajtó a lakáson lefoglalt többek között 2 db díszkardot 600 forint értékben, amely a volt férjjel közösen használt hall falán volt elhelyezve. A terhelt elmondta a végrehajtónak, hogy a kardokat hivatásos katonatiszt volt férje kapta. A végrehajtó pedig közölte, hogy azokra tulajdoni igényt lehet bejelenteni. A bejelentés nem történt meg. A terhelt a volt férjének a lefoglalásról nem tett említést.
Minthogy a terhelt a tartozását nem rendezte, előzetes értesítés alapján a végrehajtó ismét megjelent a lakásban. A terhelt félve a volt férjétől, a két díszkardot a falról levette és elrejtette. A végrehajtó ezért zártörés vétsége miatt feljelentést tett ellene.
A terhelt a végrehajtók előtt, majd a kerületi rendőrkapitányságon gyanúsítottkénti kihallgatása során úgy nyilatkozott, hogy a díszkardokat volt férje a lakásból azért vitte el, hogy a tudomására jutott végrehajtást meghiúsítsa.
A terhelt volt férje ellen a terhelt bejelentése alapján büntetőeljárás indult, és a katonai ügyészségen gyanúsítottként kihallgatták. A terhelt volt férje ennek során azt állította, hogy a kardok a hall falán vannak. Ez az állítása valónak bizonyult, mert az asszony azokat a végrehajtó távozása után oda visszatette. A katonai ügyészségen történt kihallgatásakor a terhelt elismerte, hogy a kardokat ő vonta el a végrehajtás alól, ezért a nyomozást a volt férjével szemben megszüntették.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a kardok nem esnek az 1955. évi 21. sz. tvr. 60. §-a (2) bekezdésének a) és b) pontja szerint a végrehajtás alóli mentesség alá, azok nem is voltak a férj kizárólagos tulajdonában, így lefoglalásuknak nem volt törvényes akadálya.
A másodfokú bíróság a terheltet mindkét bűncselekmény miatt emelt vád alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján bűncselekmény hiányában felmentette.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a díszkardok ajándéknak minősülnek, így a terhelt volt házastársának különvagyonához tartoznak, ezért a terhelt tartozása fejében nem voltak igénybe vehetők. A bírósági végrehajtó az 1955. évi 21. sz. tvr. 55. §-a (1) bekezdésében meghatározott tiltó rendelkezés ellenére foglalta le a két díszkardot. Miután a lefoglalás olyan tárgyakra vonatkozott, amelyek lefoglalása törvénynél fogva kizárt, ezért joghatály nélküli volt. Minderre figyelemmel az elszállítás előli elrejtés miatt a zártörés vétségét nem lehet megállapítani. Ebből az következik, hogy a hamis vád bűntette nem valósult meg.
A másodfokú bíróság ítélete ellen a terhelt terhére emelt törvényességi óvás alapos.
A kerületi bíróság ítéletének jogi indokolása hiányos, de a jogi következtetése helyes, a másodfokú bíróság ítéletének jogi állásfoglalása viszont téves, ezért törvénysértő a terhelt felmentése is.
Az adott esetben a bírósági végrehajtó részéről a két díszkard lefoglalása törvényesen történt. A cselekmény elkövetésekor hatályban volt 1955. évi 21. sz. tvr. 55. §-ának (1) bekezdése értelmében ugyanis az adós őrizetében levő ingóságot akkor nem lehet lefoglalni, ha a rajta levő jelből, vagy egyéb körülményből, minden bizonyítás nélkül is kétségtelenül meg lehet állapítani, hogy az ingóság nem az adós tulajdona.*
Az adott esetben a közösen használt hall falán elhelyezett két díszkardról nem lehetett kétséget kizáróan megállapítani, hogy azok nem az ő tulajdonában állnak. A végrehajtó eljárása – a lefoglalás – törvényes volt mind alaki, mind tartalmi szempontból.
Ennek az eldöntésénél nem kellett a végrehajtónak a végrehajtási eljárás során, és nem kell a bíróságnak a büntetőeljárás során állást foglalnia a kérdéses kardok különvagyoni vagy közös vagyoni jellege kérdésében, mert ennek eldöntésére a jogszabályban biztosított út áll rendelkezésre: az igénybejelentés és az igényper, melynek lehetőségére a terheltet kioktatták.
A bírósági gyakorlat a zártörés megvalósulása szempontjából a végrehajtási eljárás jogszerűségét is vizsgálja. Az adott esetben a Legfelsőbb Bíróság arra az álláspontra jutott, hogy a lefoglalás törvényesen történt, az elszállítás előli elrejtéssel pedig a terhelt megvalósította a Btk. 249. §-ának (2) bekezdésébe ütköző, végrehajtás alól elvonással elkövetett zártörés vétségét.
A terheltnek az a cselekménye, hogy az ellene folyamatban volt eljárás során az elvonással a férjét vádolta, megvalósította a Btk. 233. §-a (1) bekezdésének a) pontjába ütköző és a (2) bekezdés szerint büntetendő büntetőeljárást eredményező hamis vád bűntettét.
A Legfelsőbb Bíróság ennek megfelelően megállapította, hogy a másodfokú bíróság felmentő ítélete törvénysértő, ezért azt hatályon kívül helyezte és a terhelt bűnösségét e két bűncselekményben állapította meg, és a terheltet a kerületi bíróság ítéletében kiszabott pénzbüntetésre ítélte. (B. törv. III. 1093/1980. sz.)
*
[Megjegyzés: Ezzel azonos rendelkezést tartalmaz a bírósági végrehajtásról szóló 1979. évi 18. sz. törvényerejű rendelet 67. §-ának (1) bekezdése.]
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás