• Tartalom

PK BH 1981/503

PK BH 1981/503

1981.12.01.
Ha a bérlő halála esetén a bérleti jogviszony folytatója egyben a bérlő örököse is, az elhalt bérlő lakbértartozásáért mint hagyatéki tartozásért örökösi minőségében felel [Ptk. 677. § (1) bek. c) pont, 679. § (1) bek.; PK 110., 270. sz.].
Az alperes anyja, V. L.-né az 1976. július 4-én bekövetkezett haláláig bérlője volt a perbeli lakásnak. Ezt a bérleti jogviszonyt az alperes – mint az elhalttal együtt lakó gyermeke – a lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet (R.) 80. §-ának (2) bekezdése alapján folytatja.
A felperes kérelmére kibocsátott fizetési meghagyás kötelezte az alperest az 1974. évről hátralékos négyhavi lakbér címén 908 Ft megfizetésére.
Az alperes ellentmondása folytán perré alakult eljárás során meghozott ítélettel az elsőfokú bíróság az alperest – hivatkozással a Ptk. 423. §-ára – 454 Ft s ennek 1975. január 1. napjától járó évi 5% kamata megfizetésére kötelezte. A követelt négy hónapi lakbérből az 1974. november és december hónapokra esedékessé vált lakbéreket ítélte meg. Az ennél későbbi időről hátralékos lakbérkövetelést illetően megállapította, hogy az elévült. Az ítélet indokolása szerint az alperes a néhai anyjának a bérleti jogviszonyban jogutódja, s mint ilyen annak nemcsak a jogait, hanem a kötelezettségeit is örökölte. Ezért köteles megfizetni az anyja által ki nem fizetett lakbért.
Az alperes egyedüli fellebbezése folytán a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (3) bekezdése értelmében csak a fellebbezett részében bírálta felül, míg a nem fellebbezett részét nem érintette.
A fellebbezés – az alábbiak szerint – részben alapos.
Az állami közjegyzőtől beszerzett iratok tanúsága szerint néhai V. L.-né hagyatékát a hagyatéki leltár 1–63 tételei alatt felvett ingóságok alkották 13 050 Ft értékben. Örökösként szerepelt az alperesen kívül kiskorú V. M., akinek a törvényes képviselőjével a hagyatéki tárgyaláson kötött egyezség alapján az alperes magához váltotta az örököstársára jutott 1/2 részt.
Az elsőfokú bíróság tévesen kötelezte az alperest az örökhagyó lakbértartozásának a megfizetésére. A ki nem fizetett lakbér a Ptk. 677. §-a (1) bekezdésének c) pontja szerint az örökhagyó tartozása. E tartozásért való felelősséget azonban nem alapítja meg az, hogy az alperes mint az örökhagyó egyenes ági rokona folytatója az örökhagyó lakásbérleti jogviszonyának.
A hagyatéki iratokból kitűnően az alperes örököse a perbeli lakás volt bérlőjének. A PK 110. sz. állásfoglalás indokolása szerint az örökös az örökhagyó vagyonjogi személyiségének folytatója, akire a hagyaték a benne levő jogokkal és kötelezettségekkel együtt mint egység száll át. Ennek keretében nem öröklés tárgya az örökhagyó lakásbérleti jogviszonya. E jogviszony folytatását ugyanis az örökös nem öröklés jogcímén, hanem az R. 80. §-ának (2) bekezdésében szabályozott várományi jog alapján szerzi meg a jogszabályban meghatározott feltételek fennállása esetén. A Legfelsőbb Bíróság (PJD. II. köt. 243. sorsz.) rámutatott: a bérlő halála esetén a bérleti jogviszony folytatásának jogpolitikai indoka az, hogy a bérlő halála után a vele együtt lakó családtagok ne legyenek kénytelenek a lakásból eltávozni, hanem továbbra is abban a lakásban maradhassanak, amely korábban lakásuk volt.
Az előadottaknak megfelelően tehát az alperes felelőssége a hagyatéki tartozásként szereplő lakbérkövetelésért mint a Ptk. 679. §-ában szabályozott örökösi felelősség áll fenn. A Ptk. 679. §-a (1) bekezdésének első mondata szerint az örökös a hagyatéki tartozásokért a hagyaték tárgyaival és annak hasznaival felel a hitelezőnek (cum viribus felelősség). Ez annyit jelent – amint azt a Ptk. 270. sz. állásfoglalás indokolása kifejti –, hogy a hagyatéki hitelező elsődleges igénye arra terjed ki: követelését – végrehajtás útján – a hagyatéki vagyontárgyakból és azok hasznaiból elégítse ki.
Az alperes nem vitatta a hagyatéki leltárban felvett ingóságok hagyatéki jellegét és felhívásra bejelentette, hogy azok a birtokában vannak. Erre tekintettel a megyei bíróság mellőzte az alperes kötelezését a hátralékos lakbér megfizetésére és az alperest annak tűrésére kötelezte, hogy a felperes az örökhagyó hagyatékaként az állami közjegyző által felvett hagyatéki tárgyalási jegyzőkönyvhöz mellékelt leltár 1–63 tételei alatt felsorolt ingóságokból – az alperes által megörökölt 1/2 rész értékének megfelelően – az elsőfokú bíróság által megállapított 454 Ft követelés erejéig végrehajtás útján kielégítést keressen.
A kifejtettekre tekintettel a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint megváltoztatta és az alperest a Pp. 81. §-ának (1) bekezdése alapján a felperes képviseletével felmerült fellebbezési költség részbeni megfizetésére kötelezte. (Kecskeméti Megyei Bíróság 3. Pf. 21 720/1979. sz.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére