MK BH 1982/218
MK BH 1982/218
1982.05.01.
Az unokái gondozását végző és a gyermeke háztartásában segítő, munkabérben nem részesülő nagyszülő e tevékenységben eltöltött idejét nem lehet szolgálati időnek tekinteni [1975. évi II. tv. 54. § (1) bek. a) pont, 56. §].
A felperes öregségi nyugdíj megállapítása iránti kérelmét az alperes azzal az indokkal utasította el, hogy figyelembe vehető szolgálati időt nem szerzett. A határozatában utalt arra, hogy a felperes 1939. július 1. és 1971. március 13. közötti időben szerzett 10 év 77 nap munkaviszonyát az azt követő 5 évnél hosszabb megszakítás miatt nem lehet szolgálati, időként figyelembe venni. A társadalombiztosítási bizottság az alperes határozatát helybenhagyta és a felperes felszólalását elutasította.
A felperes a keresetében arra hivatkozva kérte az öregségi nyugdíjra jogosultságának megállapítását, hogy 1972. február 1-jétől 1978. április 2-ig háztartási alkalmazottként leányának és annak férjének alkalmazásában állt.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítéletének indokai szerint a bizonyítási eljárás során kihallgatott tanúk vallomásai bizonyították azt a tényt, hogy a felperes gondozta a leányának a gyermekeit és dolgozott a leánya háztartásában, azt azonban nem lehetett megállapítani, hogy e tevékenysége munkaviszonyon alapult, vagy pedig a családon belüli segítségnyújtás volt-e. Ennek folytán a felperes 1971. március 13-ig fennállott munkaviszonyának időtartamát az 1975. évi II. törvény 56. §-a értelmében nem lehetett szolgálati időként figyelembe venni, mert az említett naptól az öregségi nyugdíjra jogosító korhatár eléréséig – 1978. augusztus 19-ig – öt évnél hosszabb idő telt el. Szolgálati idő hiányában pedig a felperes nem jogosult öregségi nyugdíjra.
A munkaügyi bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett és annak megváltoztatásával a keresetének helyt adó ítélet meghozatalát kérte.
A másodfokú eljárásban a felperes csatolta az m.-i járásbíróság ítéletének kiadmányát. Az ítélet szerint a bíróság a tőle különélő férjét 1972. január 1-jétől havi 500 forint házastársi tartásdíj-kiegészítés fizetésére kötelezte. Az ítélet indokai szerint a járásbíróság a tartásdíj összegének megállapításánál figyelembe vette azt a tényt: hogy a felperes „ténylegesen munkát végez azáltal, hogy az unokája felügyeletét látja el napközben, amelynek ellenszolgáltatásaként a leánya köteles a megélhetéséhez hozzájárulni és ezt anyagiakkal viszonozni.”
A megyei bíróság az ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy a felperes 1939. július 1. és 1978. január 1. között 15 év 46 nap nyugdíjba beszámítható szolgálati időt szerzett s így jogosult az öregségi nyugdíjra.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által kihallgatott tanúk vallomásai és a felperes férjét házastársi tartásdíj-kiegészítés fizetésére kötelező ítélet indokai alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy a felperes munkaviszonyban állt a leányánál. Az e munkaviszonyban eltöltött ideje – minthogy abban megszakítások is voltak – 4 évet és 334 napot tett ki. Ezt az időt hozzászámítva a korábbi 10 év 77 nap szolgálati idejéhez, összesen 15 év 46 nap nyugdíjra jogosító szolgálati időt szerzett, amelynek alapján öregségi nyugdíjra jogosult.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A per adatai szerint a felperes leánya a férjével és a gyermekeivel együtt a felperes lakásában lakott. A lakáshasználatért díjat nem fizettek. A leányának az első gyermeke 1970-ben, a második gyermeke 1973-ban született. 1972-től kezdve a felperes gondozta az unokáját, majd 1973-tól kezdve mindkét unokáját az alatt, amíg a munkaviszonyban álló leánya napközben távol volt az otthonától. Segített a főzésben és a takarításban is, a maga számára külön háztartást nem vezetett. A munkájáért munkabérben vagy egyéb rendszeres díjazásban nem részesült, étkezéséről és ruházkodásáról azonban gondoskodott a leánya.
Az előzőekben részletezett körülményekből megállapítható, hogy a felperes általa állított időtartamban nem állt munkaviszonyban a leányával és annak férjével. Tevékenységét, amely elsősorban a két unokája felügyeletéből és gondozásából állott, a közeli rokoni kapcsolatra tekintettel végezte. A kapcsolat e jellegének megfelelően a felperes munkabérben nem részesült, és még a lakása használatáért sem kapott ellenértéket, élelmezéséről – a közös háztartás keretében –, valamint a ruházkodásáról azonban gondoskodtak, mivel saját jövedelme csupán a férjétől kapott havi 500 forint tartásdíj volt.
Az 1975. évi II. törvény (T.) 54. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint szolgálati időként – egyebek között – a munkaviszonyban töltött idő vehető figyelembe. Minthogy a felperes nem munkaviszony keretében gondozta az unokáit és végezte a leányával közös háztartás egyes teendőit, az e munkák végzésével eltöltött ideje nem vehető szolgálati időként figyelembe. Ennek következtében a T. 56. §-a értelmében az utolsó munkaviszonyának megszűnése és az öregségi nyugdíjra jogosító korhatár elérése között eltelt öt évnél hosszabb időre tekintettel az 1971. március 31-ét megelőzően fennállott munkaviszonyaiban eltöltött idejét nem lehet nyugdíjra jogosító időnként figyelembe venni. Szolgálati idő hiányában pedig a felperes nem jogosult nyugdíjra. A megyei bíróság ezzel ellentétes ítéleti döntése törvénysértő. (M. törv. I. 10 350/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás