PK BH 1981/456
PK BH 1981/456
1981.11.01.
A volt közös lakásból távozásra kötelezett házastárs az elhelyezéséről maga köteles gondoskodni, ha olyan magatartást tanúsított, amely a bérlőtársi jogviszonynak a megszüntetését is indokolná [1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 97. §, 123. § (1) bek.].
A felperes keresetében az alperessel 1965. szeptember 11-én kötött házassága felbontását és a házasságból 1969. szeptember 21-én született gyermek nála való elhelyezését kérte azzal, hogy az alperest a törvényes mértékű tartásdíj fizetésére a bíróság már jogerős ítélettel kötelezte. Vagyonjogi igényt a felperes nem támasztott, csak a saját és gyermeke személyi holmijának a kiadására kérte az alperest kötelezni.
Az alperes a házasság felbontását ellenezte, az ingóságok kiadását vállalta.
A felek a bontóper megindulása előtt albérleti lakásban laktak. A per első tárgyalása után – az évekkel előbb benyújtott lakáskérelmükre – kiutalták részükre egy másfél szobás összkomfortos tanácsi bérlakást. A kiutaló határozatot a felperes vette át s a lakásba beköltözött. Néhány nap múlva az alperes is tudomást szerzett a kiutalásról, megjelent a lakásban és kijelentette, hogy oda ő is beköltözik, mivel a kiutalás kettőjük nevére szól. Erélyes fellépésére a felperes átadta a lakás kulcsát és még aznap elhagyta a lakást gyermekével együtt. A lakáshelyzetükben történt változást a felperes a bíróságnak bejelentette és keresetét felemelte a lakás kizárólagos használatára való feljogosítása iránt.
Az alperes ellenkérelmében a lakás kizárólagos használatát magának igényelte. Tagadta, hogy fenyegetően lépett volna fel a felperessel szemben, de azt beismerte, hogy a lakás egyik kulcsának átadására a felperest felszólította, majd a lakás kisebbik szobájába beköltözött.
A bíróság a felek házasságát felbontotta, a közös kiskorú gyermeket az őt addig is megfelelően gondozó felperesnél helyezte el. A felek részére közösen kiutalt tanácsi bérlakás használatával kapcsolatban arra az álláspontra helyezkedett, hogy az méreténél és beosztásánál fogva, de főleg a felek egymáshoz való viszonya miatt megosztott használatra nem alkalmas. Ezért a peres felek bérlőtársi jogviszonyát megszüntette és a családvédelmi érdekekre, ezen belül a bontásra vezető okokra is tekintettel a lakás kizárólagos használatára a felperest jogosította fel. Az alperest arra kötelezte, hogy a lakást 30 nap alatt kiürítve bocsássa a felperes birtokába. Az alperes elhelyezési igényével kapcsolatban azt állapította meg, hogy rosszhiszemű magatartása nem nyert bizonyítást, elhelyezéséről így a lakásügyi hatóságnak kell gondoskodnia. Az alperes javára a bíróság kárpótlást ítélt meg és az alperest perköltség megfizetésére kötelezte.
Az ítélet – fellebbezés hiányában – első fokon jogerőre emelkedett.
A jogerős ítéletnek az alperes elhelyezésével kapcsolatos rendelkezése ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az ítélkezési gyakorlat szerint a házastársak lakáshasználata rendezésénél a távozásra kötelezettet nem lehet jóhiszeműnek tekinteni, ha távozásra kötelezésének alapja olyan, az ő terhére felróható magatartás, amely a bérlőtársi jogviszonynak az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (R.) 97. §-a alapján történő megszüntetését indokolná. Ilyen többlettényállást eredményező magatartás a feltűnően durva viselkedés, tettlegesség, rettegésben tartás stb.
A bíróság a perben vizsgálta azokat az okokat, amelyek a házasság végleges megromlásához vezettek. Ítéletében megállapította, hogy a házasság kezdettől fogva nem volt kiegyensúlyozott, és ennek oka az alperes italozása és az ilyenkor tanúsított durvasága volt. A felperes emiatt mintegy 15 alkalommal szakította meg az életközösséget oly módon, hogy a közös lakásból más albérletbe költözött, vagy éjszakákon át is a munkahelyén tartózkodott.
A felperes utoljára 1978 októberében hagyta el a közös albérletet gyermekével együtt és mindaddig másutt lakott albérletben, amíg a tanácsi lakás kiutalását meg nem kapta. Beköltözött a kiutalt lakásba, de az alperes odaköltözése után – személyes holmiját is ott hagyva – elhagyta a lakást. Azóta is albérletben lakik a közös kiskorú gyermekkel.
A felperes a per során állította, hogy az életközösség közte és az alperes között az alperes italozó életmódja és durva, tettleges magatartása miatt romlott meg. Az alperes azt maga is beismerte, hogy italozó életmódot folytat, csupán a felperes bántalmazását tagadta.
Az a tény azonban, hogy a felperes sorozatosan elköltözött közös otthonukból és kisgyermekével különböző albérletekben húzódott meg, ennek hiányában munkahelyén a pincében aludt, arra utal, hogy félelmének komoly alapja volt. Ha nem is volt közvetlen bizonyíték az alperesi bántalmazásra, a perben meghallgatott tanúk vallomásából kitűnik, hogy a felperes a bántalmazások miatt rendszeresen panaszkodott. Ezek a tények az alperes által is beismert italozó életvitellel összefüggésben alkalmasak a rosszhiszeműséghez megkívánt többlettényállás, nevezetesen a durva tettlegesség és félelemben tartás megállapítására.
A bíróságnak tehát, ha megfelelő következetességgel jár el, az általa megállapított tényállás alapján az alperes rosszhiszeműségét kellett volna kimondania. Ehhez képest az alperest azzal kellett volna a lakás kiürítésére köteleznie, hogy elhelyezéséről maga köteles gondoskodni [R. 123. § (1) bekezdése].
Az ezzel ellentétes következtetés azzal az eredménnyel járt, hogy a felperes gyermekével együtt nem tud visszaköltözni abba a lakásba, amelynek a kizárólagos használatára a bíróság feljogosította.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a jogerős ítélet kiürítésre kötelező rendelkezése jóhiszeműség esetén sem felel meg a jogszabályi rendelkezéseknek. Nem tartalmaz rendelkezést arra nézve, hogy az alperest az elhelyezés során milyen másik lakás illeti meg. Jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó elhelyezésével kapcsolatban a bíróságnak kell döntenie, hogy a módosított 1/1971. (II. 8.) korm. számú rendelet 118. §-ának (2) bekezdése szerinti elhelyezésnek van-e helye, vagy egyéb módon, így megfelelő más helyiség biztosításával kell a kiürítésre kötelezett fél elhelyezéséről gondoskodni. Ennek hiányában a lakással rendelkező szerv az elhelyezésre kötelező rendelkezésnek nem tud megfelelően eleget tenni, így az ítélet végrehajthatatlan.
Minthogy a kifejtettek szerint a perben eljárt bíróság ítélkezése során a helyesen megállapított tényállásból téves jogi következtetéseket vont le az alperes elhelyezési jogosultságát illetően, a Legfelsőbb Bíróság az ítéletet e részében a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és kimondta, hogy az alperes az elhelyezéséről maga köteles gondoskodni. (P. törv. II. 20 085/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás