MK BH 1982/117
MK BH 1982/117
1982.03.01.
Hatósági bizonyítvány alapján a mezőgazdasági dolgozó 1948 előtt munkaviszonyban töltött idejéből legfeljebb évi 150 nap vehető szolgálati időként figyelembe. Ha ezen kívül ugyanarra az évre egyéb szolgálati ideje is van, a mezőgazdasági munkaviszonyban töltött időből csak annyi vehető figyelembe, amennyi az egyéb szolgálati időt 300 napra kiegészíti, de ez esetben is legfeljebb évi 150 nap. E szabály alóli kivétel a gazdasági cselédek és a szegődményes iparosok munkaviszonya, amelynek a hatósági bizonyítvánnyal igazolt tartalmát teljes egészében figyelembe kell venni, ha a munkaviszony megszakítás nélkül legalább 365 naptári napon át fennállott [17/1975. (VI. 14.) MT sz. r. 114. § (1)–(2) bek.].
A felperes 1980. június 20-ig számított nyugdíjra jogosító szolgálati idejét az alperes 39 évben és 42 napban (14 277 napban) állapította meg.
A felperes felszólamlását, amelyben további szolgálati idők beszámítását kérte, a társadalombiztosítási bizottság elutasította és az alperes határozatát helybenhagyta.
Az alperes a határozatában az 1936–40 évek mindegyikére évi 150-150 nap mezőgazdasági munkaviszonyban töltött időt vett számításba. Ezt az időt az O.-i Városi Tanács V. B. 1980. május 30-án kelt hatósági bizonyítványa alapján vette számításba, amely szerint a felperes az 1936–39 években március 1-jétől november 30-ig, 1940-ben pedig január 1-jétől november 30-ig özv. W. D.-né uradalmában napszámos gazdasági munkásként állt alkalmazásban. Utóbb – 1980. szeptember 2-án – a városi tanács újabb határozatot hozott, amelyben megállapította, hogy a hatósági bizonyítvány tévesen tartalmazza a felperes alkalmazásának minőségét, mert valójában mint egyéb gazdasági cseléd állt alkalmazásban.
A másodfokú határozat ellen a felperes keresettel fordult a bírósághoz, amelyben az 1936–39 évekre évi 270 napnak, az 1940 évre pedig 330 napnak a beszámítását kérte munkaviszonyban töltött idő címén.
Az alperes az ellenkérelmében a 17/1975. (VI. 14.) MT számú rendelet (R.) 114. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra hivatkozott arra, hogy a hatósági bizonyítvánnyal igazolt mezőgazdasági munkaviszonyból naptári évenként legfeljebb 150 napot lehet figyelembe venni. Erre tekintettel a felperes keresetének elutasítását kérte.
A munkaügyi bíróság előtti tárgyaláson a felperes a keresetét azzal a módosítással tartotta fenn, hogy az 1936–39 évekre évi 300 napban kérte megállapítani a munkaviszonyban töltött idejét.
A munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperes az igénybejelentéséig 15 027 nap szolgálati idővel rendelkezik. Az ítélete indokaiban utalt az általa kihallgatott tanúk vallomásaira és annak alapján megállapította, hogy az 1939 évig bezárólag a felperes munkaviszonya egész éven át fennállott. Ennek alapján a keresetben vitatott időből az alperes által már figyelembe vett időn kívül még további évi 150, összesen 750 napot találta beszámíthatónak, figyelemmel az R. 114. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett és annak megváltoztatásával a felperes keresetének elutasítását kérte.
A felperes ellenkérelme az első fokú ítélet helybenhagyására irányult.
A megyei bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét helybenhagyta, egyetértve a döntésével és annak jogi indokaival.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A 17/1975. (VI. 14.) MT számú rendelet (R.) 114. §-ának (1) bekezdése szerint egykorú okirat bizonyíték alapján szolgálati időként kell figyelembe venni a mezőgazdaságban foglalkoztatott dolgozók 1948 előtt munkaviszonyban töltött idejét. Bizonyító okiratnak számít az illetékes tanácsi szervnek a munkáltató megnevezését, a munkaviszony időtartamát és az alkalmazás megjelölését feltüntető hatósági bizonyítványa is. A (2) bekezdés szerint az (1) bekezdésben megjelölt hatósági bizonyítvány alapján naptári évenként legfeljebb annyi időt lehet figyelembe venni, hogy a mezőgazdasági munkaviszonyban eltöltött idő címén elismert szolgálati idő a 150 napot, az összes szolgálati idő pedig a 300 napot ne haladja meg. Azt a munkaviszonyt azonban, amely alatt az igénylő gazdasági cseléd vagy szegődményes iparos volt, és munkaviszonya megszakítás nélkül legalább 365 naptári napon át fennállott, teljes egészében figyelembe kell venni. Végül a (3) bekezdés úgy rendelkezik, hogy az (1) bekezdésben megjelölt munkaviszonyban – férfi dolgozó esetében – 1938. december 31-e után eltöltött idő egykorú okirati bizonyítékon kívül egyéb hitelt érdemlő módon is bizonyítható.
E jogszabályi rendelkezések egybevetéséből megállapítható, hogy a mezőgazdasági dolgozó 1948 előtt munkaviszonyban töltött idejéből hatósági bizonyítvány alapján legfeljebb évi 150 nap vehető figyelembe, mégpedig akként, hogy ha ugyanerre az évre egyéb szolgálati ideje is van, a bizonyítvánnyal igazolt időből csak annyi vehető figyelembe, amennyi az egyéb szolgálati időt 300 napra egészíti ki, de természetesen ebben az esetben is legfeljebb évi 150 nap.
E szabály alól csak az olyan gazdasági cseléd vagy szerződményes iparos kivétel, akinek a munkaviszonya megszakítás nélkül 365 naptári napon át fennállott. Ez utóbbi esetben az igazolt időt teljes egészében figyelembe kell venni.
A felperes által csatolt hatósági bizonyítványból – bár a tanács utóbb igazolta, hogy gazdasági cselédként állt alkalmazásban – nem tűnik ki, hogy a munkaviszonya egész évben fennállott. A keresetében is – az igazolás tartalmának megfelelően – az 1936–39 évekre évi 270 nap, majd azt módosítva évi 300 nap figyelembevételét kérte. A kihallgatott tanúk a vallomásaikkal egész éven át fennállott munkaviszonyt igazoltak ugyan – bár hozzátették, hogy úgynevezett kilenc hónapos cselédek voltak –, ez azonban nem változtat azon, hogy az 1939 előtti időre csak egykorú okirat, illetve hatósági bizonyítvány adatait lehet figyelembe venni. Tévedett tehát a munkaügyi bíróság, amikor az 1936–39 évekre további 150 nap szolgálati időt beszámított a felperes javára.
Az R. 114. §-ának (3) bekezdése értelmében azonban – férfi dolgozó esetében – az 1938 utáni idő egyéb hitelt érdemlő módon – tehát tanúvallomásokkal is – bizonyítható. Így miután a tanúk vallomásai alapján megállapítható, hogy a felperes munkaviszonya az 1939 naptári év teljes egészében fennállott, az alperes által elismert 150 napon felül – a felperes módosított keresetének megfelelően – erre az évre még további 150 nap szolgálati idő beszámítható a felperes javára. Az 1940 évre vonatkozóan azonban tanúvallomások alapján 150 napnál hosszabb idő nem állapítható meg, mivel erre az évre a kihallgatott tanúk közül csak az egyik B. J. tudott vallomást tenni, és ő is csak február hónapig tudta igazolni a munkaviszonyt, mert a tanú ekkor katonai szolgálatra vonult be. Így az 1940 évre a hatósági bizonyítvány az irányadó, az annak alapján beszámítható 150 napot pedig az alperes már figyelembe vette. Ekként összesen 150 nap további szolgálati idő számítható be a felperes javára, ellentétben a munkaügyi bíróság megállapításával, amely szerint további 750 napot talált beszámíthatónak. Ily módon a felperes szolgálati idejét az igénybejelentéséig helyesen nem 15 027 napban, hanem 14 427 napban kellett volna megállapítani. A jogerős ítélet ezzel ellentétes döntése törvénysértő. (M. törv. I. 10 259/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás