PK BH 1981/507
PK BH 1981/507
1981.12.01.
Hirdetményi kézbesítés csak a hirdetményi idézés feltételeinek körültekintő vizsgálata után rendelhető el [Pp. 101. § (1) és (2) bek.].
A felperesek a tulajdonukban levő ingatlanon álló épület kiürítése iránt indítottak pert az I. r. alperes ellen. Előadták, hogy a nevezett oda állandó lakosként van bejelentve, de bérleti díjat soha sem fizetett és 1979 szeptembere óta ismeretlen helyen tartózkodik, a lakásban csupán bútorai vannak.
A bíróság hiánypótlás keretében felhívta a felpereseket, szerezzék be a Belügyminisztérium Lakcím- és Közlekedési Nyilvántartó Osztályától az I. r. alperes állandó lakásának címére vonatkozó igazolást.
A felperesek a lakcímtudakoló lapot becsatolták, egyben bejelentették, hogy ebbe a lakásba volt bejelentve állandó lakosként H. J.-né is, akire mint II. r. alperesre a keresetüket kiterjesztették. Előadták, hogy a II. r. alperes huzamosabb idő óta fiának T. L.-nak a lakásán tartózkodik. Az alperesek testvérek, így hollétükről T. L.-nak tudnia kell.
Az alpereseknek az első tárgyalásra szóló idézése mindkét címről „ismeretlen helyre költözött”, illetőleg „ismeretlen” jelzéssel, az I. r. alperes tértivevénye az ideiglenes lakcímről egyáltalán nem érkezett vissza. A bíróság a felperesek kérelmére hirdetményi kézbesítést rendelt el, majd az újabb tárgyaláson tanút hallgatott ki. Ezt követően ítéletével kötelezte az alpereseket, hogy a felperes tulajdonában álló épületben levő egyszobás lakást ingóságaiktól kiürítve bocsássák 15 napon belül a felperesek rendelkezésére. Kimondta, hogy az alperesek elhelyezésre nem tarthatnak igényt.
A fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
1. A Pp. 101. §-ának (2) bekezdése szerint hirdetményi kézbesítést a bíróság csak a fél kérelmére és csak az annak alapjául szolgáló ok valószínűsítése ellenében rendelhet el. A postai visszajelentés szerint az alperesek tartózkodási helye ismeretlen, a felpereseknek azonban módjuk volt a II. r. alperes fiánál, T. L.-nál érdeklődni az alperesek tartózkodási helye, lakcíme iránt. Erre a bíróságnak fel kellett volna hívnia a jogi képviselet nélkül eljáró felperesek figyelmét, ha pedig a felperesek ezt elmulasztják, a bíróságnak rendelkeznie kellett volna T. L. tanúkénti megidézéséről. Ameddig ez nem történik meg, a hirdetményi kézbesítés elrendelése idő előtti; erre csak akkor kerülhet sor, ha a szükséges adatokat a II. r. alperes fia sem tudja szolgáltatni.
2. Az 1980. május 19-én megtartott tárgyalásra az alperesek idézése egyik lakcímről sem volt szabályszerű. A Pp. 135. §-ának (1) bekezdése értelmében ezen a tárgyalási napon érdemben az ügyet nem lehetett volna tárgyalni.
A kifejtettekből következik, hogy a jogerős ítélet törvénysértő, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, egyben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. V. 20 052/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
