MK BH 1981/379
MK BH 1981/379
1981.09.01.
Ha a prémiumfeladat teljesítésével kapcsolatban olyan körülmény következett be, amely a prémiumfeltételek szerint a prémium meghatározott része erejéig – a mérték közelebbi megjelölése nélkül – a prémium csökkentését teszi lehetővé, a csökkentés mértékének az adott határon belül történő meghatározása a munkáltató mérlegelési körébe tartozik [48/1979. (XII. 1.) MT rendelet 62. § (3)–(4) bek.].
Az alperes 1979. augusztus 16-ig jogtanácsosként dolgozott a felperesnél. A felperes vezérigazgatója 1979. június 12-én kelt írásbeli intézkedésével az alperesnek az 1979. évre teljesítménymutatóhoz kötött prémiumfeladatot tűzött ki azzal a kikötéssel, hogy a késedelmes és minőséghibás szállítások miatt a vállalati igények időben történő érvényesítésének elmaradása esetén az egyébként járó éves prémium 50% erejéig csökkenthető.
A felperes vezérigazgatója az 1980. április 14-én kelt levelében arról értesítette az alperest, hogy az időarányosan kifizethető prémiumát 20%-kal csökkenti, mert a késedelmes szállítások miatti vállalati igények érvényesítésével indokolatlanul késlekedett; így többek között a B., valamint a K. vállalatokkal szembeni ügyek kapcsán. Ebből az értesítésből megállapítható, hogy az alperest az 1979. évre időarányosan 6551 forint illette volna meg. Ezzel szemben a felperes a 20%-os mértékű csökkentésre figyelemmel az alperesnek csupán 5200 forint összegű prémium kifizetését engedélyezte. A 20% címén visszatartott összeg 1351 forintot tett ki.
Az alperes a döntőbizottsághoz benyújtott kérelmében a prémiumból visszatartott összeg megfizetésére kérte kötelezni a felperest.
A munkaügyi döntőbizottság kötelezte a munkáltatót, hogy az alperesnek 1351 forint összegű prémiumot fizessen meg. A határozat indokolása szerint az alperes a kitűzött prémiumfeladatokat teljesítette, a csökkentő tényezők alkalmazása pedig – a döntőbizottság álláspontja szerint – nem volt indokolt.
A munkáltató a döntőbizottság határozatát keresettel támadta meg, s ebben az alperes prémiumának 20%-os csökkentésére vonatkozó intézkedés hatályban tartását kérte.
A munkaügyi bíróság a döntőbizottság határozatát megváltoztatta és a felperest arra kötelezte, hogy fizessen meg az alperesnek 676 forint összegű prémiumot.
Az ítélet indokolása szerint a felek között csupán a tekintetben volt vita, hogy a B. vállalattal szemben fennálló felperesi igény érvényesítéséhez szükséges kimutatásokat az alperes mikor vette át. Ezzel kapcsolatban a munkaügyi bíróság tanúvallomások alapján megállapította, hogy 1979. június hó elején már az alperes birtokában voltak a B. vállalattal kapcsolatos igény érvényesítéséhez szükséges adatok, a késedelmi kötbérigényt a határidőn túl történt szállítások miatt azonban csak egy hónap múlva, 1979. július 11-én jelentette be a partnervállalatnak. Miután azonban a K. vállalattal kapcsolatos eljárást illetően az alperes terhére – az ítélet indokolása szerint – mulasztás nem volt megállapítható, a bíróság a kitűzött prémiumnak csupán 10%-os csökkentését találta indokoltnak.
A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás – a következők szerint – alapos.
A 20%-os prémiumcsökkentésre a felperes vezérigazgatója által 1980. április 14-én hozott intézkedés szerint azért került sor, mert az alperes a B. és a K. vállalatokkal szemben indokolatlanul késlekedett a vállalati igények érvényesítésével. A prémiumfeltételek szerint pedig a késedelmes és minőséghibás szállítások miatt a vállalati igények időben történő érvényesítésének elmaradása esetén az egyébként járó éves prémium 50%-ig csökkenthető.
E feltételekhez, illetőleg a felperes vezérigazgatójának 1980. április 14. napján kelt intézkedéséhez képest a per eldöntésének alapkérdése, hogy az „időben történő érvényesítés” kifejezésnek milyen értelmet kell tulajdonítani. Bár e kérdés a perben nem tisztázódott, a törvényességi eljárásban a felek egyezően adták elő, hogy a felperes ügyintézésére nézve nem volt olyan ügyviteli szabály (utasítás), amely meghatározott ügycsoportokban az egyes ügyek elintézését – általános jelleggel – bármiféle határidőhöz kötötte volna. Ebben az esetben pedig – figyelemmel a jogászi hivatás jellegére, továbbá az igények érvényesítésével kapcsolatos előírásokra és azok gyakorlatára is – az igények érvényesítésénél a jogszabályok által meghatározott jogvesztő vagy elévülési határidők az irányadók, feltéve, hogy a vállalat vezetése egyes ügyek elintézését, illetőleg bizonyos igények érvényesítését nem kötötte a jogszabályban megjelölt határidőtől eltérő, annál rövidebb határidőhöz. Ilyen határidő meghatározására ugyanis a vállalat vezetése bármely ügyben jogosult, és az ily módon megállapított határidő esetleges elmulasztása – az adott prémiumfeltételei mellett – ugyancsak alapot nyújthat a prémium csökkentésére.
Azt a kérdést, hogy a prémiumcsökkentő intézkedés alapjául szolgáló igényérvényesítésnél volt-e olyan belső határidő, amelynek elmulasztása folytán az igény „időben történő érvényesítése elmaradt”, a munkaügyi bíróság nem vizsgálta. Nem tisztázta azonban a munkaügyi bíróság megnyugtató módon azt sem, hogy az alperes a póthatáridő kitűzésével kapcsolatban végül is kapott-e a felperestől és milyen tartalmú, esetleg milyen ügyintézési határidejű, konkrét utasítást.
Mindezek – a felperes bizonyítási terhe mellett történő – tisztázásának elmulasztása folytán, mivel olyan tényekről van szó, amelyek a jogvita érdemi elbírálása szempontjából jelentősek, a jogerős ítélet nem megalapozott.
Megjegyzi végül a Legfelsőbb Bíróság: annak megállapítása, hogy a prémium csökkentése – az 50%-ot meg nem haladóan – milyen mértékű legyen, akár egyetlen csökkentő tényező megvalósulása esetén, a vezérigazgató kizárólagos jogkörébe tartozik.
Ha tehát a bizonyítás eredményeként az állapítható meg, hogy akár egyetlen vállalati igény időben történő érvényesítése is elmaradt, a csökkentés mérvének kérdése már kívül esik a munkaügyi vitát elbíráló szervek hatáskörén. (M. törv. II. 10 007/1981/3. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás