PK BH 1982/289
PK BH 1982/289
1982.07.01.
Az 1971. július 1. előtti szolgálati lakások jogi sorsának alakulása a jelenleg hatályos lakásügyi jogszabályok alkalmazása körében [1/1971. (II. 8.) Korm. sz. r. 3. § (2) bek., 151. §, 152. §; 50/1980. (XII. 10.) Korm. sz. r.].
A felperes 1970 októberében megállapodott az alkalmazásában állott Sz. S.-al, az alperes néhai férjével, hogy a társulat által „szolgálati jelleggel” megvásárolt öröklakás használatát számára havi 150 Ft bérleti díj ellenében átengedi. A megállapodás alapján Sz. S. házastársával, az alperessel költözött be a lakásba s bent lakott 1971. augusztus 10-én bekövetkezett haláláig. Ezt követően az alperes használja a lakást, változatlanul havi 150 forint ellenében.
A felperes módosított keresetében az alperest 1979. július 1. napjától kezdődően havi 410 forint lakáshasználati díj fizetésére kérte kötelezni. Előadta, hogy a lakás szolgálati lakás volt. Sz. S. halála után azt az alperes mint jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó használja, aki a 3/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet (R.) 24. §-ának (1) bekezdése szerint köteles a jogszabályban megjelölt mértékű lakáshasználati díjat fizetni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint bérlőtársa volt Sz. S.-nak, akinek a halála utáni egyedüli bérlővé vált. Mivel a felperes 1971. május 11. napjáig nem közölt vele új bért, ma már a bér összegének felemelésére nincs jogi lehetőség.
Az elsőfokú bíróság ítéletével az alperest arra kötelezte, hogy 1979. július 1. napjától a perbeli lakás után havi 410 forint használati díjat, továbbá 600 forint perköltséget fizessen a felperesnek. Azt állapította meg, hogy az alperes a lakásban visszamaradt jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználónak minősül, akit a lakbérnek megfelelő összegű lakáshasználati díj terhel.
A másodfokú bíróság az első fokú ítéletet megváltoztatta és a keresetet elutasította. A jogerős ítélet indokolása szerint a lakásbérleti megállapodás megkötésekor hatályban volt 35/1956. (IX. 30.) MT számú rendelet rendelkezéseire figyelemmel a perbeli lakás nem minősült szolgálati lakásnak, miután az e rendelet 47. §-ában előírt határozatot a lakásügyi hatóság nem hozott. De azért sem minősülhetett a lakás szolgálati lakásnak, illetőleg a későbbiekben vállalati bérlakásnak, mert ez csak állami szerv rendelkezése alatt álló lakások vonatkozásában kerülhet szóba. A társulat pedig nem minősül állami szervnek, így a lakás nem állami szerv tulajdonában álló lakás. Ha pedig a lakás nem volt szolgálati lakás, az alperes bérlőtárs volt, Sz. S. halála után pedig a lakás bérlője maradt. A felperes a 3/1971. (II. 8.) ÉVM. sz. rendeletben írt határidőben nem közölt új bért az alperessel, de az alperes vagy férje sem kérték az új bér megállapítását, ezért tehát az R. 18. §-a szerint a lakásbérleti jogviszony fennállása alatt a lakbér emelésére nincs lehetőség.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Tévesen állapította meg a másodfokú bíróság azt, hogy a perbeni lakás nem állami szerv tulajdonában áll. A periratoknál van az ingatlanra vonatkozó tulajdoni lap, amely szerint az ingatlan B. város 4272/4. számú tulajdoni lapján 3757/1/A/4. hrsz. alatt felvett, Bokodi út 38 szám alatti 3 szobás öröklakás, amelyen vétel jogcímén 1970. évben a Magyar Állam szerzett tulajdont, kezelője a felperes.
Az ingatlan-nyilvántartás – ha jogszabály kivételt nem tesz – a tulajdonjog és más jogosultságok fennállását hitelesen tanúsítja [Ptk. 116. §-ának (2) bekezdése].
A fenti ingatlan-nyilvántartási adatokkal szemben tehát törvénysértéssel állapította meg a másodfokú bíróság azt, hogy a lakás nem állami szerv tulajdonában álló lakás. Az ebből levont jogi következtetések megalapozatlanok.
A perbeli lakás már 1970. évben – tehát a lakásbérleti szerződés megkötésekor – állami tulajdonban volt. Az akkor hatályban volt rendelkezéseknek megfelelően vagy tanácsi rendelkezés alatt állt vagy szolgálati lakás volt.
Az 50/1980. (XII. 10.) MT számú rendelettel módosított 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet 151. §-ának (1) bekezdése szerint a rendelet rendelkezéseit a hatálybalépéskor fennálló lakásbérleti (albérleti) jogviszonyokra és az egyéb címen fennálló lakáshasználatokra is alkalmazni kell.
A 152. § (1) bekezdése szerint pedig a lakásbérleti jogviszony fennállását nem érinti az, ha a korábban hatályban volt jogszabályok alapján szolgálati lakásnak minősülő lakásnak ez a jellege e rendelet alapján megszűnik. A (2) bekezdés úgy rendelkezik, hogy a fennálló lakásbérleti jogviszony tartalmára és megszűnésére e rendeletnek a szolgálati lakásokra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni, ha
a) a lakás vállalati bérlakássá vált, és a lakással rendelkező szerv a bérlővel másként nem állapodik meg;
b) nem állami lakás esetében a bérbeadó és bérlő másként nem állapodik meg.
A (3) bekezdés szerint, ha az állami lakás nem vált vállalati bérlakássá, tanácsi bérlakássá alakult át.
E rendelkezések szem előtt tartásával a bíróságoknak elsősorban azt kellett volna vizsgálniuk, hogy az állami tulajdonban levő lakás 1980. évben, tehát a lakásbérleti szerződés megkötésének idején szolgálati lakás volt-e vagy sem, mi lett annak jogi sorsa az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet hatálybalépése után, nevezetesen mint állami tulajdonban levő lakás az 1/1971. (II. 8.) Korm. sz. rendelet 3. §-ának (2) bekezdése alapján hova sorolható.
A perben nem merült fel arra adat, hogy a lakás tanácsi rendelkezésű lett volna, és hogy a lakásügyi hatóság kiutaló határozatot hozott volna. Ennek hiányában a lakás szolgálati jellege kerülhet szóba, még akkor is, ha esetleg adminisztrációs mulasztás folytán a szolgálati lakások nyilvántartásába való felvételét elmulasztották. A szolgálati jelleget látszik alátámasztani a felperes és az alperesi jogelőd megállapodása is, amely kifejezetten hangsúlyozza a lakás szolgálati jellegét. Mindezek tisztázása után dönthető el, hogy az alperesnek férje halála után maradt-e fenn érvényes lakáshasználati jogcíme vagy sem. Ettől függően kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy a felperesnek az alperessel szemben magasabb összegű lakáshasználati díj iránti igénye jogszerű-e.
A kifejtett indokokra tekintettel a jogerős ítélet törvénysértő és megalapozatlan. A Legfelsőbb Bíróság ezért mindkét fokú ítéletet hatályon kívül helyezte, s egyben az elsőfokú bíróságot a fentieknek megfelelő új eljárásra és új határozat hozatalára utasította [Pp. 274. §-ának (3) bekezdése]. (P. törv. V. 20 934/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás