PK BH 1981/358
PK BH 1981/358
1981.09.01.
A nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletének felmondására vonatkozó rendelkezések kizárólag az állampolgárok tulajdonában álló helyiségekre vonatkozó bérleti szerződések felmondását szabályozzák. Ezek a rendelkezések tehát nem terjeszthetők ki a „nem állami szervekre”, így az egyházi szervezetekre sem [1/1972. (I. 19.) Korm. sz. r. 2. §, 4. §, 6. §, 18. §; 2/1972. (I. 19.) ÉVM sz. r. 6. § (2) bek.; 1/1971. (II. 8.) ÉVM sz. r. 50. §].
A felperes a plébánia udvarán levő sertésólat 3 személyes autógarázzsá kívánta átalakítani, s 1962. szeptember 17-én megállapodott az I. r. alperessel és a II. r. alperes volt házastársával, hogy a nevezettek részére egy-egy férőhelyet rendelkezésre bocsát azzal a feltétellel, hogy a garázs kialakításának költségeit együttesen viselik. A költségviselés fejében a magánszemélyek 3 évig jogosultak voltak egy-egy saját gépkocsit ingyenesen tárolni, ezt követően havi 50-50 Ft bért és áramdíját tartoztak viselni. A II. r. alperes férje 1974-ben elköltözött K.-ról, a bérleti díjat a II. r. alperes továbbra is fizette, s azt a felperes elfogadta.
A felperes – arra hivatkozva, hogy a garázsra szüksége van – mindkét alperes garázsbérleti jogviszonyát másik megfelelő helyiség felajánlása nélkül felmondta. Az alperesek a felmondást nem fogadták el. A felperes kereseti kérelme a felmondás érvényességének megállapítására irányult, a keresetlevelében arra utalt, hogy a II. r. alperes garázsrésze tekintetében a jogviszony elhagyás folytán is megszűnt, mert a II. r. alperes évek óta nem használta a garázst. Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy a II. r. alperes bérleti jogviszonya a bérelt helyiség elhagyásával megszűnt, ezt meghaladóan a keresetet elutasította s a felperest az I. r. alperes részére 200 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. Az ítélet indokolása szerint a jogvita elbírálására – a 2/1972. (I. 19.) ÉVM számú rendelet (Vhr.) 6. §-ának (2) bekezdése értelmében – a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről szóló 1/1972. (I. 19.) Korm. számú rendelet rendelkezései az irányadók. Az R. 18. §-ára alapított felmondás azonban csak az állampolgárok rendelkezésére álló lehetőség, ezzel tehát az egyházi szervezet nem élhetett érvényesen. A II. r. alperes vonatkozásában azonban megállapítható volt, hogy a garázshelyiséget rendeltetésének megfelelően nem használja, mivel férje a közös tulajdonukban volt gépkocsit 1977-ben elvitte. A bérleti jogviszony emiatt megszűnt.
A felperes és a II. r. alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az első fokú ítéletet megváltoztatva a felperesnek az alperesekkel szemben 1980. február 29-én kelt felmondását érvényesnek mondta ki és kötelezte az alpereseket a garázsok 30 nap alatti kiürítésére. A másodfokú bíróság jogi álláspontja szerint a nem állami szervekre – amilyen a felperes is – az állampolgárokkal azonos szabályozás vonatkozik, így az R. 18. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapján a felperes által közölt felmondások érvényessége megállapítható.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Helyes az eljárt bíróságoknak az a jogi álláspontja, hogy a perbeli jogvita elbírálására az 1/1972. (I. 19.) Korm. sz. rendelet (R) rendelkezései az irányadók. Tévedett azonban a másodfokú bíróság amikor – az első fokú ítéletben kifejtett jogértelmezéssel szemben – úgy vélte, hogy az R. 18. §-ában meghatározott felmondási okra alapítottan a felperes cserehelyiség felajánlása nélkül jogszerűen kezdeményezhette a bérleti jogviszonyok megszüntetését. Az R. 18–20. §-aiban foglalt rendelkezések kizárólag az állampolgár tulajdonában álló helyiségekre vonatkozó bérleti szerződések felmondását szabályozzák. A felperes azonban nem állampolgár, hanem – az R. 2. §-a folytán alkalmazandó 1/1971. (II. 8.) ÉVM számú rendelet 50. §-a értelmében – ún. nem állami szerv. A R.-nek az állampolgárokra vonatkozó rendelkezéseit pedig a „nem állami szervekre” nem lehet kiterjeszteni. A másodfokú bíróságnak ezzel ellentétes álláspontja tehát téves, a felmondások érvényességének megállapítása ehhez képest törvénysértő.
A II. r. alperes tekintetében a jogerős ítélet egyben megalapozatlan is. A periratokhoz csatolt eredeti jegyzőkönyvből kitűnik, hogy a felperes annak idején a garázsbérleti megállapodást a II. r. alperes házastársával kötötte meg. A bérleti szerződés megkötésében a II. r. alperes – az eddigi peradatok szerint – nem vett részt, így – az R. 6. §-a alapján nem vált bérlőtárssá. Az nem vitás, hogy az eredeti bérlő, aki K.-ról 1974-ben elköltözött, felhagyott a garázs használatával. Elsősorban azt kell tehát vizsgálni, hogy a felperes és a II. r. alperes között létrejött-e bérleti jogviszony. Az R. 4. §-ának (2) bekezdése szerint a bérleti szerződést írásba kell foglalni, ha a helyiséget többen közösen bérlik.
Tisztázni kell tehát, hogy az adott esetben a bérlők a garázshelyiséget együttesen vagy külön-külön használták-e. Együttes használat esetén ugyanis a II. r. alperes csak akkor minősíthető bérlőnek, ha házasságának a felbontása után külön írásbeli garázsbérleti szerződést kötött a felperessel. Ellenkező esetben, mivel a felperes a II. r. alperestől éveken át elfogadta a bérleti díjat, közöttük a bérleti szerződés – ráutaló magatartással – érvényesen létrejöhetett. Ez utóbbi esetben körültekintően vizsgálni kell, hogy a II. r. alperes vonatkozásában megállapítható-e a garázs elhagyása, illetőleg e helyiség használatával való végleges felhagyás szándéka. Ez utóbbi esetben ugyanis – az R. 2. §-a folytán alkalmazandó 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 94. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján – a garázsbérleti jogviszony megszüntetésére jogi lehetőség nyílhat.
A kifejtettek szerint a jogerős ítélet megalapozatlan és törvénysértő, ezért a Legfelsőbb Bíróság azt – a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján – hatályon kívül helyezte, az első fokú ítéletnek a keresetet az I. r. alperessel szemben elutasító rendelkezését helybenhagyta, egyebekben pedig ezt az ítéletet is hatályon kívül helyezve, az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Az I. r. alperessel szemben a felperes pervesztes lett, ezért – az első fokú ítéletben megállapított perköltségen túl – köteles viselni az I. r. alperes fellebbezési eljárási költségét is [Pp. 78. §-ának (1) bekezdése]. (P. törv. V. 21 400/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás