GK BH 1981/421
GK BH 1981/421
1981.10.01.
Számos lakás hibája miatt folyamatba tett szavatossági perben a hibák okát és hatását nem lehet néhány lakásban végzett szakértői bizonyítás eredménye alapján valamennyi lakásra vonatkozóan megállapítani, hanem minden hibát önállóan lakásonként kell vizsgálni. [Pp. 163. §, 182. § (3) bek.].
A felperes keresetében előadta, hogy az alperes az általa épített lakóépület szavatossági hibáit nem vagy nem megfelelően javította ki, ezért a nevezettet a hibák megszüntetésére kérte kötelezni.
Az eljárás során a felek a beázást okozó hibák és a Forvál válaszfal hibáinak kivételével az eljárás szünetelését kérték. Az alperes a beázást okozó hibákat elismerte, a kijavítást vállalta. A Forvál válaszfallal kapcsolatos szavatossági igényre előadta, hogy 77 lakásra kiterjedően a tulajdonosokkal megállapodott, ezt meghaladóan a kijavítást vállalta. Tagadta, hogy a válaszfalak teljes cseréje indokolt.
A bíróság szakértői bizonyítást folytatott le. Az IMSZI szakértői véleménye szerint a Forvál válaszfalak a hibák miatt a rendeltetési célra alkalmatlanok. A hibákat a gyártásra és a kivitelezésre visszavezethető körülmények idézték elő. A gyártási hibát abban jelölte meg, hogy a válaszfal víz és nedvesség elleni védelmét az építés időszakában a gyártmánykatalógusban javasolt felületkezelő anyagok nem biztosították, a vizes helyiségekben alkalmazott csempe vízzárást nem eredményezett. A beépítési hibák abból keletkeztek, hogy a válaszfal beton, illetve habarcs lábazata nem készült el, a tapétázásnál a mozgó részeknél ragasztatlan csúszó sávot nem alkalmaztak, a takarólécek felerősítése a szerelőlécekhez nem szakszerű, a hézagok tömítései hiányosak, a takarólécek kiképzése nem a csúszás figyelembevételével történt. A gyártási és kivitelezési hiba jelentőségét úgy értékelte, hogy azok külön-külön is alkalmatlanságot okozhattak.
Az ÉMI-szakértő úgy nyilatkozott, hogy a megtekintett öt lakásban levő Forvál típusú válaszfalak a fürdőszobában és a konyhában – a fürdőszobával határos szakaszán – a rendeltetésszerű használatra nem alkalmasak. A falszerkezet átnedvesedett, a csempe levált. A kijavítás esetenként csak cserével történhet.
Az elsőfokú bíróság az alperest a beázást okozó hibáknak és a fürdőszoba, WC, konyha és szerelőakna Forvál típusú válaszfal hibáinak a kijavítási tervnek megfelelő, a Forváltól eltérő típusú válaszfalakkal történő kijavítására kötelezte. A részítéletet azzal indokolta, hogy az alperes szavatossági felelőssége a hibás teljesítés miatt fennáll. A kijavítás módját arra figyelemmel határozta meg, hogy a szakvélemények szerint az ún. vizes helyiségeknél az eredeti tervdokumentációnak megfelelő kijavítás nem lehetséges.
A részítélet ellen az alperes fellebbezett.
A fellebbezés alapos.
A felperes a szavatossági jogot 238 lakásra vonatkozóan érvényesítette. Az elsőfokú bíróság a részítéletnek a Forvál falra vonatkozó részét az IMSZI-nek 3 lakásra, az ÉMI-nek 5 lakásra vonatkozó szakvéleményére alapította. A hibák azonban lakásonként eltérő jellegűek lehetnek, ezért az alapul vett szakvélemények nem megnyugtatóak. Az abban foglalt megállapításokat nem lehet mind a 238 lakásra irányadónak tekinteni. Az elsőfokú bíróság a szakértőket a véleményük kiegészítésére nem hívta fel, a részítéletet tehát a Forvál fal tekintetében fel nem derített tényállásra alapította, ezáltal eljárási szabályt sértett [Pp. 163. §, 182. § (3) bek.].
A felperes és a beavatkozó azt állították, hogy a Forvál fal hibái csak cserével szüntethetők meg. Az alperes előadása szerint a hiba részleges cserével és kijavítással megszüntethető. A bíróság abban a kérdésben is határozott, hogy a Forvál válaszfalak hibáinak kijavítása milyen módon (cserével) történjék. A teljesítés időpontjára tekintettel irányadó GKT 7/1973. sz. állásfoglalás értelmében az építési szerződések körében a hibás szolgáltatás kijavítását a gazdasági perben eljáró bíróság a kijavítás módjának közelebbi megjelölése nélkül rendeli el. A bíróság a kijavítás elrendelésén kívül annak módja tekintetében – a szükséges szakértői bizonyítás alapján – abban az esetben határozhat, ha az eredeti tervdokumentációnak megfelelő kijavítás lehetetlen vagy célszerűtlen volna, és a felek a kijavítási módban nem tudnak megegyezni. Aránytalanul nagy költséggel járó kijavítási módot azonban a bíróság sem határozhat meg. A tényállás hiányos abban a vonatkozásban, hogy az eredeti tervdokumentációnak megfelelő kijavítás lehetetlen vagy célszerűtlen-e, és az alperes vagy a felperes (beavatkozó) által javasolt kijavítási mód, illetve egyéb mód a megfelelő.
Minthogy a kifejtettek szerint a bizonyítási eljárás nagy terjedelmű kiegészítése szükséges, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság részítéletét hatályon kívül helyezte és a megyei bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította.
Az újratárgyalás során a bizonyítási eljárást ki kell egészíteni arra vonatkozóan, hogy a Forvál típusú válaszfalak minden lakásban hibásak-e és a hibák milyen mértékűek, milyen jellegűek és mi a jelentőségük, illetve következményük. Melyek a kivitelező, a gyártó és a tervező által okozott, illetve az egyéb ok miatti hibák (pl. csőtörés), az eredeti tervdokumentációnak megfelelő kijavítás lehetetlen vagy célszerűtlen-e, s ha igen, úgy milyen kijavítási mód alkalmas leginkább a jogszabály szerinti szavatossági igény kielégítésére. Az ÉMI vállalta, hogy az alperes által javasolt kijavítási módra vonatkozóan szakvéleményt ad, ezért a bizonyítási eljárást ennek eredményére is ki kell egészíteni.
A Pp. 81. §-ának (1) bekezdése értelmében részleges pernyertesség esetében a bíróság a perköltség felől a pernyertesség arányának, valamint az egyes felek által előlegezett költségek összegének figyelembevételével határoz. Az újratárgyalás eredménye a felek pernyertességének arányára is kihatással lehet, ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 252. §-ának (3) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság részítéletét a Forvál falra vonatkozó perköltségre is kiterjedően hatályon kívül helyezte. (Legf. Bír. Gf. VI. 30 027/1989. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
