• Tartalom

GK BH 1981/415

GK BH 1981/415

1981.10.01.
Átalányár kikötésének olyan építési szerződés esetében is helye van, amelynek tárgya épületszerkezet készítése [17/1975. (XII. 29.) ÉVM–ÁH sz. r. 31. §*]

Az alperes kivitelező egy munkásszálló építési munkáinak költségeit a beruházónak számlázta és az annak megfelelő díjat fel is vette. A számlát azonban a felperes bank ellenőrizte és túlfizetést állapított meg. Mivel pedig felhívásra az alperes a kifogásolt összeget nem fizette vissza, keresetet nyújtott be 627 160 Ft-nak az állami költségvetés javára történő visszafizetése iránt.
Az elsőfokú bíróság az alperest a kereset szerint marasztalta.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezett, amelyben 296 641 Ft-ra a kereset elutasítását kérte.
A fellebbezés alapos.
A fellebbezéssel érintett követelésrész tekintetében az alperes marasztalását az elsőfokú bíróság – a felperes álláspontját teljesen magáévá téve – azzal indokolta, hogy a jogszabály rendelkezése értelmében az építmények olyan részére, mint pl. az adott esetben a szerkezet, nem lehet átalányáras szerződést kötni. Ennélfogva az átalányáras megállapodás alapján tételes elszámolás nélkül felszámított 5%-os tartalékkeret felvétele jogtalanul történt.
Az ítélet megállapításával szemben a jogszabály [17/1975. (XII. 29.) ÉVM–ÁH sz. rendelet 31. §] nem tartalmaz olyan korlátozást, amelyből azt a következtetést lehetne levonni, hogy az épület szerkezetépítési munkáira, mint a létesítmény egy részére, tilos lenne átalányáras szerződést kötni. A jogszabály tartalmaz ugyan előírásokat, amelyek az átalányáras megállapodásoknak bizonyos vonatkozásokban határt szabnak, de nincs alapja ezek olyan kiterjesztő értelmezésének, amelyből az következnék, hogy a vitatott megállapodás árszabályba ütközik.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes marasztalását a tartalékkeretnek megfelelő összeggel csökkentette. (Legf. Bír. Gf. VII. 30 501/1979. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére