PK BH 1982/248
PK BH 1982/248
1982.06.01.
A bíróság a peres eljárás során hozott határozatával a hagyatékátadó végzést nem helyezheti hatályon kívül és a közjegyzőt nem utasíthatja új eljárásra, hanem a jogvitát érdemben kell elbírálnia [6/1958. (VII. 4.) IM sz. r. 89. § (1) bek.; PK 351. sz.].
A közjegyző a jogerős végzésével a végintézkedés nélkül meghalt E. J. örökhagyó hagyatékát – téves adatközlés folytán – a Magyar Államnak adta át.
E. Gy. pert indított a Magyar Állam ellen. Keresetlevelében előadta, hogy ő az örökhagyónak a testvére és rajta kívül az örökhagyónak még további őt élő testvére maradt hátra. Eredeti keresetében annak megállapítását kérte, hogy az örökhagyó hagyatékához tartozó 1/2 ingatlanhányad tulajdonjogát ő és a keresetlevélben felsorolt testvérei öröklés jogcímén egyenlő arányban megszerezték.
A tárgyaláson a keresetét módosította, s azt kérte, hogy a bíróság a hagyatékátadó végzést helyezze hatályon kívül és a közjegyzőt új eljárás lefolytatására kötelezze.
Az alperesként perbevont Magyar Állam – képviselője útján – kijelentette, hogy a módosított kereset teljesítését nem ellenzi.
A kerületi bíróság ítéletével a hagyatékátadó végzést hatályon kívül helyezte és egyben a közjegyzőt új eljárásra utasította.
Az ítélet fellebbezés hiányában jogerőre emelkedett.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A Legfelsőbb Bíróság a PK 351. számú állásfoglalásában rámutatott arra, hogy a hagyatéki eljárás, illetőleg a peres eljárás – mindegyik a maga jogorvoslati lehetőségével – külön szabályok alá tartozik. Ezért a hagyatéki eljárás során hozott valamely határozatot (végzést) csakis abban az eljárásban előterjesztett törvényszerű jogorvoslat eredményeként lehet akár megváltoztatni, akár hatályon kívül helyezni. Nincs tehát helye annak, hogy a bíróság a peres eljárás során hozott határozattal a hagyatékátadó végzést hatályon kívül helyezze. A hagyatéki eljárás során mellőzött érdekelt az esetleges igényét hagyatéki eljáráson kívül, a törvény rendes útján érvényesítheti.
Ezek szerint nem volt helye annak, hogy a bíróság a hagyatékátadó végzést hatályon kívül helyezze és a közjegyzőt új eljárásra utasítsa, hanem a perbeli jogvitát érdemben kellett volna elbírálnia.
Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy bár a felperes az örököstársai öröklési igényét csak a részükről adott meghatalmazás alapján érvényesítheti, ilyen meghatalmazást a periratokhoz nem csatolt.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a kerületi bíróság ítéletét a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a kerületi bíróságot a fentiek figyelembevételével lefolytatandó új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. II. 20 243/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
