BK BH 1981/96
BK BH 1981/96
1981.03.01.
I. Az első fokú ítéletben megállapított cselekménynek más bűncselekményként – vagy más bűncselekményként is – értékelése a jogi minősítés megváltoztatása, az eltérő minősítést pedig a súlyosítási tilalom nem zárja ki [Be. 241. §.].
II. Személyi szabadság megsértésének bűntette, valamint súlyos testi sértés bűntette halmazatban megállapításának van helye akkor is, ha a személyi szabadság megsértését a sértett sanyargatásával valósítják meg [Btk. 12. § (1) bek., 170. § (2) bek., 175. § (2) bek. c) pont].
A terheltet a járásbíróság különös kegyetlenséggel elkövetett súlyos testi sértés bűntettében és szemérem elleni erőszak bűntettében mondotta ki bűnösnek, s ezért szabadságvesztésre és a közügyektől eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A terhelt féltékenysége miatt élettársát meztelenre vetkőztette, lábát és hátracsavart kezét összekötözte, ezután egy megvizezett, összecsavart lepedővel ütlegelte, zsilettpengével a testét összehasogatta, és nem adott neki ételt és italt. A verést többször megismételte, majd fajtalanság eltűrésére kényszerítette a sértettet. Amikor egy rendőri ellenőrzés során rájuk találtak, a sértett már erősen leromlott állapotban volt, bőrének víztartalma nagymértékben lecsökkent, vérnyomása igen alacsony volt, és testszerte kékes elszíneződések voltak rajta. A sérülések kb. két hét alatt gyógyultak.
Az első fokú ítélet ellen kizárólag a terhelt javára jelentettek be fellebbezést.
A megyei főügyészség a másodfokú eljárás során indítványozta, hogy a bíróság a terhelt bűnösségét a Btk. 175. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdésének c) pontja szerint minősülő, személyi szabadság sanyargatással járó megsértése bűntettében is állapítsa meg.
A másodfokon eljárt megyei bíróság az első fokú ítéletet helybenhagyta. A főügyészség indítványát két okból nem találta teljesíthetőnek: egyrészt a súlyosítási tilalom folytán kizártnak tartotta az újabb bűncselekményben való bűnösség kimondását, másrészt arra az álláspontra helyezkedett, hogy a személyi szabadság megsértése minősített esetének tényállásához tartozó sanyargatás a súlyos testi sértés bűntetténél már értékelést nyert.
A másodfokú végzés ellen emelt törvényességi óvás alapos.
I. A másodfokú bíróság helyesen hivatkozott arra, hogy a Be. 241. §-ának (1) bekezdése értelmében az elsőfokú bíróság által felmentett vádlott bűnösségét megállapítani csak akkor lehet, ha terhére fellebbezést jelentettek be.
Az adott esetben azonban a főügyészségi indítvány teljesítése csak formájában lett volna bűnösség megállapítása; eljárásjogi tartalmát tekintve azonban az ilyen másodfokú rendelkezés csupán minősítésváltoztatás.
Az elbírálthoz hasonló olyan esetben, ha a vád tárgyává tett magatartást az elsőfokú bíróság érdemben elbírálta, vagyis arra vonatkozóan tényállást állapított meg, s a tényállásból levonta a bűnösségre, a minősítésre és a büntetésre vonatkozó jogi következtetéseket, akkor az ugyanezen cselekmény miatt más bűncselekményben való bűnösség megállapítása nem ütközik a súlyosítási tilalomba. Ilyen esetben a „bűnösség megállapítása” csak formális megjelölése annak, hogy a másodfokú bíróság a cselekményt – az elsőfokú bíróságtól eltérően – más bűncselekményként is kívánja „minősíteni”. Itt ugyanis a bűnösség köre nem bővül: a terhelt bűnösségének megállapítása továbbra is csak ugyanarra a cselekményre vonatkozik, mint első fokon; a változtatás az ítéletnek csak arra a rendelkezésére terjed ki, amely a cselekményt – a bűnösség kimondásán túl – a büntetőtörvény bizonyos rendelkezései szerint tartja értékelendőnek.
Ha tehát az alapul szolgáló tényállás nem változik meg, a más bűncselekményben való „bűnösség megállapítása” nem haladja meg a jogi minősítés kereteit. Ebből a szempontból közömbös, hogy az első fokon már megállapított tény tekintetében az újabb bűncselekményben való bűnösség megállapítása a korábban megállapított bűncselekményben való bűnösség helyett vagy a mellett történik.
Egyébként a Be. 241. §-ának (1) bekezdése értelmében a bűnösség kimondását a súlyosítási tilalom csak „felmentett” vádlott tekintetében zárja ki. Az adott esetben az elsőfokú bíróság a kérdéses bűncselekmény miatt emelt vád alól a terheltet nem mentette fel, azzal kapcsolatban az eljárást sem szüntette meg, így a súlyosítási tilalom a vonatkozó jogszabály egyszerű nyelvtani értelmezése szerint sem állapítható meg. Ha ugyanis a súlyosítási tilalom a bűnösség megállapítását általában zárná ki, akkor a Be. 241. §-ának (1) bekezdése nem „felmentett” vádlottról rendelkezett volna.
A fentiekre figyelemmel tehát az elsőfokú bíróság által megállapított cselekménynek más bűncselekményként – vagy más bűncselekményként is – értékelése nem a bűnösség megállapításának, hanem a minősítésváltoztatásnak a fogalmi körébe tartozik, ezért azt a súlyosítási tilalom nem zárja ki.
II. Arra is tévesen hivatkozott a másodfokú bíróság, hogy a „sanyargatásként” figyelembe vehető terhelti magatartás a súlyos testi sértés keretében már értékelve van. A terhelt olyan sok irányú testi és lelki szenvedést okozott a sértettnek, amelyek sem a súlyos testi sértés, sem a szemérem elleni erőszak tényállásába nem illeszthetők; napokig éheztette, megvonta tőle a vizet, megkötözte, magatehetetlen állapotban tartotta, ami állandó halálfélelmet, az újabb kínzásoktól való rettegést váltott ki a sértettből. Mindezek a körülmények büntetőjogi értékelés nélkül maradnának a minősített személyi szabadság megsértésének meg nem állapítása esetén.
A kifejtettekhez képest a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megtámadott határozatok a cselekmény hiányos minősítése miatt – s a másodfokú végzés e minősítésre vonatkozó indokolás tekintetében is – törvénysértők; ezért a terhelt bűnösségét a személyi szabadság megsértésének bűntettében is megállapította, a másodfokú bíróság végzésének ellenkező tartalmú indokolását pedig mellőzte. (B. törv. V. 480/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás