PK BH 1981/404
PK BH 1981/404
1981.10.01.
Ha az építési tilalom, illetőleg a beépítés korlátozása a kisajátítási cél megvalósítása érdekében történt is, a beépíthetőség hiányát, illetőleg korlátozottságát a tulajdonos terhére kell figyelembe venni a kártalanítási összeg meghatározásánál akkor, ha a kisajátított ingatlan az építési tilalom, illetőleg korlátozás elrendelése előtt nem lett volna beépíthető [Ptk. 177. §; 33/1976. (IX. 6.) MT sz. r. 14. § (1) bek.].
A kerületi tanács v. b. igazgatási osztálya kisajátította a perbeli budapesti ingatlanokat, amelyeknek a felperesek voltak a tulajdonosai. E három beépítetlen ingatlan szélessége 11,5; 14,5, illetőleg 14 m; mélységük (hosszúságuk) a 350 métert is meghaladja. Az 1960. évet megelőzően a VII. számú, családi ház építésére kijelölt építési övezetbe tartoztak, ezt követően pedig a II. övezetbe, 1967-ben hatósági intézkedéssel építési tilalmat rendeltek el lakótelep beépítése céljából.
A felperesek az ingatlanokat az 1942. évet megelőzően a házassági életközösségük alatt vásárolták, és ezért – az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett helyzettől eltérően – egyenlő arányban tulajdonosok.
Az ingatlanok 1960 óta, az övezeti besorolásnak megfelelő beépítéshez szükséges közművesítettség, illetőleg a megfelelő telekméretek hiánya miatt nem voltak beépíthetők. Az igazgatási osztály az ingatlanokért – Cs. I. szakértő véleményének figyelembevételével – 480 000 Ft kártalanítást állapított meg. Az ingatlanoknak a telekként tekintendő részéért 250 Ft/n.-öl, a földnek tekintendő részéért 80 Ft/n.-öl egységárat vett alapul.
A felperesek keresetükben az igazgatási osztály által megállapított kártalanítás felemelését kérték.
Az elsőfokú bíróság K. F.-nét hallgatta meg, aki szakvéleményében a teleknek tekintendő részt 400 Ft/n.-öl, a földnek tekintendő részt 200 Ft/n.-öl számításával értékelte.
Az elsőfokú bíróság – a szakvéleményt elfogadva – az alperest 804 440 Ft többletkártalanítás, továbbá ennek 1979. február 5-től járó évi 5%-os kamata és 15 000 Ft perköltség megfizetésére kötelezte. A felperesek ezt meghaladó keresetét elutasította és a le nem rótt illeték megfizetése alól a felpereseket mentesítette.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett a kereset teljes elutasítása iránt. A felperesek – módosított – csatlakozó fellebbezése a keresetüket részben elutasító ítéleti rendelkezés ellen irányult.
A per főtárgyában a peres felek perorvoslati kérelme alaptalan. A felperesek csatlakozó fellebbezése csupán az első fokú ítéletnek a perköltségről szóló rendelkezése tekintetében alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg és az ítélete indokolásában helytállóan emelte ki azokat a tényezőket, amelyeket a felpereseknek járó kisajátítási kártalanítás megállapításánál mérlegelt.
Téves a felpereseknek a másodfokú eljárásban is felhozott az az érvelése, hogy az ingatlanok értékének megállapításánál a beépíthetőséget kell figyelembe venni, mert az építési tilalom elrendelése, illetőlég a beépítés korlátozása a kisajátítási cél megvalósítása érdekében történt, a kijelölt lakótelep megvalósítása céljából. Korábban ezek az ingatlanok méreteiknél fogva és övezeti besorolás alapján családi házzal beépíthetők voltak, a kártalanítást tehát ennek megfelelően kell megállapítani.
A Legfelsőbb Bíróság a másodfokú eljárásban – a felek egyező indítványára – S. P. szakértőt hallgatta meg, aki a szakvéleményében ugyancsak azt állapította meg, hogy az ingatlanok 1960-tól kezdve a fővárosi II. építési övezethez tartoztak, és az építési tilalmat a hatóság 1967-ben rendelte el, lakótelep építése céljából. Ez utóbbi övezeti besorolás a felperesek szempontjából figyelembe jövő családiházas-építkezési lehetőséget kizárta. Szakvéleménye szerint a beépíthetőséget figyelembe véve az ingatlanoknak telekként tekintendő része 500 Ft/n.-öl, földnek tekintendő része pedig 150 Ft/n.-öl egységárral értékelhető. Ha pedig a kártalanítást a beépíthetőség hiányával kell megállapítani, véleménye szerint a teleknek tekintendő rész 400 Ft/n.-öl egységárral számítható.
A kisajátítási cél megvalósítása érdekében elrendelt építési tilalmat 1967-ben rendelték el. Az ingatlanok azonban már ezt megelőzően is alkalmatlanok voltak arra, hogy az övezeti besorolásnak megfelelően beépíthetők legyenek.
Az 1966. december 31-én hatályba lépett Budapesti Városrendezési Szabályzat 83. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezett, hogy az egyes építési övezetekben csak akkor szabad építeni, ha a kocsi- és a gyalogburkolat, a közvilágítás és az alábbi közművek közhasználatú vezetékei a teleknek, illetőlég építési tömbnek legalább az egyik utcai homlokvonalán kiépültek vagy kiépítésük biztosítva van: a) az I–III. építési övezetekben: villamosenergia-szolgáltatás, vízellátás, felszíni és szennyvízelvezetés, gázszolgáltatás.
Ezeknek az együttes feltételeknek a perbeli ingatlanok nem feleltek meg az építési tilalom elrendelésekor, tehát akkor sem lettek volna beépíthetők, ha nem rendelik el az építési tilalmat.
Alaptalan tehát a felpereseknek a 33/1976. (IX. 5.) MT sz. rendelet 14. §-ának (1) bekezdésére alapított az az érvelése, hogy a beépíthetőség hiányát a kártalanításnál nem lehet a terhükre figyelembe venni.
Ami az ingatlanok értékelését illeti:
A kialakult forgalmi érték szempontjából a perben meghallgatott szakértők beépíthető (építési) telkek és ún. kertgazdasági ingatlanok forgalmi adatait sorolták fel, és ezekből következtettek a perbeli ingatlanoknál figyelembe vehető ingatlanforgalmi értékre. Az építési telkek körében kialakult forgalmi érték jelen esetben csak tájékoztató jellegű lehet. A perbeli ingatlanok inkább belterületi kertgazdasági ingatlanokkal hasonlíthatók össze, minthogy beépíthetőségük hiánya miatt, de egyéb tulajdonságaikat is tekintetbe véve a kisajátítást megelőzően csak mezőgazdasági célra voltak használhatók. A felhozott összehasonlító adatokhoz képest viszont a kisajátított ingatlanok fekvése megközelíthetősége, domborzati viszonyai, közművel ellátottsága lényegesen kedvezőbb volt. Mindezekre tekintettel az ingatlanok teleknek tekintendő (nem vitás mértékű) részének értékét a bíróságok az e tekintetben egybehangzó szakvélemények alapján helyesen állapították meg 400 Ft/n.-öl egységár számításával.
Az ingatlanok földnek tekintendő részénél ugyancsak a mezőgazdasági rendeltetésű ingatlanok körében kialakult forgalmi értékeket kell figyelembe venni. A perbeli ingatlanok fekvése és mindazok a tényezők, amelyek alapján kell a föld értékét az 1976. évi 24. számú törvényerejű rendelet 9. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel megállapítani, előnyösebbek, mint a velük összehasonlított földingatlanoké. Az egységárak viszonylag magasabb mértékben való megállapítása ezért indokolt. A mezőgazdasági jellegű föld aránylag nagy terjedelme a jelen esetben ilyen szempontból nem értékelhető hátrányosan. A Legfelsőbb Bíróság ezért K. F.-né szakvéleményét fogadta el, szemben S. P. szakvéleményével, aki a föld értékelésénél az építési telekhez viszonyított nagy terjedelmet értékcsökkentő körülménynek tekintette.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a főtárgyra vonatkozó rendelkezéseit helybenhagyta.
Alapos a felperesek csatlakozó fellebbezése az első fokú eljárási perköltség összegének a felemelése iránt.
A felperesek személyenként 400 000 Ft-ot meghaladó összegben pernyertesek. A kereseti követelésük nem volt nyilvánvalóan túlzott, ezért a Pp. 81. §-ának (2) bekezdése alapján a marasztalásnak megfelelő perköltségre tarthatnak igényt. Az általuk előlegezett ügyvédi munkadíj és szakértői díj összegeként a Legfelsőbb Bíróság személyenként 15 000 Ft első fokú perköltség megállapítását látta indokoltnak.
A másodfokú eljárásban az alperes túlnyomóan pervesztes. A Legfelsőbb Bíróság ezért az alperest részperköltség megfizetésére kötelezte [Pp. 81. § (1) bek.]. (Legf. Bír. Pf. I. 20 791/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás