GK BH 1982/300
GK BH 1982/300
1982.07.01.
A szerződéstervezetben megjelölt előirányzati-tájékoztató ár akkor sem tekinthető a szolgáltatás kikötött ellenértékének, ha az egyébként összegszerűen meghatározott [Ptk. 361. §, 389. §; 17/1975. (II. 29.) ÉVM–ÁH sz. r.* 3. § (2) bek. b) pont; GK 19. sz. 5. pont].
Egy sportcsarnok megvalósításánál az alperes generálkivitelezőként működik közre. E minőségében a felperestől mint alvállalkozótól rendelte meg a felvonulási létesítmények elkészítését. A kísérleti jellegű, ún. kontér rendszerű felvonulási létesítmények kivitelezésére készített szerződéstervezetében a felperes 24 516 640 Ft-os összeget jelölt meg, azzal hogy ez az összeg előirányzati tájékoztató ár, amelyet az időközben elkészülő költségvetés alapján kell majd véglegesíteni.
Az alperes a szerződéstervezettel kapcsolatban véleményeltéréssel élt. A felek ennek kapcsán egyeztettek, az ár, illetve a vállalkozó díj tekintetében azonban nem folytattak tárgyalásokat. Az ekkor felvett jegyzőkönyvben közösen úgy nyilatkoztak, hogy a szerződést a jegyzőkönyvben foglaltak alapján létrejöttnek tekintik.
A felperes elkészítette a szerződésben vállalt létesítményt és azt leszámlázta. Az alperes a 8 922 271 Ft összegű számlából 3 515 281 Ft kifizetését megtagadta. Ezt az összeget érvényesítette a felperes, majd keresetét leszállította 2 522 510 Ft-ra és kamataira. A per megindításakor a felperes követelésének jogcímét vállalkozási díjban jelölte meg, utóbb azonban – miután a per során vita merült fel abban a kérdésben, hogy érvényesen létrejött-e a felek közötti szerződés – vagylagosan jogalap nélküli gazdagodás címén kérte a fenti összeg megítélését.
Az elsőfokú bíróság szakértői bizonyítást rendelt el, továbbá tájékoztatást kért az ÉVM Műszaki Fejlesztési Főosztályától arra nézve, hogy valóban kísérleti létesítményt valósított-e meg a felperes, és hogy ez a munka milyen árformába tartozik.
Az ÉVM tájékoztatása szerint a perbeli felvonulási épület kísérleti jellegű.
A kirendelt szakértő abból kiindulva készítette el szakvéleményét, hogy nagyberuházásról lévén szó, maximált áron kell a beruházás során készülő munkákat elszámolni. Ennek figyelembevételével állapította meg a felperes által elvégzett munkák értékét. A szakértő számítása szerint a felperest még megillető ellenérték összesen 1 032 294 Ft.
Az elsőfokú bíróság a szakvélemény megállapításait, adatait elfogadta, és ennek alapján hozta meg ítéletét, amelyben az alperest 1 032 294 Ft és kamatai megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az ítéletnek a felperes a keresetét 1 490 216 Ft összegben elutasító rendelkezése ellen a felperes és a beavatkozó közösen fellebbeztek.
A fellebbezés nem alapos.
A felperes és az alperes között – amint azt az elsőfokú bíróság helyesen megállapította – nem jött létre érvényes megállapodás a per tárgyát képező felvonulási létesítmények ellenértéke tekintetében. Ezért az elsőfokú bíróság helyesen járt el, amikor a felperest megillető járandóságot a jogalap nélküli gazdagodás szabályai szerint állapította meg, tehát azt vizsgálta, hogy az alperes mennyivel gazdagodott a felperes szolgáltatása révén (Ptk. 361. §, GK 19. sz. 5. pont).
A felperes a fellebbezésében hivatkozott ugyan arra, hogy a szolgáltatás árában az alperessel megállapodott, de ezt az álláspontját nem tudta bizonyítani. A szerződéstervezetben megjelölt előirányzati-tájékoztató ár akkor sem tekinthető – erre irányuló konkrét megállapodás hiányában – a szolgáltatás ellenértékének, ha az összegszerűen meghatározott (Ptk. 389. §). A felperes a szerződéstervezetében úgy is nyilatkozott, hogy ezen a megjelölt előirányzati összegen belül a feleknek – a konkrét költségvetés alapján – kifejezetten meg kellett állapodniuk. Ilyen megállapodásra azonban nem került sor. Mint azt a tárgyaláson a felperes maga is előadta, a végleges költségvetésre az alperes nem válaszolt, tehát a felek között a „végleges árban megállapodás nem jött létre”. Mindezen nem változtat az, hogy a fellebbezésben említett – a véleményeltérésben szereplő – tételek egyeztetéséről felvett jegyzőkönyvben a felek úgy nyilatkoztak, hogy a szerződést „létrejöttnek tekintik”. Nyilvánvaló ugyanis, hogy mivel a véleményeltérés tárgyát sem képező feltételről (az ár kérdéséről) a felek nem tárgyaltak, erre vonatkozóan nem lehet szó a véleményeltérés egyeztetéséről sem. Ezért a szerződés létrejöttére vonatkozó megállapítás csak úgy érthető, hogy a felek a korábban vitás, de utóbb rendezett tételekre nézve tekintették a szerződést létrejöttnek. Mivel az ár kérdésében a végleges költségvetés elkészítése után kellett volna a feleknek megállapodniuk, de ez a per adatai szerint nem következett be, helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felek között a szolgáltatás ellenértékére a megegyezés nem jött létre.
A fentiekből következik: a felperes nem jogosult arra, hogy a szerződéstervezetben előirányzati – tájékoztató árként megjelölt összeget követelje az alperestől.
A felperes és a beavatkozó másodlagosan azt a fellebbezési kérelmet terjesztették elő, hogy amennyiben a szerződés létrejöttére vonatkozó álláspontjukat a bíróság nem fogadná el, a felperes által végzett munka ellenértékének kiszámításánál a szabad árforma alapján felszámítható összeget vegye figyelembe. Annak folytán ugyanis, hogyha felperes által létesített felvonulási épület kísérleti jellegű, a 17/1975. (II. 29.) ÉVM–ÁH sz. rendelet 3. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján ez a munka a szabad árformába tartozik.
A jogszabályi rendelkezés szerint az alvállalkozónak a generálkivitelezővel ugyanolyan árforma alapján kell elszámolni, mint a generálkivitelezőnek az építtetővel [6/1968. (I. 30.) PM sz. rendelet 5. § (1) bek.].
Az adott esetben a generálkivitelező alperes – állami nagyberuházásról lévén szó – az építtetővel a maximált árforma alapján szerződött. Ebből következik, hogy valamely erre feljogosító, ennél fogva ezzel ellenkező megállapodás hiányában ugyanilyen árformában kell elszámolni az alvállalkozó által végzett munka ellenértékét is. Amint azt a szakértő több ízben kifejtette a felperes által elkészített felvonulási épületek finanszírozása is az állami hitelekből történik. A már említett jogszabály alapján tehát olyan esetben, amikor a generálkivitelezőnek maximált áron kell szerződnie az építtetővel, a valamilyen oknál fogva (pl. kísérleti jellegű munka) szabad árformában végezhető alvállalkozói munka magasabb, a maximált árat meghaladó ellenértékében a generálkivitelezőnek és az alvállalkozónak kifejezetten meg kell állapodnia. Ilyen kifejezett megállapodás hiányában azonban az a helyes eljárás, ha a szerződésen kívül nyújtott szolgáltatás ellenértékének meghatározásánál a bíróság a maximált árforma szerinti áron állapítja meg a vállalkozó (alvállalkozó) szolgáltatásáért felszámítható ellenszolgáltatást. Ezt támasztja alá a szakértői vélemény is, amelyben foglaltakat a szakértő a felperes és a beavatkozó fellebbezésének ismeretében is fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság tehát nem látott indokot arra, hogy az elsőfokú bíróság által elutasított kereseti követelést megítélje. Az összes adat értékelése alapján úgy találta, hogy a mindenre kiterjedő, a felek észrevételei alapján megfelelően kiegészített és módosított, számszakilag alátámasztott szakértői véleményben meghatározott összeg az, amely a felperes szolgáltatását minden tekintetben fedezi. Az alperes ezzel az összeggel gazdagodott. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az első fokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Gf. V. 30 842/1980. sz.)
*
Az 1980. január 1. napját követően kötött szerződésekre a 3/1982. (I. 20.) ÉVM–ÁH sz. rendelettel módosított 3/1980. (I. 19.) ÉVM–ÁH sz. rendelete kell alkalmazni.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás