PK BH 1981/457
PK BH 1981/457
1981.11.01.
A házastársi közös lakás használatának rendezése körében a kárpótlás tekintetében a jogszabály nem tesz különbséget a házastársak (volt házastársak) lakásának jellege (tanácsi bérlakás, szolgálati lakás stb.) szerint. A házastársak (volt házastársak) a szolgálati lakás használati jogának megszüntetését és a kárpótlás fizetését megállapodással is rendezheti [1/1971. (II. 8.) Korm. r. 100. § (1) bek.].
A peres felek 1970. november 21-én kötöttek házasságot. Házasságukból 1972. május 12-én G. és 1974. április 7-én A. utónevű gyermekeik születtek.
A peres felek házasságát a bíróság felbontotta. A két kiskorú gyermeket a felperesi anyánál helyezte el és az alperest kötelezte gyermektartásdíj fizetésére. A szolgálati közös lakás használatát megosztotta, az alperest jogosította fel a külön bejáratú kis szoba, a felperest az erkélyes nagyszoba és az abból nyíló kisszoba kizárólagos használatára, a fürdőszoba, konyha, előszoba, W. C. helyiségeket pedig a felek közös használatába adta.
A peres felek az alperes által saját kezűleg írt, 1979. június 19-én kelt „Elismervény” szerint abban állapodtak meg, hogy az alperes a felperesnek a lakásból történő kiköltözésekor a két szoba használatának megfelelően az egyszeri használatbavételi díj, 33 000 Ft 2/3-ad részét, 22 000 Ft-ot megfizeti.
A felperes ezt követően 1980. március 7-én a két kiskorú gyermekkel a lakásból kiköltözött. Az alperes a megállapodásban vállalt 22 000 Ft-ot nem fizette meg.
A felperes ezért keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest a 22 000 Ft megfizetésére. Hivatkozott arra, hogy az alperes ígéretében bízva költözött ki a volt közös lakásából, amelyben az alperes magatartása miatt egyébként sem volt zavartalan az együttlakás.
Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felperesnek 22 000 Ft-ot, valamint az összeg után 1980. május 2. napjától évi 5%-os kamatot és 1320 Ft eljárási illetéket.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett. Kérte az első fokú ítélet megváltoztatását, a felperes keresetének elutasítását. Az alperes azt az álláspontját fejtette ki, hogy szolgálati lakás esetén a házastárs nem minősül bérlőtársnak, ezért a felperest kárpótlás sem illeti meg, arra azért sem tarthat igényt, mert a lakást a visszatérés szándéka nélkül hagyta el.
A fellebbezés az alább kifejtettek szerint nem alapos.
Az elsőfokú bíróság helyes tényállást állapított meg, azt a megyei bíróság ítélkezése alapjául elfogadta. Helyes az elsőfokú bíróság érdemi döntése is.
A lakásbérletről szóló módosított 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet (R.) 100. §-ának (1) bekezdése alapján annak a házastársnak (volt házastársnak) ítélhető meg kárpótlás, akit a bíróság a lakás elhagyására kötelezett, illetőleg akinek a lakáshasználat megosztása következtében kisebb értékű lakásrész jutott.
A házastársi közös lakás használatának rendezése körében megítélhető kárpótlás tekintetében a jogszabály és ennek alapján kialakult bírói gyakorlat nem tesz különbséget a házastársak, (volt házastársak) utolsó közös lakásának jellege (tanácsi bérlakás, vállalati bérlakás, szolgálati lakás, állampolgár tulajdonában álló lakás, stb.) között. A lakás jellegétől függetlenül a közös lakásból távozni kényszerülő házastárs (volt házastárs) részére – egyéb feltételű telek fennállása esetén – kárpótlás ítélhető meg. A szolgálati lakásból távozásra kötelezett házastárs (volt házastárs) is igényt tarthat tehát kárpótlásra. Ilyen tartalmú álláspontot fejtett ki a Legfelsőbb Bíróság többek között a P. törv. II. 20 064/1972. sz. határozatában is. (BH 1972/7., 7134. sz., PJD. V. kötet 174. sz.)
Az adott esetben a bíróság a házasság felbontása során a peres felek egyikét sem kötelezte a közös lakás elhagyására hanem annak megosztott használatát rendelte el. Ilyen előzmények után a volt házastársak – személyi, családi és egyéb körülményekre tekintettel – utóbb abban állapodtak meg, hogy a felperes a lakásból való távozásakor, kiköltözésekor a lakásban egyedül visszamaradó alperes megfizeti az egyszeri lakás-használatbavételi díj, 33 000 Ft 2/3-ad részét. A felperes tehát a lakásból külön megállapodás alapján távozott.
Az alperes a külön megállapodásban vállalt és a felperes által igényelt kárpótlás összegszerűségét nem vitatta, és az – amint arra az elsőfokú bíróság is rámutatott – a kárpótlás összegének megállapításánál irányadó szempontokra figyelemmel reálisnak is tekinthető [R. 100. § (2) bek.].
A fentiekre tekintettel a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
A megyei bíróság megjegyzi, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak az alperes fellebbezésében megjelölt iránymutatásai (a Polgári Kollégium Tanácselnöki Értekezletének 1/1976. sz. állásfoglalása és a Pt. törv. V. 20 114/1979. sz., BH 1979. évi 11. számában közölt eseti döntése) nem a házastársak közös lakáshasználatának rendezése, hanem a szolgálati, illetve vállalati bérlakás bérlőjének és a lakás felett rendelkezni jogosult állami szervnek a jogviszonya körében adnak eligazítást.
Az alperes fellebbezése nem vezetett sikerre, a felperesnek az alperesre áthárítható költsége nem merült fel, ezért a megyei bíróság a másodfokú eljárási költség viseléséről nem határozott. (Kecskeméti Megyei Bíróság 4. Pf. 21 142/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás