BK BH 1981/94
BK BH 1981/94
1981.03.01.
A kötelességszegés a szolgálatra jelentős hátrány veszélyével jár, ha az őrparancsnok az őrség számára biztosított lőfegyver és lőszer őrzésére vonatkozó szabályokat – akár gondatlanul is – megszegi [Btk. 348. § (1) és (4) bek.].
A katonai bíróság által megállapított tényállás szerint a sorkatonai szolgálatot teljesítő vádlott 1980. szeptember 10-én mint őrparancsnok 24 órás őrszolgálatba lépett. Feladata volt kétóránként az őrségváltás végrehajtása, továbbá az őrszobán tartózkodó – pihenőben levő vagy készültséget ellátó – katonák fegyvereinek és lőszereinek a fegyverszobán történő őrzése oly módon, hogy a lezárt szoba kulcsát állandóan magánál kellett tartania. Kötelessége volt továbbá az őrparancsnoki irodában levő kézigránátokat tartalmazó faláda sértetlenségének ellenőrzése is.
A vádlott 23 óra 30 perckor az őrségváltást végrehajtotta, majd B. E. honvédet a készültségi szolgálat ellátására utasította és lefeküdt. Éjfél körül az ügyeletes tiszt utasítására felkelt és egy előállított katonát a fogdába helyezett. Az ehhez szükséges nyilvántartás elvégezte, majd a különböző ajtók – így a fegyverszoba ajtajának – kulcskarikára fűzött kulcsát, az őrnaplóval és egyéb okmányokkal együtt, ösztönszerűen összefogta és az íróasztal fiókjába tette. Ezek után lefeküdt. B. E. honvéd a fentieket követően az íróasztal fiókjából kivette a fegyverszoba kulcsát, azt kinyitotta és 1 db géppisztolyt, 270 db géppisztolylőszert, valamint 10 db kézigránátot vett magához. Így felfegyverkezve az ablakon kimászott, majd a városba ment, ahol a reggeli órákban az őt elfogni szándékozókkal és polgári személyekkel szemben a fegyverét használta, továbbá kézigránátokat robbantott. Magatartása következtében két személy meghalt, többen pedig súlyos sérüléseket szenvedtek.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, helytállóan jutott az elsőfokú bíróság a jogi minősítés tekintetében arra a következtetésre, hogy a vádlott a szolgálat szabályait gondatlanul szegte meg. A kulcsok őrzésével kapcsolatban ugyanis az elvárható figyelmet és körültekintést gondatlanságból elmulasztotta és ily módon történt a szolgálati előírások megszegése.
Nem találta ugyanakkor alaposnak azt a védői okfejtést, mely szerint a magatartás nem járt a szolgálatra jelentős hátrány veszélyével.
A Btk. 348. §-ának (2) bekezdésében írtak szerint a szolgálatban kötelességszegés bűncselekménye akkor minősül súlyosabban, ha a szolgálatra jelentős hátrány veszélye következik be. A törvény tehát nem magát a jelentős hátrányt, hanem a veszélyének előidézését jelöli meg minősítő körülményként.
Az adott esetben a vádlott a fegyveres őrség őrparancsnoki teendőit látta el. A lőfegyvereket és lőszereket tartalmazó szoba kulcsát meghatározott módon kellett őriznie. Az ennek biztonságos ellátására vonatkozó kifejezett előírásokat gondatlanságból megszegte. Ezáltal közvetlenül lehetővé vált, hogy az emberélet kioltására a1kalmas eszközök arra illetéktelen személyek számára hozzáférhetővé váljanak, avagy a rendeltetésüktől eltérő célra használják fel azokat. Ebből is következően: a vádlott által teljesített őrparancsnoki szolgálat olyan fontosságú volt, hogy az annak ellátásában bekövetkezett kötelességszegés indokolja a jelentős hátrány veszélyének megállapítását; annál is inkább, mert a fegyver és a lőszer őrzésére vonatkozó szabályok megszegése – ezeknek az eszközöknek a jellege miatt – azokban az esetekben, amikor a fegyverek, lőszerek illetéktelenek részére válnak hozzáférhetővé, a szolgálatra jelentős hátrány veszélyét eredményezik.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította tehát, hogy a vádlott cselekménye a Btk. 348. §-a (4) bekezdésének 1. tétele szerinti szolgálatban gondatlanságból elkövetett kötelességszegés vétségének minősül. (Legf. Bír. Katf. II. 388/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
