BK BH 1982/275
BK BH 1982/275
1982.07.01.
Halált okozó testi sértés megállapításának van helye, ha az elkövető egy téglát a haragosa felé dob, és a sértett a fejét ért ütéstől hanyatt esve halálos végű koponyasérülést szenved [Btk. 170. § (5) bek. II. fordulat].
A megyei bíróság a vádlottat halált okozó testi sértés bűntette miatt 3 évi börtönben letöltendő szabadságvesztésre és a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott évek óta rossz viszonyban volt szomszédjával, a sértettel.
A vádbeli napon a vádlott közepes fokban ittasan kerékpáron ment hazafelé. Észrevette, hogy a sértett egy vasvilla nyelére támaszkodva áll a kapuja előtt.
A vádlott egy téglarakásról felvett két darab téglát és futva a sértett felé indult, aki ekkor a vasvillát maga elé tartva állt. A vádlott futás közben előbb az egyik, majd a másik téglát a sértett felé hajította. Az első dobás elkerülte a sértettet, a másodízben eldobott tégla azonban a bal szeme alatt eltalálta.
A sértett az ütéstől néhány lépést hátratántorodott, majd hanyatt esett és a fejét a kapuja előtt levő kövezetbe ütötte. Ennek következtében olyan fej- és koponyasérüléseket szenvedett, melyek két nap múlva a halálát okozták.
Az elsőfokú bíróság a megalapozott tényállás alapján levont helyes következtetéssel állapította meg a vádlott bűnösségét és nem tévedett a cselekmény jogi minősítése során sem.
A vádlott a közel 2 kg súlyú téglát közepes erővel hajította a 78 éves sértett feje irányába. Szándéka tehát testi sértés okozására irányult. Nem kétséges az sem, hogy kellő gondosság és figyelem esetén azt is látnia kellett volna, hogy az ilyen korú sértett az adott súlyú és jellegű bántalmazás következtében eleshet és a köves talajon halálos sérülést is szenvedhet. A halálos eredményre vonatkozóan tehát hanyagság (negligencia) miatt gondatlanság terheli.
Mindezekből kitűnően az elsőfokú bíróság a minősítés jogi indokolása során tévesen utalt arra, hogy a vádlottat a bekövetkezett eredményért tudatos gondatlanság terheli, annál is inkább, mert utóbb a gondatlanság másik formájára is hivatkozott, s ezáltal az indokolás e körben ellentmondásossá vált.
Az elsőfokú bíróság a büntetés nemét és mértékét meghatározó tényezőket is hiánytalanul feltárta és azok súlyát kellő nyomatékkal értékelve megfelelő büntetést szabott ki, ezért a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. III. 224/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
