PK BH 1982/291
PK BH 1982/291
1982.07.01.
A volt házastársak lakáshasználatának rendezése során a családvédelmi szempontok nem csupán azt indokolják, hogy a kiskorú gyermekek lakhatási lehetősége biztosítva legyen, a gyermekek nevelését ellátó szülőt sem lehet az elhelyezés kapcsán méltánytalanul hátrányosabb helyzetbe hozni azzal a másik szülővel szemben, aki a gyermekek tényleges ellátásának gondja alól mentesül [Ptk. 140–144. §; Csjt. 31. § (6) bek.; PK 8. sz.; PK 391. sz.].
A peres felek 1977. augusztus 23-án kötöttek házasságot, 1978. június 2-án A. és 1980. március 18-án B. utónevű gyermekük született. A felek közös tulajdona a gy.-i kétszobás öröklakás, amely egyben közös lakásuk is volt.
A felperes keresetében kérte a házasság felbontását, a két kiskorú gyermeknek nála történő elhelyezését, a lakás kizárólagos használójául történő kijelölését. Előadta, hogy a lakás megosztott használatára az alperes meg nem felelő magatartása miatt nincs lehetőség.
Az alperes nem ellenezte a házasság felbontását. Ugyanakkor a nagyobbik gyermeknek nála történő elhelyezését és a lakás megosztott használatának biztosítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a felek házasságát felbontotta, a gyermekeket a felperesnél helyezte el, az öröklakás használatát a felek között megosztotta úgy, hogy a lakás bejárati ajtajával szemközti szoba az alperes, míg a fürdőszobára nyíló szoba a felperes kizárólagos használatába kerül a mellékhelyiségek közös használata mellett.
A lakáshasználatra vonatkozó ítéleti rendelkezést a bíróság azzal indokolta, hogy a felperes nem bizonyította az alperes tettlegességét vagy durva magatartását, amely indokolná azt, hogy az alperes a közös lakásából elköltözzék. A lakás a felek közös tulajdona és beosztásánál fogva a lakószobák külön-külön is használhatók.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett. Annak megállapítását kérte, hogy a házasság kizárólag az alperes magatartása miatt romlott meg. Kérte a lakás kizárólagos használatának a biztosítását azzal, hogy az alperes mint rosszhiszemű jogcím nélküli lakáshasználó az elhelyezéséről maga köteles gondoskodni.
A másodfokú bíróság az első fokú ítélet nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét pedig helybenhagyta. Megállapította, hogy az alperes nem tanúsított olyan magatartást, amely bérlőtársi jogviszony fennállása esetén ennek a jogviszonynak a megszüntetését indokolhatná. Így helyes volt a kedvező műszaki adottságú lakás megosztott használatának az elrendelése.
A jogerős ítélet ellen – a lakáshasználat rendezésére vonatkozóan – emelt törvényességi óvás alapos.
A Legfelsőbb Bíróság PK 412. számú kollégiumi állásfoglalásával módosított 391. számú kollégiumi állásfoglalás szerint a különélő, illetőleg a volt házastársak közös lakása használatának rendezésénél a használat alapjául szolgáló jogviszonyokra vonatkozó rendelkezéseket a családvédelmi érdekek figyelembevételével kell alkalmazni. Ha a lakás a házastársak közös tulajdona, a családvédelmi érdekekre figyelemmel az egyik házastársat a tulajdoni hányadát meghaladó mértékű használatra, vagy az egész lakás kizárólagos használatára is fel lehet jogosítani.
A peradatok szerint a perbeli lakás a felek 1/2-1/2 arányú közös tulajdona, használatának rendezése során ezért elsősorban a Ptk.-nak a közös tulajdon használatára vonatkozó rendelkezéseiből, vagyis a Ptk. 140–144. §-aiban foglaltakból kell kiindulni, s alkalmazandó a Legfelsőbb Bíróság PK 412. számú állásfoglalásával módosított PK 8. számú állásfoglalása is. A tulajdonostársaknak a jogaira és a dologhoz fűződő törvényes érdekeire figyelemmel – így különösen a családvédelmi szempontokra tekintettel – sor kerülhet a tulajdoni hányadtól eltérő használati mód rendezésére is.
A bíróság a felek két kiskorú gyermekét a felperesnél helyezte el, s így a közös ingatlan használatának rendezése során a kiskorú gyermekek érdeke már egymagában indokolttá teheti a tulajdoni hányadtól eltérő használatot. A volt házastársak lakáshasználatának rendezése során ugyanis a családvédelmi szempontok nem csupán azt indokolják, hogy a kiskorú gyermekek lakhatási lehetősége biztosítva legyen, de a gyermekeket ténylegesen ellátó szülőt sem lehet az elhelyezés kapcsán méltánytalanul hátrányosabb helyzetbe hozni azzal a másik szülővel szemben, aki a gyermekek tényleges ellátásának gondja alól mentesült.
A közös lakás megosztott használatának ezért nem csupán az a feltétele, hogy az műszakilag megoldható legyen, hanem figyelemmel kell lenni arra is, hogy az elkülönített használat az arra jogosult megfelelő elhelyezését, illetőleg lakhatását hosszabb időn keresztül vagy véglegesen megoldja.
A felek kétszobás lakásában az egyik szoba csak a fürdőszobán keresztül közelíthető meg. Ez a megközelítési lehetőség már eleve aggályossá teszi annak a megoldásnak a helyességét, amely szerint három személy csupán az alperes által is használt helyiségen keresztül közelítheti meg lakószobáját.
De ezen túlmenően a felperesnek a két fiúgyermekének egy szobában való elhelyezése nem tekinthető olyan megoldásnak, amely – az eddigi lakáshasználatot is figyelembe véve – megfelelőnek minősülne. Három személy lakásigénye – tanácsi bérlakás kiutalása esetén is – messze meghaladja azt az egy szobát, amelyet a jogerős ítélet a felperes és családja részére biztosított. A felperes a házasság fennállása alatt nem kényszerült arra, hogy két gyermekével együtt harmadmagával lakjon egy helyiségben. A házasság felbontása után nem kerülhet az előzőekhez képest méltánytalanul hátrányosabb helyzetbe azért, mert a két kiskorú gyermeket ő gondozza.
Tévedtek tehát az eljárt bíróságok, amikor arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az adott esetben a lakás megosztott használata lehetséges. Ennek hiányában a kifejtett indokok alapján családvédelmi érdekből a felperest kellett volna feljogosítani a lakás kizárólagos használatára.
A bíróság e döntése folytán az alperes jogcím nélküli lakáshasználóvá válik, akit a lakás kiürítésére és a felperes rendelkezésére bocsátására kell kötelezni. A per adatai alapján megállapítható, hogy az alperes lakáshasználatának jogcíme nem neki felróható okból, hanem a lakás megosztott használatra való alkalmatlansága miatt szűnik meg, így az alperes jóhiszemű jogcím nélküli lakáshasználónak minősül majd, akinek elhelyezéséről az 1/1971. (II. 8.) Korm. számú rendelet (R.) 120. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján a lakásügyi hatóság köteles gondoskodni. Ennek során az alperes – az R. 118. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával – egy lakószobából álló a kiürítendő lakásnál legfeljebb eggyel alacsonyabb komfortfokozatú másik lakásra tarthat igényt.
Az eljárt bíróságok azonban – eltérő jogi álláspontjuk folytán – nem vizsgálták, hogy a felek közös lakása milyen komfortfokozatú. Ennek hiányában az elhelyezéssel kapcsolatban a fentiek értelmében megalapozott döntés nem hozható.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet az óvással megtámadott részében törvénysértő, de egyben megalapozatlan is, ezért azt a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot ebben a körben új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. V. 21 067/1981. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás