MK BH 1981/341
MK BH 1981/341
1981.08.01.
A munkáltató saját vállalatában iparossegédként foglalkoztatott gyermekének 1952 előtt munkában töltött idejét abban az esetben lehet szolgálati időként figyelembe venni, ha egykorú okirati bizonyíték szerint munkakönyvvel állt az apja alkalmazásában. Ez azonban nem zárja ki, hogy a munkaviszony megszűnésének időpontját, ha a munkakönyv erre vonatkozó adatot nem tartalmaz, egyéb bizonyítási eszközökkel, így tanúvallomásokkal is lehet bizonyítani [17/1775. (VI. 14.) MT sz. r. 113. § b) pont].
Az államigazgatási eljárás során a társadalombiztosítási bizottság módosított határozatával a felperes nyugdíjjogosultság szempontjából figyelembe vehető szolgálati idejét 32 évben és 221 napban állapította meg. Az elismert szolgálati idejét a felperes az 1934. július 4-től az 1979. április 10-ig terjedő időben szerezte meg.
A társadalombiztosítási bizottság határozata ellen a felperes keresettel fordult a bírósághoz. A keresetlevelében kérte nyugdíjra jogosító szolgálati időként figyelembe venni az apja, F. N. elektrotechnikai és mechanikai vállalatában műszerészsegédként, 1939. május 16-tól 1943. január 14-ig eltöltött idejét.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítéletének indokaiban arra utalt, hogy az egykorú nyilvántartás – a várományi lap – adatai szerint az apja a felperest 1939. május 15-ével a biztosításból kijelentette. Azt a tényt, hogy a felperes az említett időpontot követően is az apja alkalmazásában állott, a régi mintájú munkakönyve nem bizonyítja, mert abban csak a munkaviszonyba lépése napja – 1938. szeptember 19-e – van bejegyezve, a munkából kilépés időpontja azonban nincs, márpedig a jogszabály értelmében a vitatott időt csak egykorú okirattal lehet bizonyítani. Ennek hiányában a kérdéses idő beszámítására a munkaügyi bíróság nem talált lehetőséget.
A felperes a munkaügyi bíróság ítélete elleni fellebbezésében a segédként 1939. május 16-tól 1943. január 14-ig eltöltött idejének beszámítását kérte.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A 17/1975. (VI. 14.) MT számú rendelet (R.) 113. §-ának b) pontja szerint a munkáltató saját vállalatában (üzemében) foglalkoztatott gyermekének 1952 előtt munkában töltött idejét szolgálati időként csak akkor lehet figyelembe venni, ha egykorú okirati bizonyíték szerint iparossegédként vagy gyári munkásként munkakönyvvel állott alkalmazásban.
A felperes az 1934. június 18-án kiállított munkakönyvének adatai szerint 1938. szeptember 19-én lépett műszerészsegédként az apja, F. N. alkalmazásába. A munkaviszony megszűnésének időpontja nincs a munkakönyvbe bejegyezve. A felperes állítása szerint erre azért nem kerülhetett sor, mert apja várta a munkaszolgálatból való hazatérését, majd apját az 1943 év elején kivégezték.
Az apja 1939. január 1-jétől 1939. május 15-ig a felperest biztosításra bejelentette. Az 1938. szeptember 19-től 1939. május 15-ig terjedő időt az alperes – részben a munkakönyv, részben pedig a bejelentés alapján szolgálati időként elismerte. A felperes 1943. január 15-től 1945. április 8-ig munkaszolgálatot teljesített, illetve deportálva volt. Az alperes ezt az időt is elismerte szolgálati időként.
Mindezekre figyelemmel a felperes csupán azt vitatta, hogy az 1939. május 16-tól az 1943. január 14-ig terjedő időben is az apja alkalmazásában állott. Ennek az állításának a bizonyítására négy tanút jelölt meg, akiknek a kihallgatását kérte.
Az eljárt bíróságok téves jogértelmezéssel mellőzték a felperes által felajánlott bizonyítás lefolytatását.
Az R. 113. §-a a munkáltató saját vállalatában foglalkoztatott gyermekének 1952 előtt munkában töltött idejét abban az esetben engedi meg szolgálati időként figyelembe venni, ha egykorú okirati bizonyíték szerint iparossegédként (vagy gyári munkásként) állt az apja alkalmazásában. A munkakönyvvel és meghatározott munkakörben (iparossegédként vagy gyári munkásként) történt alkalmazás tehát a beszámításnak olyan anyagi jogi feltétele, amely feltétel fennállását csak egykorú okirattal lehet bizonyítani.
E jogszabályi feltétel a felperes esetében teljesült, mert hitelt érdemlő egykorú okirattal – a régi mintájú munkakönyvével – bizonyította, hogy munkakönyvvel műszerészsegédként állt az apja alkalmazásában.
Annak a további körülménynek a bizonyítása végett, hogy munkakönyvvel – az abban megjelölt munkakörben – történt alkalmazása meddig tartott, illetve fennállott-e a munkaviszony még a munkaszolgálatra történt bevonulása időpontjában is, a felperes az egyébként is őt támogató közokirat a munkakönyv – tartalmát kívánta a tanúkkal még aggálytalanabbá tenni. Erre annál inkább is lehetőség van, mivel a munkakönyv kijelentést nem tartalmaz, ellentétben az alperes adataival.
Az eljárt bíróságoknak a bizonyítás kérdésében elfoglalt ezzel ellentétes álláspontja téves, a felperes által felajánlott bizonyítás mellőzésével meghozott ítéleteik ezért megalapozatlanok és törvénysértőek. (M. törv. I. 10 416/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás