MK BH 1981/38
MK BH 1981/38
1981.01.01.
A fegyveres erők és a fegyveres testületek hivatásos állományú tagja részére a 22/1971. (VI. 1.) Korm. számú rendelet alapján megállapított szolgálati nyugdíjnak munkaviszony vagy keresőfoglalkozás esetén történő folyósítására nem az általános szabályokat, hanem az e rendeletben foglaltakat kell alkalmaznia. Ha a munkáltató a foglalkoztatási keret túllépését elmulasztotta a nyugellátást folyósító szervnek bejelenteni és a nyugdíjastól az ellátást az 1975. évi II. törvény 106. §-ának (1) bekezdése alapján nem lehet visszakövetelni, a munkáltató a jogalap nélkül felvett nyugellátást köteles megtéríteni [1975. évi II. tv. 14. § (1) bek., 106. § (1) bek., 107. § (1) bek.; 22/1971. (VI. 1.) Korm. sz. r. 35. §, 36. § (1) bek., 42. § (1) bek.; 3/1975. (VI. 14.) SZOT sz. szab. 264. § (1) bek., 279. §].
B. Gy. részére 1974. október 1-jétől a fegyveres erők és fegyveres testületek hivatásos állományú tagjainak nyugdíjáról szóló 22/1971. (VI. 1.) Korm. számú rendelet alapján szolgálati nyugdíjat állapítottak meg. B. Gy.-t a felperes 1978-ban munkaviszony keretében portás munkakörben foglalkoztatta.
Az alperes a felperes ellen 1979. május 15-én fizetési meghagyást bocsátott ki, amelyben 7844 forint megtérítésére kötelezte, mert nem jelentette be, hogy B. Gy. foglalkoztatása során a reá irányadó keretösszeget túllépte, és ennek következtében a követelt összegű nyugellátás jogalap nélkül került kifizetésre.
A fizetési meghagyást a felperes keresettel támadta meg és kérte annak hatályon kívül helyezését. Állította, hogy B. Gy. foglalkoztatásával kapcsolatban bejelentési kötelezettség nem terhelte, mert B. Gy. a 3/1975. (VI. 14.) SZOT számú szabályzat (Sz.) 3. számú mellékletében megjelölt olyan munkakörben dolgozott, amelyben a nyugdíja korlátozás nélkül megillette.
Az alperes a keresetlevélre adott előkészítő iratában arra hivatkozott, hogy a 22/1971. (VI. 1.) Korm. számú rendelet alapján szolgálati nyugdíjban részesülőkre nézve összegszerűen meghatározott foglalkoztatási keret irányadó. A foglalkoztatási keret szempontjából tehát a nyugdíjasok körére az 1975. évi II. törvény (T.) és a végrehajtására kiadott rendeletek szabályait nem lehet alkalmazni. Mivel a felperes nem tett eleget az Sz. 264. §-ának (1) bekezdésén alapuló bejelentési kötelezettségének, a T. 107. §-a (1) bekezdésének rendelkezése értelmében köteles a jogalap nélkül felvett nyugellátást megtéríteni.
A kerületi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Helytállónak találta az alperesnek azt az álláspontját, hogy B. Gy. nyugdíjának folyósítására nem az 1975. évi II. törvény alapján kiadott jogszabályok szerinti általános rendelkezések, hanem a 22/1971. (VI. 1.) Korm. számú rendelet speciális szabályai irányadók. Ekként pedig valóban túlfolyósítás történt, s minthogy a felperes a foglalkoztatási keret túllépését nem jelentette be, jogszerű volt a megtérítésre kötelezés.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes által kibocsátott fizetési meghagyást hatályon kívül helyezte.
A másodfokú bíróság hivatkozott az Sz. 279. §-ára, amely szerint a T. és a végrehajtására kiadott jogszabályok rendelkezéseinek alkalmazása során – a korábbi jogszabályok szerint öregségi nyugdíjként megállapított nyugellátásokon kívül – öregségi nyugdíjnak kell tekinteni a fegyveres erők és fegyveres testületek hivatásos, valamint továbbszolgáló állományú tagjai részére megállapított szolgálati nyugdíjat is attól az időponttól, amikor a nyugdíjas az ötvenötödik életévét betöltötte. Következésképpen – mivel B. Gy. a kérdéses időben az ötvenötödik életévét már betöltötte – a T. és a végrehajtására kiadott jogszabályok rendelkezései az irányadók a nyugdíjasként történt foglalkoztatás szempontjából is. Az Sz. 3. számú mellékletének b) pontja szerint pedig a portás munkakört betöltő nyugdíjasok a nyugdíjuk korlátozása nélkül foglalkoztathatók, így B. Gy. esetében nem lehet szó a foglalkoztatási keret túllépéséről, tehát a felperest nem terheli megtérítési kötelezettség.
A másodfokú bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
B. Gy. részére a fegyveres erők és fegyveres testületek hivatásos állományú tagjainak nyugdíjáról rendelkező 22/1971. (VI. 1.) Korm. számú rendelet alapján állapítottak meg nyugellátást.
A T. 14. §-ának (1) bekezdése szerint a fegyveres erők és fegyveres testületek hivatásos állományú tagjainak ellátásáról a rájuk vonatkozó külön jogszabály, illetőleg a Minisztertanács rendelkezik. Az ekként irányadó külön jogszabály a 22/1971. (VI. 1.) Korm. számú rendelet, amelynek 42. §-a (1) bekezdésében foglaltak szerint az e rendelet alapján járó nyugellátásokra – az e rendeletben nem érintett kérdésekben – a dolgozók társadalombiztosítási nyugdíjára vonatkozó jogszabályokat megfelelően alkalmazni kell, ha a jogszabály eltérően nem rendelkezik. Az említett rendelet 35. §-a tartalmazza a nyugdíjnak munkaviszony vagy kereső foglalkozás esetén történő folyósítására vonatkozó szabályokat, következésképpen ebben a kérdésben nem az általános szabályokat, hanem a 22/1971. (VI. 1.) Korm. számú rendelet 35. §-ának speciális szabályait kell alkalmazni. Eszerint a szolgálati nyugdíjat a folyósítás kezdetének évében és az azt követő négy naptári éven át addig kell teljes összegben folyósítani, amíg a naptári éven belül a nyugdíj és a nyugdíjas munkabérének együttes összege nem éri el a nyugdíj alapjául vett illetményátlag 120 százalékának tizenkétszeres összegét. Mivel e szabály alkalmazásával B. Gy. keresete az 1978. évben meghaladta a reá irányadó keretösszeget, s mivel a felperes erről nem tett bejelentést az alperesnek, ennek folytán a felperest megtérítési kötelezettség terheli.
A másodfokú bíróság tévesen értelmezte az Sz. 279. §-ában foglaltakat. A 22/1971. (VI. 1.) Korm. számú rendelet 36. §-ának (1) bekezdése ugyanis akként rendelkezik, hogy a korábbi jogszabályok alapján megállapított nyugellátások folyósítását e rendelet nem érinti; a nyugellátások folyósítása továbbra is a korábbi szabályok, illetve a dolgozók társadalombiztosítási nyugdíjára vonatkozó rendelkezések szerint történik.
A 22/1971. (VI. 1.) Korm. számú rendelet 35. §-a rendelkezik az e rendelet alapján megállapított nyugdíjak folyósításáról munkaviszony vagy keresőfoglalkozás esetén, és erre az esetre korlátozó rendelkezést állapít meg.
Ezeket a rendelkezéseket egybevetve az Sz. 279. §-ában foglaltakkal megállapítható, hogy az utóbbi jogszabály a társadalombiztosítási jogszabályokban meghatározott keretösszeg szempontjából kizárólag a fegyveres erők és a fegyveres testületek hivatásos, valamint továbbszolgáló állományú, ötvenötödik életévüket betöltött azokra a tagjaira vonatkozik, akiknek nyugdíját a 22/1971. (VI. 1.) Korm. számú rendelet hatálybalépését megelőzően érvényben volt jogszabályok alapján állapították meg.
Minthogy B. Gy. nyugdíja a kifejtettek szerint nem volt korlátozástól mentesen folyósítható, a felperes az Sz. 264. §-ának (1) bekezdése értelmében köteles lett volna a foglalkoztatási keret túllépését az alperesnek bejelenteni. Mulasztása folytán és azért, mert a nyugdíjastól az ellátást a T. 106. §-ának (1) bekezdése alapján nem lehetett visszakövetelni – tekintve, hogy a fizetési meghagyás kibocsátásakor a nyugellátás jogalap nélküli felvételétől számítva több mint kilencven nap telt el –, a felperest a T. 107. §-ának (1) bekezdése alapján megtérítési kötelezettség terheli. A másodfokú bíróság ezzel ellentétes álláspontja téves. (M. törv. I. 10 078/1980/3. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás