PK BH 1982/194
PK BH 1982/194
1982.05.01.
Ha a szülő a gyermekét a nagyszülőnél helyezte el, a gyermek kiadása iránt indított perben vizsgálni kell, hogy a gyermek érdeke nem teszi-e szükségessé a nagyszülőnél való további elhelyezést [Csjt. 76. §; XXI. sz. PED].
A felperes és az alperesek leánya, Cs. J. 1978. október 14-én kötöttek házasságot, amelyből 1980. április 10. napján Mónika utónevű gyermekük született. A házastársak az alpereseknél laktak, ahol külön szoba állt rendelkezésükre. Az alperesek leánya 1980. november 8-án meghalt. A felperes 1980. november 15-én a nagyközségi közös tanács v. b. szakigazgatási szervénél tett nyilatkozatában kijelentette, hogy az ekkor hét hónapos gyermeket a II. r. alperesnél helyezi el gondozás végett. A II. r. alperes a gyermek gondozásának érdekében a részére biztosított gyermekgondozási szabadságot igénybe vette.
A felperes 1980. december 21-ig ugyancsak az alpereseknél lakott, majd a szüleihez költözött. Egyidejűleg a fent jelzett szakigazgatási szervnél tett nyilatkozatát visszavonta azzal az indokkal, hogy az alperesekkel a kapcsolata megromlott, a gyermekét feltétel nélkül nem láthatja, ezt tőle megtagadják. Ezért a gyermekkel együtt a szüleinél fog lakni és a gyermeket maga kívánja nevelni.
Ilyen előzmények után a felperes 1981. január 4-én keresetet terjesztett elő a gyermek kiadása iránt.
Az alperesek jogi képviselője a kereset jogalapját, vagyis azt, hogy a felperes mint szülői felügyeletre jogosult szülő a gyermek kiadását követelheti, elismerte. Előadta azonban, hogy az alperesek a gyermeket nem hajlandók kiadni, mert a felperes hatodmagával lakik egy lakótelepi lakásban és a gyermek megfelelő gondozását ez idő szerint nem képes biztosítani.
A felperes személyes meghallgatása során előadta, hogy az alperesekkel történt megállapodás szerint a felesége halála után is náluk lakott volna annak érdekében, hogy a gyermeket közösen neveljék. A kapcsolatuk azonban hamarosan megromlott, az alperesek a néhai feleségével közös szoba használatában korlátozták. A II. r. alperes beleszólt a gyermek nevelésébe, az ő akarata és elképzelése nem érvényesülhetett. A felperes nyilatkozata szerint a szülei lakótelepi háromszobás lakásában öten laknak. Az apja iskolaigazgató, az anyja általános iskolai tanár, húgai 16, illetve 9 évesek. Tagadta, hogy idős nagyanyja is a lakásban tartózkodna. Előadta, hogy a gyermek gondozásához szükséges segítséget a családjától megkapja, a lakásukhoz közel bölcsőde van, de ha szükséges, a gyermek érdekében anyja is hajlandó igénybe venni a gyermekgondozási szabadságot.
A felperes a d.-i termelőszövetkezetben gépkocsivezetőként dolgozik, munkaideje reggel 7 órától – szükség szerint – 16–19 óráig tart. Előadta azonban hogy a jövőben Budapesten kíván elhelyezkedni. A felperes – nyilatkozatából kitűnően – 1980 novemberében behívták sorkatonai szolgálatra, de féléves halasztást kapott.
A járásbíróság ítéletében az alpereseket kötelezte, hogy a gyermeket 15 napon belül ingóságaival együtt adják ki a felperesnek. Az ítélet alapjául szolgáló tényállást a felperes személyes előadására és csatolt nyilatkozataira alapította. Utalt a Csjt. 70–71. §-aira, amelyek szerint a szülői felügyelet a gyermek gondozására és nevelésére is kiterjed. Miután a gyermek anyja meghalt, a szülői felügyeleti jog egyedül a felperest illeti, aki a gyermek gondozóját – a gyermek érdekében – belátása szerint választja meg. Minderre tekintettel, megállapította, hogy az alperesek a gyermeket kötelesek kiadni a felperesnek.
Az alperesek fellebbezése az első fokú ítélet megváltoztatására és a kereset elutasítására irányult. Előadták, hogy soha nem vitatták a felperesnek a gyermekhez fűződő fogait, nem korlátozták és nem kívánják korlátozni abban, hogy a gyermekkel törődjék. A csecsemőkorban levő gyermek gondozását azonban a felperes a jelenlegi körülményei között nem tudja biztosítani, és így a születése óta megszokott környezetéből való kiemelése a fejlődését veszélyezteti. Hivatkoztak arra, hogy az első fokú eljárás során a bíróság kizárólag a felperest hallgatta meg, a szülei nevében is ő nyilatkozott. Ezen túlmenően a bíróság semmilyen bizonyítást nem foganatosított, holott ez a gyermek kiadása kérdésében történt döntés előtt szükséges lett volna.
A megyei bíróság az első fokú ítéletet helybenhagyta. A jogerős ítélet indokolása szerint az alperesek semmi olyan tényt vagy bizonyítékot nem hoztak fel a fellebbezésükben, amelyet az elsőfokú bíróság nem bírált el. Csupán azzal érveltek, hogy a gyermek jelenlegi elhelyezése megfelelő. Miután az alperesek a másodfokú eljárás során nem igazoltak olyan törvényes jogcímet, amely alapján a gyermek kiadását megtagadhatnák, ezért az első fokú ítélet megváltoztatására és a kereset elutasítására irányuló fellebbezés alaptalannak bizonyult.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Csjt. 76. §-ának (4) bekezdése értelmében a szülői felügyeletre jogosult szülő a gyermek kiadását követelheti attól, aki a gyermeket jogtalanul tartja magánál.
A felperes a keresetét lényegében e törvényi rendelkezésre alapította, amelyből azonban nem következik az, hogy a bíróság egyáltalán nem köteles vizsgálni, hogy a gyermek milyen körülmények közé kerül, testi és szellemi fejlődésének feltételei mennyiben biztosítottak.
A Legfelsőbb Bíróság módosított XXI. számú Polgári Elvi Döntésének iránymutatása alapján kialakult ítélkezési gyakorlat szerint minden olyan ügyben, ahol a gyermek sorsáról kell dönteni, a legfőbb szempont a gyermek érdeke, ezért a tényállás tisztázása a bíróságnak hivatalból is kötelessége. Amennyiben pedig a bíróság arra a meggyőződésre jut, hogy a gyermek kiadása a gyermek érdekét veszélyezteti, akkor jár el megfelelően, ha értesíti az ügyészt vagy a gyámhatóságot a gyermek érdekében történő elhelyezési per megindításának szükségességéről.
Az anya halálát követően a felperes a saját körülményeit úgy ítélte meg, hogy a gyermek gondozását nem tudja biztosítani. Ezért a gyermek érdekében úgy nyilatkozott, hogy őt a I. r. alperesnél helyezi el, aki a további gondozását vállalta. E nyilatkozat megtétele és annak visszavonása között alig egy hónap telt el, és a felperes körülményeiben annyi változás történt, hogy az alperesektől Budapestre, a szüleihez költözött.
A felperes nyilatkozata szerint szükség esetén az anyja a gyermekgondozási szabadságot is igénybe veszi.
Minderre tekintettel elengedhetetlen lett volna a felperes szüleinek meghallgatása annak tisztázása érdekében, hogy a gyermek gondozását vállalják-e, s ha igen, ennek megvannak-e a feltételei. Vizsgálnia kellett volna a bíróságnak azt is, hogy a felperes által megjelölt bölcsődében a gyermek részére tudnak-e, s ha igen, mikortól férőhelyet biztosítani. Amennyiben pedig erre nincs lehetőség, a felperes anyja valóban hajlandó-e arra, hogy a gyermek érdekében a munkaviszonyát átmenetileg szüneteltesse.
A peres iratokból kitűnően a felperesnek 16 és 9 éves húga van, sőt az alperesek előadása szerint az idős nagyszülő is a családdal lakik. Ebben a helyzetben a kisgyermek gondozása, betegség esetén ápolása a felperes szülei számára komoly megterhelést jelent. Ilyen körülmények között a gyermek befogadása és a gondozás elvállalása kérdésében a szülei helyett a felperes nem nyilatkozhatott, és erre a bíróság tényállást nem alapozhatott volna.
A gyermek további fejlődése szempontjából egyáltalán nem közömbös, hogy a felperes az eddig megszokott nyugodt környezetet képes-e számára biztosítani. Ennek ellenére a bíróság elmulasztotta a környezettanulmány lefolytatását arra a lakásra nézve, amely a jövőben a gyermek otthona lenne. A felperes előadásán kívül semmilyen adat nem áll rendelkezésre a tekintetben, hogy a felperes szüleinek lakása hány helyiségből áll, abban hány személy lakik, a családtagok egészségesek-e. Márpedig enélkül a bíróság nem foglalhatott volna állást abban a kérdésben, hogy a gyermek – kiadása esetén – az új környezetben érdekei sérelme nélkül elhelyezhető.
A peres iratokból megállapíthatóan a bíróság elmulasztotta az alperesek személyes meghallgatását.
A rendelkezésre álló adatok szerint a felperes és néhai felesége házasságkötésüktől kezdve az alpereseknél laktak. Az alperesek a felperes és leányuk házaséletének alakulásáról, a felperesnek és a felperesi nagyszülőknek a gyermekhez való kapcsolatáról közvetlen tudomást szerezhettek.
Az eljárt bíróságok tehát akkor jártak volna el megfelelően, ha az alpereseket személyesen meghallgatják és lehetőséget adnak arra, hogy a gyermek kiadása előli elzárkózásuk okát és aggályaikat a bíróság elé tárják.
A bíróság a felperes személyes nyilatkozata alapján tényként állapította meg hogy a felperes azért költözött el az alperesektől, mert a lakás használatában korlátozták és „beleszóltak” a csecsemőkorban levő gyermek „nevelésébe”.
Ugyanakkor adat van arra, hogy a felperesnek 1980 novemberében katonai szolgálatra kellett volna bevonulnia, melyre hat hónapos halasztást kapott.
A felperesnek jogában állt úgy döntenie, hogy a továbbiakban nem kíván az alpereseknél élni, figyelemmel azonban arra, hogy a gyermek kiadását is követeli, ez az elhatározása már a gyermek érdekeit érinti. Ezért egyáltalán nem közömbös, hogy a felperes valóban a gyermekhez való őszinte ragaszkodása miatt vagy egyéb meggondolásból vonta vissza korábbi, a gyermek elhelyezésével és gondozásával kapcsolatos nyilatkozatát. A tényállás tisztázása tehát e körben is szükséges lett volna.
Csak az eddigiekben részletezett körülmények tisztázása után kerül a járásbíróság abba a helyzetbe, hogy megalapozott tényállást tud megállapítani és a hatályos jogszabályoknak – de különösen a kiskorú gyermek érdekeinek – megfelelő döntést tud hozni.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a törvényességi óvással megtámadott ítéletét – a járásbíróság ítéletére is kiterjedően – hatályon kívül helyezte és a járásbíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 744/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás