BK BH 1981/45
BK BH 1981/45
1981.02.01.
Az előzetes mentesítésre való érdemességet a bűncselekmény jellege, valamint az elkövetés módja mellett a terhelt kifogásolható életvezetése is kizárhatja [Btk. 104. § (1) bek.].
A járásbíróság a terheltet közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 4 hónapi – végrehajtásában 1 évi próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélte, egyben előzetes mentesítésben részesítette.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt a művészklubban szórakozott és onnan nagyobb mennyiségű pezsgő elfogyasztása után éjfél tájban ittas állapotban távozott. A klub előtt megszólította a taxi-gépkocsivezető sértettet és kérte, hogy vigye haza egy ittas ismerősét. A sértett a kérést elutasította azzal, hogy más személy hívására érkezett a klub elé és ittas személyt egyébként sem szállít. A terhelt ekkor indulatos lett, szidalmazni kezdte a sértettet, majd egy ízben ököllel arcul ütötte, s amikor társai őt lefogták, egy esetben még a sértett bal combjába is belerúgott.
A járásbíróság ítéletének az előzetes mentesítést kimondó rendelkezése ellen a terhelt terhére emelt törvényességi óvás alapos.
Az iratokból megállapítható, hogy a terhelt színművészeti főiskolát végzett s mint színművész a művészi feladatait jó színvonalon oldotta meg, több vezető szerepet játszott. A színházban azonban a társadalmi együttélési szabályokat több alkalommal megsértette, emiatt többször részesült figyelmeztetésben, illetve fegyelmi büntetésben. Megállapítható továbbá, hogy egy ízben büntetőeljárás hatálya alatt állott, a kerületi bíróság négy évvel korábban üzérkedés bűntette miatt 5000 forint pénzbüntetésre ítélte.
A Btk. 104. §-ának (1) bekezdése értelmében a bíróság előzetes mentesítésben részesítheti a végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztésre elítéltet, ha az a mentesítésre érdemes. Az érdemesség vizsgálatánál figyelembe kell venni az elítélt személyiségét, életvitelét, a bűncselekmény jellegét, elkövetésének módját és a büntetés mértékét.
Az adott esetben – mivel a terhelt nem első ízben került összeütközésbe a törvénnyel, és közfeladatot ellátó személyt indokolatlanul szidalmazott, durván bántalmazott – az előzetes mentesítés megadásának személyi feltételei hiányoznak, de kizárja azt az elkövetett bűncselekmény elkövetésének módja is. Törvényt sértett tehát a járásbíróság, amikor a terheltet a Btk. 104. §-ának (1) bekezdése alapján előzetesen mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a törvénysértő ítéleti rendelkezést hatályon kívül helyezte. (B. törv. I. 718/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
