BK BH 1981/85
BK BH 1981/85
1981.03.01.
I. Ha az elkövető személyiségzavarának a beszámítási képességre kihatása van, a cselekmény tárgyi súlya, a társadalomra veszélyesség foka, a bűnösség mértéke és a súlyosító és enyhítő körülmények tükrében kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy a törvényi büntetési keretben az enyhítő rendelkezés vagy a korlátlan enyhítés alkalmazásával kiszabott büntetés alkalmas-e a büntetés céljának elérésére [Btk. 24. § (1) és (2) bek., 83. §, 87. § (2) és (4) bek.].
II. Több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete esetén az ún. kétszeres enyhítés alkalmazásának lehet helye, ha mindkét sértett esetében távoli kísérlet állapítható meg [Btk. 16. §, 87. § (3) bek., 166. § (2) bek. f) pont].
A megyei bíróság a terhelt bűnösségét több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében állapította meg és ezért – börtönben végrehajtandó – 6 évi és 6 hónapi szabadságvesztésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt 1979 júliusa óta közös háztartásban él F. A.-néval, akinek a házasságát a bíróság 1978-ban felbontotta és gyermekei közül kettőt – az 1964-ben született és az 1966-ban született leányt – F. A. sértettnél, míg a három kisebb gyermeket – közöttük az 1971-ben született ikergyermekeket – F. A.-nénál helyezte el.
Karácsonykor az ikergyermekek apjuknál, F. A. sértettnél voltak látogatóban, és mivel nem tértek vissza, F. A.-né intézkedés végett az ügyészséghez fordult. Az eljáró ügyész beidézte F. A.-nét, továbbá F. A.-t azzal, hogy az utóbbi hozza magával az ikergyermekeket. Az ügyészségen az eljáró ügyész felhívására F. A. beleegyezett, hogy az ikergyermekek visszakerüljenek édesanyjukhoz.
Ezen a napon a terhelt betegállományban volt, a kora reggeli órákban orvosi vizsgálaton volt, majd fél dl pálinkát fogyasztott és mielőtt a lakásról elindult volna, egy kést vett magához, ezután pedig a tejivóba ment, melynek kirakatán keresztül rálátása volt a bírósági épületre.
Az ügyészségről F. A. 16 éves lányával távozott és az épület kapujában megállt, hogy elbúcsúzzék a volt felesége által kézen vezetett ikergyermekektől. Miután a gyermekeket megcsókolta, F. A. a vasútállomás irányába eltávozott. Ezt követően a 16 éves leány – aki szülei házasságának megromlása miatt az édesanyját okolta – olyan kijelentést tett édesanyjához intézve, hogy az ikrek nála úgy sem lesznek boldogok, majd pedig két kezét felemelve mellmagasságban meglökte édesanyját, aki egyensúlyát veszítve a kapunál levő lépcsőre leült. Ezután a leány az édesapja után indult, aki ekkor már a helyszíntől kb. 10-15 méterre eltávozott.
A terhelt a tejivó kirakatán keresztül látta, hogy élettársa egyensúlyát elvesztve a lépcsőre ült és ekkor futva a helyszínre indult, miközben zsebéből kivette a konyhakést, majd a 16 éves leány és annak apja, F. A. után futott. A leány figyelmeztette édesapját, aki erre megfordult és látta, amint a terhelt felülről lefelé irányuló mozdulattal leányának mellkasa felé szúrt. Ekkor F. A. sértett elrántotta a leányát, a terheltet pedig a lábával ellökte, mire mindketten a földre kerültek. Miután a földről felálltak, a terhelt ismételten a leány mellkasa irányába szúrt a késsel, de F. A.-nak most is sikerült a leányát elrántania a szúrás elől és a terheltet ellökni. Újból a földre került mind F. A., mind pedig a terhelt. A földről hamarabb kelt fel a terhelt, aki a még támaszkodó testhelyzetben levő F. A. feje felé szúrt. A kés pengéje olyan erővel ütközött a koponyacsontba, hogy a kés hegye is letörött, s azt csak utóbb, műtéti úton tudták onnan eltávolítani.
F. A.-nak a bal homlokcsonton bekövetkezett sérülése nem járt közvetlen életveszéllyel, az agyállomány nem sérült, így a sérülés tényleges gyógytartama 3 hétre volt tehető.
A terhelt a cselekményt félelemérzés által motivált kóros tudatszűkült állapotban követte el, ezért a cselekmény következményeinek felismerésében és akaratának megfelelő magatartásában súlyos fokban korlátozva volt.
A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta annyiban, hogy a szabadságvesztést 2 évi és 6 hónapi tartamra, a közügyektől eltiltást pedig 2 évre mérsékelte.
A Legfelsőbb Bíróság ítélete ellen, a terhelt terhére, a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezés miatt emelt törvényességi óvás alapos.
Téves a Legfelsőbb Bíróság ítéletében foglalt az a megállapítás, mely szerint a terheltnek objektív alapja volt arra, hogy élettársával szembeni támadó fellépéstől tartson. Az adott esetben F. A. részéről semmiféle durva kijelentés nem hangzott el, tettlegesség nem történt, az ügyészi intézkedés is sikeres volt, mert az ikergyermekek az édesanyjukhoz kerültek. Mindezekről a tejivóban figyelő terhelt is meggyőződhetett, és amikor mégis a két sértett élete ellen irányuló egyenes szándékkal lépett fel, őt nem az élettársa iránti féltés, hanem a sértettek iránt érzett gyűlöletéből fakadó megtorlási vágy vezette.
A Legfelsőbb Bíróság a büntetés kiszabása körében további enyhítő körülményként értékelte, hogy a cselekmény a kísérleti szakban maradt, továbbá, hogy a terhelt három kiskorú gyermek eltartásához is hozzájárult: fokozott súllyal vette figyelembe a cselekmény elkövetésének méltányolható motívumát, nevezetesen, hogy a terhelt durván megtámadott élettársát féltve – annak védelmében – lépett fel és objektív alapja is volt arra, hogy az élettársával szembeni támadó fellépéstől tartson. Végül nagyobb súllyal értékelte azt a körülményt, hogy a terhelt esetében a szituáció téves, paranoid jellegű megítélése patológiás személyiségalkatának és az aktuális negatív élmény által felfokozott szorongásának volt a következménye; ez utóbbi körülményre figyelemmel a Btk. 87. §-ának (4) bekezdése felhívásával szabta ki a terhelttel szemben a 2 évi és 6 hónapi szabadságvesztést.
A büntetés kiszabására vonatkozó ítéleti rendelkezés törvénysértő.
1. A terhelt, még mielőtt a lakásáról elindult volna, hogy élettársát a bíróság épületének közelében megvárja, kést vett magához, előadása szerint ugyanis attól tartott, hogy élettársát bántalmazás éri. Ilyen támadás azonban ténylegesen nem történt. F. A. az eljáró ügyész felhívására minden további nélkül teljesítette az ikergyermekek visszaadására vonatkozó kötelezettségét, és miután a bírósági épület kapujában a gyermekektől elköszönt, feleségével együtt a helyszínről távozott, mely nyilvánvalóvá tette, hogy semmiféle támadó szándéka nincs.
F. A. 16 éves leánya részéről az édesanyjának tett szemrehányó kijelentés, valamint az a jelentéktelen tettlegesség, hogy őt kissé meglökte, ugyancsak nem jelentette a terhelt élettársának megtámadott helyzetét, annál kevésbé, mert ezt követően elindult édesapja után.
A terhelt élettársa tehát ténylegesen nem volt fenyegetettségi helyzetben, amely akár csak menthetővé tenné a terhelt fellépését. Így téves a Legfelsőbb Bíróság ítéletében foglalt az a megállapítás, hogy a terhelt „durván megtámadott élettársát féltve, annak védelmében lépett fel”.
2. Az eljárt bíróságok magukévá tették az elmeorvos szakértői véleményben foglalt azt a megállapítást, hogy a pszichopátiás személyiségszerkezetű terhelt a cselekményt a félelemérzés által motivált tudatszűkült állapotban követte el, ezért a cselekménye következményeinek felismerésében, illetőleg e felismerésnek megfelelő magatartásban súlyos fokban korlátozott volt.
Az elsőfokú bíróság ezt enyhítő körülményként vette figyelembe és különösen erre alapította a Btk. 87. §-a (2) bekezdése a) pontjának alkalmazását a szabadságvesztés mértékének a megállapítása során.
A Legfelsőbb Bíróság ezzel ellentétben a Btk. 87. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazását arra alapozta, hogy a terhelt patológiás személyiségalkatával volt összefüggésben a szituáció paranoid jellegű felismerése.
Azon túlmenően, hogy ez utóbbi megállapítás iratellenes – azt ugyanis az elmeorvos szakértői vélemény sem tartalmazza – a Legfelsőbb Bíróság álláspontja ellentétes a pszichopátia büntetőjogi értékelésével kapcsolatban kialakult ítélkezési gyakorlattal.
A bírói gyakorlat – összhangban a modern pszichiátria jelenlegi eredményeivel – abból indul ki, hogy a pszichopátia önmagában nem betegség, hanem a személyiség tartós, rendellenes állapota, amely az értelmi készséget nem érinti, hanem legfeljebb érzelmi, akarati vagy cselekvőképességi zavart idézhet elő, valamint mindezek folytán a társadalmi alkalmazkodási képesség hiányossá válhat. A pszichopátia kriminogén tényező ugyan, de nem lehet kizárólagos okként felfogni, hanem az adott esetben ható egyéb kriminogén tényezőkkel összefüggésben vizsgálandó, hogy az elkövetés konkrét viszonyai között, az adott bűncselekményre milyen hatással volt az elkövető rendellenes személyiségszerkezete.
A Btk. 24. §-ának (1) bekezdése a kóros elmeállapot példálódzó felsorolásában említi a személyiségzavart, ez azonban semmiképpen sem jelenti azt, hogy az elkövető pszichopátiája önmagában, feltétlenül, minden esetben a beszámítási képességet kizáró, illetőleg azt korlátozó tényező lenne. Csupán akkor jelentkezik a személyiségzavar a beszámítási képességre kiható tényezőként, ha a pszichopátia talaján elmebetegség, gyengeelméjűség vagy tudatzavar alakult ki. Még ezekben az esetekben sem szükségszerűen indokolt a Btk. 87. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés alkalmazása, hanem mindig a cselekmény tárgyi súlya, a társadalomra veszélyesség foka, a bűnösség mértéke és az egyéb enyhítő és súlyosító körülmények tükrében kell vizsgálni, hogy az elkövető rendellenes személyiségszerkezete a büntetés kiszabása során értékelhető-e egyáltalán és ha igen, milyen fokban.
Az a körülmény, hogy a pszichopátia kriminogén ok, semmiképpen sem jelenti azt, hogy a büntetés kiszabásánál szükségszerű enyhítő körülmény. Ettől eltérő felfogás ellenkeznék az elmeorvostudomány álláspontjával és jogpolitikailag is káros eredményeket okozna, mivel a bűnelkövetőknek olyan kategóriájával szemben vezetne indokolatlanul enyhe büntetés kiszabására, ahol erre ténylegesen indok nincs.
Enyhítő körülmény lehet, ha az elkövető pszichopátiája súlyos fokú patológiás vonásokat mutat, amely azonban a terhelt beszámítási képességét nem érinti; egyébként azonban a kriminológiailag és jogilag helyes szemlélet szerint a pszichopátiás állapot a büntetés kiszabásánál általában mint enyhítő körülmény sem vehető figyelembe.
A Btk. 24. §-ának (2) bekezdése értelmében olyan esetekben, amikor az elmeműködés kóros állapota az elkövetőt csupán korlátozza a cselekmény következményének felismerésében vagy abban, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék, a büntetés korlátlan enyhítése csupán lehetőség. A Btk. 87. §-ának (1) bekezdése értelmében a büntetés enyhítésének a feltétele az, hogy a Btk. Különös Részében foglalt büntetési tétel keretén belül a főbüntetés nem szabható ki, mert az túl szigorú lenne. Ez a feltétel vonatkozik a büntetés korlátlan enyhítésének a Btk. 87. §-a (4) bekezdésében foglalt esetére is.
Ezért mindazokban az esetekben, amikor az elkövető pszichopátiájának a beszámítási képesség korlátozására kihatása van, a bíróságnak a cselekmény jellege, tárgyi súlya, az elkövetés körülményei, a társadalomra veszélyesség mértéke, a bűnösség formája és foka, valamint az elkövető személyiségének értékelése, végül a bűnösségi körülmények összevetése alapján kell állást foglalnia abban, hogy a Btk. Különös Részében foglalt büntetési keretben avagy a Btk. 87. §-a (2), illetőleg (4) bekezdése felhívásával kiszabott büntetés alkalmas-e a Btk. 37. §-ban meghatározott büntetési cél eléréséhez.
Az adott esetben a terhelt pszichopátiás személyiségszerkezete és a beszámítási képességét korlátozó tudatszűkült állapota nem szolgálhat alapul a büntetés korlátlan enyhítésére.
A terhelt két személyt – közöttük a 16 éves leányt – azok életének kioltására irányuló szándékkal a nyílt utcán, különösen veszélyes eszköz felhasználásával támadott meg. Nyomban a cselekmény elkövetése után a terhelt amiatt sajnálkozott, hogy F. A. nem halt meg, egyben ígéretet tett arra, hogy a jövőben megöli őt. Mindez a kiemelkedő társadalomra veszélyességű cselekményt megvalósító terhelt ölésre irányuló egyenes szándékának intenzitására és ezáltal a bűnösség magas fokára utal. Ez már önmagában is kizárja a pszichopátia jelentősebb fokban enyhítő körülményként figyelembevételét, valamint a szabadságvesztés mértékének – a Btk. 24. §-a (2) bekezdésében foglalt rendelkezés folytán – a Btk. 87. §-a (4) bekezdése felhívásával történő megállapítását.
Mindezekre tekintettel az Elnökségi Tanács megállapította, hogy a törvényességi óvással megtámadott határozatnak a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezése törvénysértő, ezért azt hatályon kívül helyezte.
Az eljárt bíráságok a büntetés kiszabása során helyesen értékelték súlyosítóként a különösen veszélyes eszköz használatát, valamint az erőszakos cselekmények elszaporodottságát. Enyhítő körülmény viszont a terhelt büntetlen előélete, beszámítási képességének súlyos fokú korlátozottsága, továbbá csekély mértékben az, hogy a 16 éves sértettnek az édesanyjával szemben tanúsított kifogásolható magatartása a bűncselekmény egyik kiváltó oka volt. A legjelentősebb enyhítő körülmény a két sértett sérelmére elkövetett emberölési cselekménynek a kísérleti szakban maradása s ezen belül is, hogy a terhelt távoli kísérletet valósított meg: a 16 éves leányt a késsel leadott szúrások egyike sem érte el, míg F. A. fejsérülése nem volt életveszélyes, távol állott a terhelt által elérni szándékolt eredménytől és a cselekmény súlyosabb következményhez sem vezetett.
Minthogy az adott esetben értékelhető legjelentősebb enyhítő körülmény a kísérleti szakkal kapcsolatban merült fel, az Elnökségi Tanács alapot látott a Btk. 87. §-a (3) bekezdésének alkalmazására és e törvényhely (2) bekezdésének b) pontjában foglalt büntetési keret figyelembevételével a terheltet 4 évi szabadságvesztéssel sújtotta, a közügyektől eltiltás időtartamát pedig – a főbüntetéssel arányban állóan – 3 évben határozta meg. (Eln. Tan. B. törv. 1070/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás