BK BH 1982/224
BK BH 1982/224
1982.06.01.
A szemmel láthatóan tudatzavarban levő személy jogtalan támadása elől csak akkor van kitérési kötelezettség, ha annak lehetősége fennáll [Btk. 29. §, 170. § (5) bek., 15. sz. Irányelv; Be. 214. § (3) bek. c) pont].
A megyei bíróság a vádlottat életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt – börtönben végrehajtandó – 1 évi szabadságvesztésre ítélte.
Az ítéleti tényállás lényegének megállapításai szerint a józan életű, munkáját kifogástalanul végző vádlott hetente általában két alkalommal üdítő italok fogyasztása végett szokott megjelenni az italboltban.
A vád szerinti napon a kora esti órákban a vádlott az italboltban több üveg colát fogyasztott. Közben észlelte, hogy az italboltban tartózkodó – a lakókörnyezetében kötekedő természetűként ismert – sértett ittas állapotban hangoskodott és dülöngélt.
A záróra elrendelését követően a vádlott két ismerőse társaságában hagyta el a helyiséget, majd az utcasarkon az ismerőseitől elbúcsúzva s az italbolt bejárati ajtaja előtt elhaladva a lakására kívánt távozni.
A vádlott az ajtó közelében találkozott össze a sértettel és az annak társaságában levő Sz. F.-fel. Mindkettőjüket udvariasan köszöntötte, majd rövidebb ideig a sértettel békésen beszélgetett. A leittasodott sértett volt az, aki minden indok nélkül a vádlottól megkérdezte: „Tudod-e, hogy én mekkorát tudok ütni?” A vádlott erre azt válaszolta: „Hát én mekkorát tudok ütni!”
Kijelentésének megtételével egyidejűleg a sértett a vádlott mindkét kezét lefogta és fogva tartotta. A vádlott nem kívánt tettlegességbe keveredni, s ezért több ízben kérte a sértettet, hogy hagyja őt békében, és hátrálással is megkísérelt kitérni előle. A sértett azonban az őt kérlelő és előle hátráló vádlott kezeit lefogta. Többméternyi hátrálás után a vádlott a sértett fogásából a kezeit kirántotta. A sértett ekkor nyomban megütötte: az ütés a vádlott vállát érte. A sértett bántalmazó szándékú támadását a vádlott egyetlen ütéssel viszonozta: az ittas embert egyetlen ökölcsapással arcul ütötte. Ez az ökölütés a sértett arcának bal oldalán a bal oldali szájzug felett 10 filléres kiterjedésű felületes sérülést okozott, az erősen ittas sértett azonban az ütés erejétől hanyatt vágódott és a fejét az italbolt előtti betonjárda lapjához ütötte.
A sértett életveszéllyel és 5 hétig tartó eszméletlen állapottal járó koponyacsonttörést, az agyállományban a bal halánték lebenyében kialakult vérzést és súlyos agyzúzódást szenvedett el.
A sértett életét műtét útján mentették meg. A sérülések következtében beszéd megértési, szófelejtési és emlékezetfunkciós zavarok alakultak ki nála; ugyanakkor a jobb oldali felső nyaki idegfonat sérülése következtében a jobb karja megbénult. Az időközben eltelt háromnegyed év alatt az állapotában jelentős javulások következtek be.
A megyei bíróság ítéleti okfejtései szerint az ütésváltáskor az italbolt épületének háttal álló vádlottnak a sértett előli kitérésre lehetősége volt; a sértett kihívását elfogadva s ekként a jogtalanság talaján állva hajtotta végre az ökölütését; helyi ismeretei alapján és a sértett erős leittasodását észlelve megfelelő gondosság kifejtése esetén a sértett elesésével s fejének a járdaszintből kiemelkedő betonlapokba való ütközésével számolnia kellett volna. Mindezekre figyelemmel pedig a testi sértés okozására irányuló szándékkal elkövetett cselekmény miatt a bűnösségét meg kell állapítani, az eredményért való felelőssége pedig az enyhébb fokú gondatlanságával összefüggésben a Btk. 15. §-a alapján áll fenn.
A megyei bíróság ítélete ellen a vádlott javára bejelentett fellebbezések alaposak.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezésekkel támadott ítéletnek a Be. 236. §-a (1) bekezdése szerinti felülbírálata során a tényállást a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében felsorolt hibáktól és hiányosságoktól mentesnek találta, és ezért az a Be. 239. §-a (1) bekezdése rendelkezésének megfelelően irányadó volt a másodfokú bírósági eljárásban.
A megalapozott tényállásból azonban az elsőfokú bíróság helytelen jogi következtetéseket levonva állapította meg a vádlott bűnösségét és kiszabott büntetést.
Az elsőfokú bíróság ugyan megállapította, hogy a sértett részéről a vádlottat jogtalan támadás érte, de a „kihívás” elfogadása, a kitérési lehetőség választásának elmulasztása s a viszonzott bántalmazás megtorló célzata miatt úgy találta, hogy a cselekmény jogos védelemben elkövetettnek nem minősíthető.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállásból azonban okszerűen ellentétes tartalmú jogi következtetéseket kell levonni.
Az adott körülmények között különös gondosságú értékelést igényelt az a kérdés, hogy a vádlott elfogadta-e a sértett kihívását: továbbá volt-e módja a testi bántalmazás szándékával indított támadás elől kitérnie.
A Legfelsőbb Bíróság mindkét kérdést nemlegesen eldöntendőnek ítélte.
A sértettnek a vádlotthoz intézett kérdése egyértelműen támadásra utaló tartalma miatt és a sértett közismerten agresszív, kötekedő természetének ismeretében a vádlottnak alapos okkal kellett számításba vennie a tényleges, fizikai támadás bekövetkezését.
A vádlott válasza nem fogható fel a sértetti kihívás elfogadásának.
A vádlottnak e kijelentést megelőző, de ezután is tanúsított magatartásából arra kell következtetni, hogy – miként az ítélet tényállása is rögzíti – nem kívánt a sértettel verekedésbe „keveredni”.
A szóbeli támadás elhangzása után, a fizikai támadás okkal feltételezhető megkezdése előtt a vádlott arra törekedett, hogy megfelelő súlyú szóbeli közléssel a sértettet a bántalmazási szándékától eltérítse; ez a megjegyzés alkalmas lehetett volna – a sértett reakciójától függően – annak megnyugtatására, a támadástól való visszatartására.
Mindezekre figyelemmel a sértetti kihívásra adott válasz elfogadásnak nem minősíthető, és a vádlott nem került a jogtalanság talajára.
A Legfelsőbb Bíróságnak az élet és testi épség védelméről szóló 15. számú Irányelve kimondja, hogy a szemmel láthatóan tudatzavarban levő személyek jogtalan támadása elől meneküléssel is ki kell térni (III/2. pont).
Ez a kötelezettség azonban csak akkor áll fenn, ha erre megvan a reális lehetőség.
Az ítéleti tényállás szerint a sértett a fizikai támadása kezdetén – erőfölényével visszaélve – a vádlott mindkét kezét leszorította, ezáltal őt gyakorlatilag fogva tartotta, és ezt a lefogást a vádlott ismételt kérései ellenére sem szüntette meg. A vádlott hátrálással sem tudott a lefogásából szabadulni, amely egy kilátásba helyezett nagy ütés előkészítésének ígérkezett –, s amikor háttal az italbolt épületének falához kényszerült visszavonulni, beszorított helyzetbe került. Az ittassága ellenére is – az ismertettekből kitűnően – igen aktív sértett elől a passzív menekülés térbeli lehetősége ezzel gyakorlatilag lezárult.
A vádlott ilyen körülmények között – az elsőfokú bíróság következtetésével ellentétesen – a közvetlen fenyegetettség érzetét élhette át.
A békés kitérési kísérleteinek eredménytelensége miatt a vádlott kirántotta a kezeit a sértett szorításából. Lényeges körülmény, hogy még ekkor sem ütötte meg a sértettet. A sértett volt az, aki ekkor nyomban a testi sértés okozásának nyilvánvaló szándékával ütött, és a folyamatos támadásra irányuló szándékához kétség sem férhetett.
A vádlott a számára már rendkívül megalázó, folyamatos jogtalan sértetti támadás feltartóztatása érdekében – és semmiképpen nem a megtorlás szándékával – az erőfölényben levő támadó ellen eszköz használata nélkül s egyetlen, nem túl nagy erejű ütéssel védekezett, s ezzel az elhárítás szükséges mértékét sem lépte túl. A cselekményét tehát jogos védelemben követte el.
A Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság ezért a Be. 260. §-a alapján az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a vádlottat a Be. 214. §-a (3) bekezdése c) pontjának első fordulata alapján a Btk. 22. §-nak f) pontja szerinti büntethetőséget kizáró okból az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt ellene emelt vád [Btk. 170. §-ának (5) bekezdése] alól felmentette. (Legf. Bír. Bf. V. 833/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás