GK BH 1982/251
GK BH 1982/251
1982.06.01.
A vállalkozó szerződésmódosítási ajánlata az eset körülményeihez képest a Ptk. 392. §-ának (3) bekezdése szerinti figyelmeztetésnek tekinthető [Ptk. 392. § (3) bek.].
Az alperes tervei alapján készült el egy húskombinát csatorna- és szennyvíztisztító teleprendszere és az ahhoz csatlakozó technológia, amelynek rendeltetése a közcsatornába kerülő szennyvizek – a tűrési határnak megfelelő előtisztítása volt. A létesítmény átadása után az illetékes vízügyi hatóság a felperest mint üzemeltetőt szennyvízbírság megfizetésére kötelezte, mert az általa a közcsatorna hiányában a Sajóba bocsátott víz szennyezettsége az előírt mértéket meghaladta. A jogerős határozat szerint a felperes 19 749 181 Ft bírságot volt köteles fizetni és keresetében ebből az alperest 7 428 398 Ft megfizetésére kérte kötelezni, mert álláspontja szerint a szennyvíztisztító telep a hibás tervezés és a nem megfelelő műszaki színvonalú tisztítórendszer miatt nem biztosítja a szennyvizek bírságmentes előtisztítását.
Az alperes védekezésében előadta, hogy a tervezést 1970-ben prototípus jelleggel vállalta és külön rögzítette a próbaüzemelés szükségességét, mivel a tervezés időszakában még nem volt ismeretes olyan szennyvízkezelő rendszer, amely a szerződéskötés után megjelent 2/1970. (XII. 13.) OVH számú rendelkezés feltételeinek megfelelő tisztítás elvégzésére alkalmas lett volna. Üzemeltetési hibára, a rendszernek a tervezéshez szolgáltatott adatokat jelentősen meghaladó mennyiségű és minőségű igénybevételére is hivatkozott.
Az elsőfokú bíróság által kirendelt szakértő rámutatott arra, hogy a szerződéskötéskor a Miskolci Városi Tanács 3/1969. számú rendelete volt hatályban és a Miskolci Vízművek és Csatornázási Vállalat 1970. november 2-án ezt küldte meg az alperesnek. E rendelet követelményeinek és a szerződési feltételeknek az alperes által tervezett technológiai berendezések meg is feleltek, a 2/1970. (XII. 13.) OVH számú rendelkezés azonban már további követelményeket is támasztott azzal, hogy a csatornába vezethető szennyvízben levő szennyező anyagok bírságmentes határértékeit is megadta. Ezeket a határértékeket az elkészült berendezés nem teljesíti, ehhez a tisztítási hatásfok nem elegendő, mert az üzemi próba során mért 50–60%-os hatásfok a 60 mg/l határértékhez képest csak akkor lenne megfelelő, ha a zsírfogóra érkező szennyvíz zsírtartalma nem haladná meg a 150 mg/l szennyezettséget. Ebből kiindulva a szakértő kifejtette, hogy a tervezésnél a feltételezett szennyezettségnek meghatározó jelentősége van, ez azonban a tervezés idején még ismeretlen volt.
E szakvélemény alapján az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása megállapította, hogy a szennyvízbírságot a felperesnek nem az alperes szerződésszegése miatt kell fizetnie, mert a terv megfelelt egy új típusú műtárgy tervdokumentációja követelményeinek. A próbaüzemeltetéshez szükséges költségeket – amely lehetővé tette volna a vállalkozó részére a berendezés alkalmasságának gyakorlati vizsgálatát – a felperesnek kellett volna biztosítania, az ehhez szükséges anyagi fedezetet azonban az alperes nem kapta meg. A zsírfogó túlterhelése a megnövekedett termelési követelményeken kívül a technológiai fegyelem lazasága miatt is bekövetkezett.
A felperes fellebbezése alapján a Legfelsőbb Bíróság ezt az ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. Szükségesnek látta a felek közötti szerződés részletes tartalmának, az irányadó hatósági, műszaki előírásoknak és annak vizsgálatát, hogy az alperesnek e követelmények figyelembevételével milyen hatásfokú szennyvíztisztító berendezést kellett terveznie, tekintettel arra is, hogy a hústechnológiai terveket is az alperes készítette, tehát ismernie kellett a berendezések kapacitását a várható szennyvíz mennyiségét, a szennyezettség mértékét és az egyéb idevonatkozó műszaki kérdéseket. A másodfokú bíróság tisztázni rendelte azt is, hogy a berendezés hatásfoka szempontjából van-e jelentősége annak a kérdésnek, hogy a felperes több műszakos üzemelésre tért át.
Az új eljárásban az elsőfokú bíróság által a fellebbezési bíróság iránymutatásában szereplő szakkérdések vizsgálatára kirendelt egyik szakértő véleménye szerint az alperes által tervezett berendezésből a tervezés időszakában hatályos, sőt a 2/1970. (XII. 13.) OVH számú rendelkezés előírásaira tekintettel is megfelelő minőségű szennyvíz keletkezik, ha a vízmennyiség és a szennyezettség a tervezett szinten marad és a tisztítóberendezést szakszerűen és gondosan üzemeltetik. A berendezés prototípus jellegű volt, szakszerűen lefolytatott próbaüzem során az esetleges hiányosságok kijavíthatók, a módosítások elvégezhetők lettek volna, ha az üzemeltető a próbaüzemet megrendeli és az anyagi fedezetet biztosítja. Kiemelte a szakértő, hogy a berendezés egy műszakos szennyvízterhelésre készült, és arra alkalmas, a több műszakos üzemnél legalább még egy hasonló ikerberendezés megépítése lett volna szükséges. Rámutatott arra, hogy a húskombinátban a technológiai zsírveszteség és ezzel a szennyvíz szennyezettsége sokkal nagyobb, mint egyéb hazai mérések eredménye. Ezzel a tervezésnél nem lehetett, illetőleg nem szabad számolni.
Az elsőfokú bíróság a szakértői vélemény alapján a keresetet az újabb eljárás eredményeként is elutasította.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A fellebbezési tárgyaláson nyilatkoztak a perben kirendelt szakértők is. Az újabb eljárásban alkalmazott szakértő nyilatkozata szerint a vizsgálata nem terjedt ki arra, hogy a beruházási programban szereplő állatvágás mellett az alperes által figyelembe vett napi vízmennyiség és egzakt anyag betervezése olyan paramétereket eredményezett-e, amelyek a jogszabályban tiltott szennyezettség keletkezését kizárják, hangsúlyozta azonban az 1979-ben tapasztalt nem megfelelő üzemeltetést.
A korábbi szakértő fenntartotta az első fokú eljárásban előterjesztett, már ismertetett szakvéleményét, kiemelve azt, hogy az alperes maga figyelmeztette a felperest a módosítás szükségességére, és hogy a felperes által alkalmazott technológiai fegyelem hibás volta 4/5 részben adott okot a bírság kiszabására, az alperes hibájául pedig csak 1/5 rész róható fel.
A másodfokú bíróság e szakvéleményt fogadta el és az első fokú ítéletet úgy változtatta meg, hogy az alperest 3 949 836 Ft megfizetésére kötelezte.
A mindkét ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az új eljárásban részt vett szakértő nem vizsgálta azt, hogy a beruházási programban szereplő állatvágás mellett az alperesnek a tervezésnél milyen mennyiségű és milyen szennyezettségű vizet kellett volna figyelembe vennie. Ennek folytán az alperes felelősségét teljes mértékben kizáró szakvéleménye a helyes ítélet meghozatalához nem elegendő.
A korábbi szakértő a szakvéleményében következetesen arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alperes a 2/1970. (XII. 13.) OVH számú rendelkezés előírásainak nem megfelelő berendezést tervezett, hangsúlyozta azonban a felperes technológiai fegyelemsértését és azt, hogy az alperes figyelmeztette a felperest a módosítás szükségességére, ennek elvégzéséhez azonban hozzájárulást és anyagi fedezetet a felperestől nem kapott. A Ptk. 392. §-ának (3) bekezdése szerint, ha a megrendelő alkalmatlan anyagot vagy pedig célszerűtlen, vagy szakszerűtlen utasítást ad, erre a vállalkozó köteles őt figyelmeztetni. Ha a megrendelő a figyelmeztetés ellenére utasítását fenntartja, a vállalkozó a szerződéstől elállhat, ha azonban nem áll el, a megrendelő utasítása szerint a megrendelő kockázatára köteles a munkát elvégezni. A kivételt az említett § (4) bekezdése foglalja magában. Azonos rendelkezést tartalmazott a szerződéskötéskor és a szerződés teljesítése idején hatályos 44/1967. (XI. 5.) Korm. számú rendelet 13. §-ának (2) bekezdése is.
A peradatok szerint az alperes a 2/1970. (XII. 13.) OVH számú rendelkezés hatálybalépése után a felperesnek szerződésmódosítást ajánlott. Annak elbírálása, hogy ez az ajánlat azonosnak tekinthető-e az idézett jogszabály által előírt figyelmeztetési kötelezettség teljesítésével és az az alperes későbbi nyilatkozatait és eljárását is figyelembe véve az említett jogkövetkezményekkel járt-e, az idevonatkozó tényadatok teljes feltárásával, a szakértői vélemény figyelembevételével a bíróság feladata lett volna. Ha az alperes szerződésmódosítási ajánlata tartalmában kimeríti a szakszerűtlen utasítás miatt kötelező figyelmeztetés követelményeit, akkor a jogkövetkezményeket is a jogszabály előírásai szerint kellett volna alkalmazni és a szakértő által javasolt mérlegelésre csak akkor kerülhetett volna sor, ha a figyelmeztetés említett jellege, illetőleg teljesértékűsége – a felperes azt követő magatartását is figyelembe véve – nem lett volna megállapítható. E vonatkozásban az eljárt bíróságok az alperes szerződésmódosítási ajánlatát annak előzményeit, indokait és jogi következményeit nem mérlegelték kellő alapossággal.
Ezen túlmenően felderítetlen maradt a perben az a kérdés is, hogy a felperes a kereseti követelésének összegét milyen szempontok alapján határozta meg. Lényeges lett volna tehát a perben annak a tisztázása is, hogy a felperes milyen meggondolásból kiindulva, hogyan számította ki a kárigényének összegét. A kár keletkezésében való közrehatása esetén a megosztás kiszámításánál ennek is jelentősége lehet.
A számítás részletezésére és szakértői ellenőrzésére azért is szükség lett volna, mert a szennyvízbírságot kiszabó határozat mellékletét képező bírságszámítási táblázat időszakonként eltérő adatok alapján tartalmazza a részösszegeket és azok végeredményét. Ha tehát a felperes jogosan háríthatja át a bírságot vagy annak egy részét az alperesre, akkor az átháríthatóság összegszerűsége is csak hasonló számítási mód alkalmazásával, az időszakonként kibocsátott szennyvíz mennyiségétől és határértékeket meghaladó szennyezettségétől függően állapítható meg.
A rendelkezésre álló peradatok, a mérlegelt szempontok mellett tehát a fenti jogalapbeli és összegszerűségi kérdéseket is beható vizsgálat tárgyává kell tenni, mert megalapozott, a megrendelői, a vállalkozói és az üzemeltetői kötelezettségeket figyelembe vevő, a környezetvédelemhez fűződő népgazdasági érdekeket kellően szem előtt tartó ítéletet csak a vitás tény- és jogkérdések teljes felderítése után lehet hozni. A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján a másodfokú ítéletet az első fokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (Eln. Tan. G. törv. 30 537/1980. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás