MK BH 1981/82
MK BH 1981/82
1981.02.01.
Az időbéres és havi díjas átlagkeresetét személyi alapbére, valamint a tárgyidőszakban a részére kifizetett valamennyi, az átlagkereset-számítás során figyelembe veendő díjazás összegének alapulvételével kell kiszámítani. Ezzel ellentétesen a kollektív szerződés sem rendelkezhet [1967. évi II. törvény 42. § (4) bek.; 7/1967. (X. 8.) MüM sz. r.].
A felperes 1954 óta áll munkaviszonyban az alperessel. Korábban javítóüzemi művezetőként dolgozott, jelenleg az alperes szakszervezeti bizottságának függetlenített titkára.
A felperes kérelmében az 1979. évi szabadságának időtartamára az alapbére és az átlagkeresete között mutatkozó különbözet megfizetésére kérte kötelezni az alperest és egyidejűleg annak a megállapítását kérte, hogy a kollektív szerződés 76. pontja törvénysértő szabályozást tartalmaz.
A munkaügyi döntőbizottság a felperes kérelmét elutasította.
A felperes kérelmével azonos tartalmú keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz, amely jogerős ítéletével a keresetét ugyancsak elutasította.
A bíróság az ítéletének indokolásában a 7/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 7. §-ának (3) bekezdésére hivatkozott, amely szerint a kétszeres kifizetés elkerülése érdekében az átlagkereset-számításra vonatkozó részletkérdéseket a kollektív szerződésben kell szabályozni. Ennek megfelelően a vita eldöntése során a munkaügyi bíróság a kollektív szerződés szabályait elfogadta. Eszerint a 30 napot meg nem haladó távollét, így pl. a szabadság idejére a havi díjas dolgozót személyi alapbére illeti meg.
A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felperes az 1979. évben 28 nap rendes szabadságot vett igénybe a május 9. és október 31. közötti időszakban.
Szabadsága idejére az alperes átlagkereset helyett a személyi alapbérét fizette ki a részére a kollektív szerződés 76. pontjának (2) bekezdésére hivatkozással. Ennek következtében a felperes 771 forinttal kevesebbet kapott kézhez, mint ami átlagkereset címén ténylegesen megillette volna.
Az 1967. évi II. törvény 42. §-ának (4) bekezdése szerint a szabadság tartama alatt a dolgozónak átlagkeresete jár.
A 7/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 7. §-ának (1) bekezdése értelmében pedig az átlagkereset kiszámításánál a dolgozó részére a bérköltség, valamint a részesedési alap terhére pénzbeni részesedésként kifizetett minden díjazást – pl. túlóradíjazást, prémiumot stb. – figyelembe kell venni.
Az átlagkeresetbe az időbéres és havi díjas dolgozó személyi alapbérét az átlagkereset kiszámításakor érvényes összeggel kell beszámítani.
E rendelkezések egybevetéséből megállapítható, hogy a havi díjas dolgozó átlagkeresetét személyi alapbérének, valamint a tárgyidőszakban részére kifizetett valamennyi, az átlagkereset-számítás során figyelembe veendő díjazás összegének alapul vételével kell kiszámítani.
Minthogy a felperes havi díjas, az ő esetében is a személyi alapbére és a tárgyidőszakban kifizetett egyéb díjazások figyelembevételével kellett volna a szabadság idejére járó átlagkereset összegét megállapítani.
E szabályokra tekintettel tehát törvénysértő az alperes kollektív szerződésének az a rendelkezése, amely szerint a havi díjas dolgozók részére a 30 napot meg nem haladó időre csupán a dolgozó elszámoláskor érvényes személyi alapbérét kell kifizetni a szabadság időtartamára.
Következésképpen jogszabályt sértett a munkaügyi bíróság is, amikor a kollektív szerződés szóban levő rendelkezésére hivatkozással a felperes keresetét, amely a személyi alapbére és az átlagkeresete közötti különbözet megfizetésére irányult, elutasította.
Tény, hogy a kétszeres kifizetés elkerülése érdekében a már hivatkozott MüM rendelet 7. §-ának (3) bekezdése olyan szabályt tartalmaz, hogy az átlagkeresetbe beszámító díjazást vagy az átlagkereset számításánál kell figyelmen kívül hagyni és azt az esedékességkor csökkentés nélkül kell kifizetni, vagy pedig a díjazás esedékességekor járó összeget kell az átlagkeresettel elszámolt időtartammal arányosan csökkenteni. A 30 napnál rövidebb időre történő átlagkereset-számítás esetében az előbb említett két változat közül általában az elsőt kell alkalmazni. Az elszámolás módját a kollektív szerződésben kell rendezni.
Csakhogy a kollektív szerződésbe a jogszabály e felhatalmazása alapján sem vehető fel olyan rendelkezés, hogy a havi díjas dolgozó átlagkeresetének a kiszámítása során a személyi alapbéren túl minden egyéb juttatást figyelmen kívül kell hagyni.
A 7/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 7. §-ának (3) bekezdésében felvett vagylagos szabály ugyanis az átlagkeresetbe beszámító díjazások közül csak azokra vonatkozik, amelyeket a dolgozó a szabadsága miatt a távolléttől függetlenül is megkaphat. Pl. a dolgozó a szabadságon távol töltött idő ellenére az év végi részesedésre, az éves prémiumra, jutalomra alanyi jogosultságot szerezhet.
Az átlagkereset számításánál viszont az alapbéren felül az előzőeken túlmenő minden egyéb díjazást számításba kell venni (pl. túlóradíjazást, a munkavégzéssel összefüggő műszakpótlékot, veszélyességi pótlékot stb.). Ezt a számítási módot a havi díjas dolgozókra, így a felperesre is alkalmazni kell. (M. törv. II. 10 200/1980/2. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás