MK BH 1982/262
MK BH 1982/262
1982.06.01.
A fegyelmi büntetés meghatározásánál a dolgozó terhén kell értékelni, hogy korábban többször szabtak ki vele szemben fegyelmi büntetést. Ennélfogva súlyos, újabb fegyelmi vétség elkövetése esetén indokolt a legsúlyosabb fegyelmi büntetés kiszabása, ha az ügy összes körülményeiből arra kell következtetni: csak e büntetés alkalmas annak elérésére, hogy a dolgozó bármely munkakörben a munkahelyén fegyelmezett magatartást tanúsítson [1967. évi II. törvény 55. § (1) bek. f) pont].
Az alperes igazgatója a fegyelmi határozatával „elbocsátás” fegyelmi büntetéssel sújtotta a művezető beosztású felperest, mert egy másik művezetőtársával együtt 1981. március 25-én a gyár területén felépített háromszintes épület tetőszellőző nyílásán keresztül bemászott az épületbe. Az ott tartózkodó építésvezető észrevette őket és annak felszólítására távoztak. Másnap reggel felkeresték az építésvezetőt és a felperes vállalta az épületről hiányzó felszerelések megtérítését, ha az építésvezető eltekint feljelentésüktől. A felperes magatartásával nem tett eleget annak a munkaköri kötelezettségének, hogy a délutános műszakot irányítsa és felügyelje. Rossz példát mutatott az összes dolgozónak. Súlyosító körülményként értékelte a fegyelmi jogkör gyakorlója azt, hogy az elmúlt 13 év alatt a felperes kilenc esetben részesült már fegyelmi büntetésben, amelyek a kellő nevelő hatást nem érték el.
E határozat ellen a felperes kérelmet nyújtott be az alperes vállalat munkaügyi döntőbizottságához, és a fegyelmi büntetés mérséklését kérte. A munkaügyi döntőbizottság a fegyelmi határozatot „jóváhagyta”.
A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen benyújtott keresetében is azt kérte a felperes, hogy az említett határozatok megváltoztatásával a bíróság enyhítse a fegyelmi büntetés mértékét. A keresetét azzal indokolta, hogy kíváncsiságból mentek be az építkezés területére, onnan nem tulajdonítottak el semmit, csupán azért vállalták az építésvezető által kívánt szerelvények megtérítését, mert így kívánták elérni azt, hogy az építésvezető az ügyről ne tegyen jelentést. Utalt arra is, hogy művezetőtársa csupán „áthelyezés alacsonyabb munkakörbe” fegyelmi büntetésben részesült.
A munkaügyi bíróság a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta és a felperest fegyelmi büntetésként határozatlan időre áthelyezte öntőszakmunkási munkakörbe. Az ítélet indokolása szerint a felperes a fegyelmi vétséget munkatársával együtt követte el, akivel szemben enyhébb fegyelmi büntetést szabott ki az alperes. A felperes határozottan állította, hogy nem ő volt a fegyelmi vétség kezdeményezője, hanem a társa. A felszerelési tárgyak megtérítését is a társa kezdeményezte. A per adatai alapján a bíróság úgy találta, hogy a rendelkező rész szerinti fegyelmi büntetés áll arányban az elkövetett fegyelmi vétséggel, és a legsúlyosabb fegyelmi büntetés alkalmazása nem indokolt.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A tényállásból is kitűnően a felperes az általa sem vitatott fegyelmi vétséget művezetőként, tehát az alperesi vállalat egyik dolgozócsoportjának vezetőjeként követte el. Fegyelmi vétsége abban áll, hogy munkaidő alatt elhagyta munkahelyét, bemászott egy olyan építési területre, amelyre bemenni nem volt jogosult. Távolléte alatt nem tett eleget művezetői irányító és felügyelő kötelezettségének. Magatartásával az üzem dolgozói előtt rossz példát mutatott. E vétségeket pedig azok után követte el, hogy korábban már összesen kilenc esetben – legutóbb 1980. június 17-én, tehát egy éven belül – fegyelmi büntetéssel sújtotta őt az alperes.
Ez utóbbiból is arra a következtetésre kell jutni, hogy a felperesnél a korábbi vétségei miatt kiszabott fegyelmi büntetések a kellő nevelő hatást nem érték el. Emellett a fegyelmi határozatban megállapított és a felperes által is elismert fegyelmi vétségek oly súlyosak – különös tekintettel arra, hogy a felperes azokat művezetői beosztásban követte el –, hogy azokkal a legsúlyosabb fegyelmi büntetés, az 1967. évi II. törvény 55. §-a (1) bekezdésének f) pontjában meghatározott „elbocsátás” áll arányban.
Az adott esetben csak a legsúlyosabb fegyelmi büntetés lehet alkalmas annak a célnak a megvalósítására, hogy a dolgozók a munkafegyelmet maradéktalanul megtartsák, illetve őket a perbeli vétséghez hasonló magatartástól visszatartsa. Csak a legsúlyosabb fegyelmi büntetés lehet alkalmas arra is, hogy a felperes a munkahelyén fegyelmezett magatartást tanúsítson bármilyen munkakörben is.
Tévedett tehát és a rendelkezésre álló bizonyítékokat, adatokat körülményeket nem okszerűen mérlegelte az eljárt munkaügyi bíróság, amikor úgy találta, hogy az adott esetben az elbocsátásnál enyhébb fegyelmi büntetés áll arányban a fegyelmi vétséggel és ez a büntetés is betölti a fegyelmi büntetés útján is megvalósítani kívánt – már említett – feladatát. (M. törv. I. 10 368/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás